Korunk egyik legnagyobb tévedése, hogy a szegénységet és az igénytelenséget összemossuk. Koszos a ház fala? Meszeld le! Koszos az udvar? Szedd össze a szemetet, ragadj seprűt! Nincs pénzed márkás ruhára? Nem baj, de ami rajtad van, legyen tiszta, rendezett!

Tényleg ne állítsuk már, hogy muszáj primitívnek lenni.

Jakab Péter, ez az egészen sötét demagóg, aki alig várja, hogy leprolizzuk, mert attól is szavazatot remél, vagy reménytelenül primkó ember, vagy ravasz sakkjátékos. Meglehet, mindenből van belőle egy kicsi, amikor kell, náci, aztán egy kicsit zsidó, máskor nemzeti radikális, aztán éppen tengerfenékig merül a DK-s házaspár alfelébe.

De ha már kóser étkezés...

Mr. Demagóg, ugye, azzal tűnt fel anno, hogy szerinte ne szállítsanak bűnözőknek kóser ételeket, merthogy ne kivételezzenek „a kiválasztott néphez” tartozókkal. Mondjuk nem értem, mi köze a vallási előírásoknak, étkezési törvényeknek ahhoz, hogy valaki momentán börtönben ül, nagyjából olyan taplóság megvonni a kóser kaját a zsidó bűnözőtől, mint kereszténytől elkobozni a feszületet, de nem is ez a lényeg. Hanem Jakab Péter töretlen fejlődési íve, amelynek végén megkaptuk a Piros Arany, parizer kombót, mint amit nem kell szégyellni, mert „a melós” is ezt eszi. Újabban dinnyeszelettel és málnával fényképezkedik az identitászavaros miskolci politikus, mondván, hogy egekbe szökött a gyümölcs ára, nagy a baj (ennek fő okáról, a zord időjárásról egy szót sem szólt, annyira nem vidéki, hogy minimálisan is értsen a mezőgazdasághoz).

Én meg úgy gondolom, ideje összegezni ennek az embernek az étkezési szokásait.

Volt nekem szegedi diákéveimben egy ismerősöm, aki az albérletében egész nap lekváros kenyereket kenegetett, rájuk pedig serényen egy szelet trappistát helyezett. Én szörnyedve néztem a mutatványt, és bár szerintem ugyanannyi pénzünk volt, amikor tehettem, arab étterembe jártam (Szegeden akkor nyílt az első), illetőleg beültünk a város legjobb vendéglőibe is olykor. Igen, diákpénzből. Nem annyiszor, ahányszor akartuk, hanem csak olykor-olykor. S hogy miért? Mert nekem ez volt az ünnepnap, a kivételes pillanat, a haveromat meg konkrétan nem érdekelte, hogy mit eszik, számára csak annyi volt a lényeg, hogy ne éhezzen.

Nem vagyunk egyformák, de lekváros-trappistás kenyeret fogyasztani éveken át – lássuk be – nem túl vonzó élethelyzet.

De az Isten szerelmére: ha valaki tényleg beéri Piros Arany, parizer kombinációval, pedig – figyelem, most jön a lényeg! – megtehetné, hogy normális ételeket fogyaszt, az nem szerény és szegény, hanem primitív, igénytelen ember. Lehet, hogy másban roppant fejlődőképes, de ebben momentán elmaradt, mint Jobbik a Kurucinfótól.

Jakab Péter gasztronómiai kalandjai tehát – feltéve, de nem megengedve – egy rémületesen tufa embert festik elénk. Ha neki pártvezérként tényleg elég ez a cucc, akkor – ha jövő tavasszal több lesz az ostoba, mint a gondolkodó magyar – a miniszterelnöki találkozókra strandpapucsban megy majd el, valamint böffent az Operában, persze éppen tétel végén, hogy a kiáradó jakabi muzsika minden zenebaráthoz eljusson a pillanatnyi csendben.

Ez tehát az egyik lehetőség: ez a csávó egyszerűen bunkó. Ha így van, alkalmatlan – nemhogy az ország, de egy büfé vezetésére is.

Szerintem viszont ugyanolyan színjáték ez, mint a többi jakabi alakítás.

Mert arra azért kíváncsi volnék, hogy amikor leszáll az est, és Mr. Demagógéknál vacsorához terítenek, a közpénzből előteremtett sokmilliós fizuból mit kínálnak a gyerekeknek és önmaguknak, miután a kirakatba szánt gagyi kocsit hazaküldték, és átszálltak, majd beparkoltak a valódi, drága autójukkal.

Biztosak lehetünk benne, hogy nem Piros Arany, parizer kettőst. Hiszen ember olyat nem eszik. Ők sem, pedig igényük talán volna rá, gondolom.

Mondtam az elején: szegénység és igénytelenség nem ugyanaz. De ami a legrosszabb: ha az ember gazdagodó bunkó, aki hazudik a vagyonáról, a szokásairól, és gátlástalanul a hazájára uszítja a csőcseléket.

Nem mind Piros Arany, ami fénylik: ennek egyszer vége lesz. A demagógia mindig átmeneti, és törvényszerűen óriási bukás a vége a beteges hazudozásnak.

Ha most Jakab lennék, azt ordítanám: majd jön a börtönkoszt! Szerencsére nem vagyok ő, ezért szerényen csak annyit javaslok, menj vissza tanítani, öreg, dolgozz becsülettel, és ha akkor is csak Piros Arany, parizerre futja, méltán számíthatsz a nálad dolgosabb, tehetségesebb emberek keresztényi könyörületére.

Én például küldök neki egy nagy doboz Piros Aranyat, díszcsomagolásban, szivárványos szalaggal átkötve, nehogy koalíciós feszültség támadjon. Csak tűnj már el a közéletből, sötét bunkó!