Az előző két akciójuk még nem kapott különösebb figyelmet Franciaországban, de a múlt hét végi ötletük már igen. A feketemellényesekre gondolok. Igen, már nemcsak sárgamellényesek vannak. Itt vannak a feketemellényesek is. Illegális migránsok és követelésük egyszerű: bár semmi joguk Franciaországban maradni, mégis akarnak. Tartózkodási engedélyt, lakhatást és teljes szociális ellátást követelnek. Fizessen nekik mindent a francia állam. Ha már egyszer idejöttek.

A múlt hét végi ötletük az volt, hogy elfoglalták a világ egyik legnagyobb repülőterét, a párizsi Charles De Gaulle-t. Illetve jaj, ilyet nem szabad írni! Az egyik francia hírtelevízióban pontosított is gyorsan és ijedten egy telefonon jelentkező tudósító, mert megrémült, hogy a migránsok kárára túlzott. Nem, nem az egész repülőteret foglalták el, csak az egyik terminált, a 2F-et. Azaz a repülőtér mindössze egyhatodát bénították csak meg. Azért a repülőteret, mert szerintük az Air France bűnös módon segíti a kitoloncolásukat. Mármint hogy felengedik a járataikra a megbilincselt illegális migránsokat.

Nem véletlen a név: feketemellényesek. Magukat ugyanúgy a kapitalista társadalom és a szociálisan érzéketlen francia állam áldozatának tekintik, mint a külvárosok (jogosan) lázadó munkásemberei. És ugyanúgy követelik a társadalom szolidaritását. Igaz, hogy nekik semmi joguk Franciaországban tartózkodni, Franciaországban lenni, de hát akkor is. Tiltakozásuk azért is abszurd, mert ha van ország, ahol a kitoloncolást az állam képtelen végrehajtani, az éppen az erőtlen és saját bevallása szerint is bevándorláspárti Macron elnök Franciaországa. A kiutasított migránsok hol eltűnnek, mielőtt kivinnék őket a repülőtérre, esetleg éppen a repülőtéren cirkuszolnak, kérik néhány utas segítségét és az is előfordul, hogy végül inkább fel sem engedik őket a gépre. (Én magam is láttam már olyan szórólapot a repülőtéren, éppen Charles De Gaulle-on, amelyen utasokat arra biztattak, hogy a maguk eszközeivel akadályozzák meg a migránsok kitoloncolását – például maradjanak állva a repülőgépen és akkor a kapitány csak-csak leszállítja a kitoloncolásra váró illegális migránst…)

Feketemellényesek. Mennyire ellenszenves és gátlástalan a névválasztás. A sárgamellényesek mozgalmából akarnak maguknak egy darabkát kihasítani. Sárgamellényeseken az igazi lázadókat kell érteni, az elővárosok lakóit, akiknek az irgalmatlanul megdrágult benzinre sincs pénzük, hogy bejussanak a városba – dolgozni. Francia embereket, akik nem keresnek elég pénzt munkájukkal, hogy munkába tudjanak járni. Francia emberek, akiknek minden joguk meglenne ahhoz, hogy normálisan éljenek saját országukban, de a saját kormányuk lemondott róluk. Ők a sárgamellényesek. (Természetesen nem szabad ezeket az embereket összekeverni a közéjük vegyült szélsőbaloldali anarchistákkal, a fosztogató bűnözőkkel, a gyújtogatókkal – hiszen az eredeti sárgamellényesek többsége nem akart szembe kerülni a törvénnyel, a renddel.) És vannak most a feketemellényesek. Akiknek viszont semmilyen joguk nincs Franciaországban tartózkodni. Akik hol egy színházba akarnak betörni, hol egy repülőtérre.

Egy repülőtéren botrányt okozni persze jóval nagyobb nyilvánosságot jelent, mintha egy színházba akarnának betörni. Nem beszélve arról, amikor egyszerűen csak egy rendőrségi épület előtt cirkuszolnak. Bevallom, az én figyelmemet is elkerülte – legalábbis részben – egy decemberi esemény. Igen, olvastam róla, hogy migránsok be akartak törni a Comédie-Francaise-be, de akkor még nem hívták magukat feketemellényeseknek. Talpra La Chapelle, nagyjából így lehetne fordítani azt a mozgalmat, amely segítette őket a színház elleni akcióban, a tiltakozó migránsok pedig magukat akkor még úgy hívták, szintén szabad fordításban, hogy „Illegális párizsiak”. (La Chapelle egy városrész, közel a Montmartre-hoz – borzalmas közbiztonságú migránsnegyed.) Kétszáz migráns akart tehát betörni előadás közben a francia Nemzeti Színházba. A Comédie-Francaise annak felel meg, a tizenhetedik század végén alapította XIV. Lajos, és a világ legrégebbi társulatának tartják a hagyomány szerint. Ide akartak bemenni.

