Korábbi írásaimban is már többször leszögeztem, hogy Európa szerelmese vagyok. Büszke vagyok európaiságomra, amely identitásom egyik fontos eleme. Pont emiatt vagyok borzasztóan dühős és szomorú, amikor látom, hogy milyen folyamatok zajlanak szeretett Európámban.

Az indíttatást, hogy írjak az érzéseimről, a hétvégi élményeimnek köszönhetem. Időnként érdemes kicsit elutazni Bécsbe, hogy az ember kapjon valamiféle képet arról, hogyan is formálódik Nyugat-Európa. Bécs azért jó erre, mert közel van, de közben tökéletesen tud lakmuszpapírként szolgálni az előbb említett szempontból.

Kisgyerek korom óta gyakran járok Bécsbe. Talán az osztrák fővárost tekintve a leghelytállóbb az összehasonlítási kompetenciám, hogy az évek során miként változott a város. A kilencvenes években Bécs a nagybetűs nyugat volt számomra tisztaságával, rendezettségével, gazdagságával és azokkal a jólöltözött kulturált osztrák embereivel. Na, mára ebből csupán csipetnyi maradt.

Bécs jóval züllöttebb állapotban van, mint 2–3 évtizeddel ezelőtt. Abba pedig bele sem mennék, hogy az osztrákok a szivárványmániát is annyira túl tudják tolni, hogy nem látni az utcán olyan villamost, amin ne lenne szivárványos zászló, ahogyan természetesen minden középületen is kint van. Ilyen dózisban borzasztóan idegesítő tud lenni ez a propaganda. Arról nem is beszélve, hogy az ártatlan gyermekem mindegyik zászlónak megörült, hiszen fogalma sincs, hogy ez mit jelent. Mára a szivárvány egy ellopott szimbólum lett.

Bécsben járva rendszeresen visszatérő motívum az összehasonlítás Budapesttel. Nem véletlenül, hiszen a két főváros lényegében együtt fejlődött. A különbség annyi, hogy Ausztriában a kommunizmus nem okozott olyan sebeket, mint Magyarországon.

Azonban az a helyzet, hogy egy (Karácsony Gergely főpolgármester-mentes) Budapest bőven fel tudja venni a versenyt Béccsel. Miközben az osztrák főváros folyamatosan épül le, aközben a magyar főváros (Karácsony minden megmozdulása ellenére) folyamatosan fejlődik. Ilyen esetben a dinamika a lényeg. Az egyik lefele, a másik felfele. Azon metszéspont környékén járunk, ahol átfordulhat az érzet. És fontos, hogy én most az érzetről írok, arról, milyen élni, létezni a két fővárosban.

Éppen emiatt kedves budapesti barátaim, hamarosan komoly feladat áll majd előttünk. Ismét dönthetünk a fővárosunk sorsáról. Hagyjuk le Bécset? Vagy pusztítsa le újra Budapestet Karácsony? Az én 2024-es döntésem már megszületett.

A Piszkostizenkettő rovatban megjelent véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a 888.hu szerkesztőségének álláspontját.