Jó, botrányt akarnak csinálni, rendben van, ilyen világban élünk. Olvasgatom a karácsony előtti híreket, és csak most tűnik fel, hogy miért éppen oda. Nagyon tanulságos: Eric Ruffel, a Comédie-Francaise igazgatójával akartak beszélni. El is magyarázták, hogy miért. Ők nem a színházi embert akarták bántani, hanem rajta keresztül üzenni Christophe Castaner belügyminiszternek. Ugyanis – a Le Figaro idézte követelésük egyik érdekes foszlányát – a színház igazgatóját közvetlenül azok nevezték ki, akik ellenük, a migránsok ellen hajtóvadászatot folytatnak. Azaz, Ruf nyilvánvalóan kapcsolatban van a kormánnyal és jó a viszonyuk is.

Micsoda tájékozottság!

Mindenfajta álértelmiségi nagyképűsködés és fennhéjázás nélkül írom: egy illegális migráns, aki gyakran franciául sem beszél, mégis honnét tudja, hogy mi a nemzeti színházi státusszal rendelkező francia intézmények kinevezési rendje? Honnét tudja, hogy Eric Ruf – a színházigazgató – éppen aznap este színpadon van, mert játszik az előadásban? Vajon milyen szervezetek segíthetik őket? Enyhén szólva átlátszónak tűnik. Eléggé tájékozottak persze ám ezek a szervezetek is.

Eric Ruf, aki aznap este tehát éppen a Lucrezia Borgia című Victor Hugo-tragédiában játszott és egyúttal a színház igazgatója is, valóban politikai kinevezett. És valóban a mostani belügyminiszter barátai nevezték ki. (Figyelem! Franciaországban a miniszter javaslatára a köztársasági elnök mondja meg, ki lesz a Nemzeti igazgatója.) Még 2014-ben történt Ruf kinevezése, elég nagy botrány is volt belőle. A fő jelölt az egyik legnagyobb francia színházrendező volt, Stéphane Braunschweig. A korábbi intendáns nem maradhatott, azon senki sem csodálkozott, hiszen a szocialista elnök elődje, a konzervatív Nicolas Sarkozy nevezte ki, az meg érdektelen, hogy jó vezető volt és sikeresen működött a színház. De Braunschweig elfogadható utód lehetett volna. De aztán ő sem lett igazgató, mert a színház sztárszínésze, az aktívan politizáló Denis Podalydes a barátját akarta vezetőnek, a színház színészét, kollégáját, Eric Rufot. Podalydes a baloldali Hollande egyik kampányembere volt, az elnök pedig – milyen furcsa – a nagy rendező, Braunschweig helyett Ruf mellett döntött.

Amikor Eric Rufot kinevezték, Francois Hollande körül a kabinetfőnök Emmanuel Macron volt. Azaz, a hihetetlenül jól tájékozott kétszáz illegális migráns nem tévedett. Valóban a macroni világ kegyence vezeti a Comédie-Francaise-t. És azt is jól tudták, ahogy fentebb is írtuk, hogy aznap este a Lucrezia Borgiában játszott a színházigazgató.

Mindenesetre, szerintem jól jártak az illegális migránsok, hogy a rendőrök elzavarták őket és nem jutottak be. Nagy élmény nem várt volna rájuk bent sem. Egyrészt ez egy elég unalmas előadás, az az igazság, körülbelül öt évvel ezelőtt végigszenvedtem, két és fél óra szünet nélkül, és sajnos a legrosszabb Comédie-hagyományok újraéledéséről van szó. (A francia színházi világban a comédie-stílus, mint kifejezés, szinte szitokszó. A lélek és érzelem nélküli deklamálás, kiabálás, szavalás szinonimája. Egy időben kezdett megszűnni, főleg, mert nagy rendezők, Anatolij Vasziljev vagy Robert Wilson is rendezhetett náluk, de valahogy minduntalan vissza-visszakúszik az elviselhetetlen éneklés egy-egy előadásukban.) És feltételezem, hogy az afrikai migránsok közé vegyült muszlimok talán meglepődtek volna, ha felfedezik: a rendező, a nagy hatalmú Denis Podalydes koncepciója szerint Lucrezia Borgia modenai hercegnét férfi színész játssza, női ruhában. (Amikor én láttam, tehát évekkel ezelőtt, akkor egyébként egy jó színész, Guillaume Gallienne – gondolom, most is ő volt.)

De nem jutottak be, így aztán jött két újabb ötlet: a név – feketemellényesek – és a repülőtér.

Elég jó ötletadóik vannak. Akik szembemennek a törvényes renddel és akik másokat is arra akarnak biztatni, hogy ne fogadják el a törvényeket.

Vasárnap erről is, róluk is szavazunk.