Győri gyerekgyilkosság, Gyöngyöspata, Szeviép-ügy, börtönbiznisz, csak néhány a legfrissebbekből. A közös mindegyikben, hogy alapvetően ássák alá az igazságszolgáltatásba vetett közbizalmat. Közben a Márky-Zaj féle idióták listázni akarják azokat a bírákat, akik szerintük kormánybefolyás alatt hoznak ítéleteket. A nemzeti, konzervatív oldal pedig a 2010 óta eltelt időszak legsúlyosabb hiányosságának tartja a Gyurcsány-Bajnai kormányok alatt elkövetett vérlázító korrupciós bűncselekmények, az ország szétlopása és csődbe vitele miatti elszámolás elmaradását. A balliberális nemzetárulók pedig ismét elérték, hogy az Európai Parlament újabb elítélő határozatában ott szerepel a kormány ellen az a vád is, hogy beavatkozik a bírói függetlenségbe. Lassan érthetővé válik, miért rikácsolnak a jogállamiság hiányáról. Éppen most számolnák föl ugyanis, ha hagynánk.

Közhely, de mély valóságtartalommal bír az a nézet, hogy Magyarországon megszűnt az igazságszolgáltatás, csak jogszolgáltatás van. Holott minden jogszolgáltatásnak arra kellene törekednie, hogy a lehető legkisebb különbség legyen az igazság és az eljárások során hozott határozatok tartalma között. Ezzel szemben napi tapasztalat, hogy sok esetben nem is érdekli az eljáró bírót az igazság, csak az iratokból kiolvasható tényállás. A fent felsorolt ügyekben pedig egyenesen szakadék tátong a meghozott ítélet és a társadalom igazságérzete között. Amikor pedig emiatt valaki kritikát fogalmaz meg, azt azonnal a függetlenség elleni támadásként állítják be. Pedig minden józan gondolkodású ember tudja, hogy a bírók is emberek, tehát tévedhetnek, hibázhatnak, ezért döntéseik nyilvánosan vitathatók, a vita pedig egyáltalán nem sérti függetlenségüket. Sokkal veszélyesebb a vita elmaradása, mert akkor az egyéni hibák az igazságszolgáltatás valamennyi szereplőjének hitelességét rombolják.

Már-már az ötvenes évek hangulatát idézi a bírók bírálhatatlanságának mítosza. Akkoriban ugyanis a hatalmi ágak olyan érdekesen voltak szétválasztva, hogy mégis egybe gyúrta őket a PÁRT egyáltalán nem kíméletes marka. Bírói ítéletet kritizálni egyet jelentett a tényleges hatalmat kisajátítók elleni támadással, ami felért az öngyilkossággal. Félelmetes, hogy egyesek a mai napig így gondolkodnak és pofátlan cinizmussal mégis a jelenlegi kormányt vádolják azzal, hogy meg akarja szüntetni a bírói függetlenséget. Pedig az igazságszolgáltatás hatalma nem korlátlan és semmiképpen nem áll a törvényhozói és végrehajtói hatalom felett. Téves az a nézet is, hogy ennek a három hatalmi ágnak szemben kell állnia és harcolnia kell egymással. Ez persze rendkívüli módon fáj a balliberális ellenzéknek, amelyik úgy gondolja, hogy ez az ő felségterülete, ha már a másik kettőben nem rúg labdába, a bírói testület pedig eszköz a kezében a kormány elleni küzdelmében. De ez nincs, és nem lehet így. Ki a politikával a bíróságokról!

A nemzeti, konzervatív táborban evidencia, hogy az igazságszolgáltatásban a mai napig nem történt meg a rendszerváltás. Harminc éve úgy csúsztak át a szereplők az új rendszerbe, hogy vérbő kommunista beállítottságukat le sem kellett tagadniuk, elég volt azt hazudni, hogy ők immár politikamentesek és függetlenek. Az eltelt idő persze megtette a hatását, az állomány jelentős része lecserélődött, csak sajnos az újak egy olyan struktúrában szocializálódtak, amelynek meghatározó pontjain nem minden esetben a legalkalmasabbak ültek. Mint minden általánosítás, úgy a mostani is igazságtalan, ezért fontos megkülönböztetni azon szakemberek népes csoportját, akik valóban függetlenek a pártoktól, munka közben még véletlenül sem politizálnak, lelkiismeretesen és elhivatottsággal végzik munkájukat. Amikor felháborodottan tesszük szóvá azok ténykedését, akik jól láthatóan nem ilyenek, értük is háborgunk. Nem a bírókkal van tehát baj, hanem bírókkal van baj!

Szögezzük tehát le, hogy az egész egyszerűen nem fordulhat elő, ami például Szegeden. Egy bíró máshol végzett jövedelemszerző tevékenysége nem veszélyeztetheti a függetlenségének még a látszatát sem. Aki tehát az önkormányzattal üzletel, azonnal jelentsen összeférhetetlenséget, ha az általa tárgyalandó ügyben bármilyen áttételesen is felbukkan az önkormányzat. Egy fél ország imádkozik most, hogy a bírósági hivatal vizsgálata eljusson erre a megállapításra, és szankcionálja az ezzel ellentétes gyakorlatot. Mint ahogy azért is, nehogy megismétlődhessen a győri tragédia. Itt a kormánynak, a törvényhozásnak kellő bátorsággal azonnal meg kell hoznia azokat a módosításokat a vonatkozó törvényekben, amelyek ezt kizárják. Több millió ember támogatását tudhatja maga mögött a kormány azon elképzelése is, hogy a gyöngyöspatai cigányoknak megítélt kártérítést képzési támogatás formájában fizessék ki, ne készpénzben. Az se baj, ha ez többe kerül majd. A börtönbiznisszel kapcsolatban pedig vegye tudomásul minden ügyvéd, hogy ez a joggal való visszaélés. A börtön ablakába soha nem süt be a nap, megénekelték ezt már régen! Az embertelen bánásmód elkerülése természetesen fontos. De a büntetés végrehajtása soha nem lesz welneszelés egy ötcsillagos szállodában. Az idiotizmus megnyilvánulásaira pedig, ami szerint nem lesz nekünk itt kint jobb attól, hogy nekik ott benn rossz, oda se figyeljünk. A józan ész ugyanis azt diktálja, hogy addig jó nekünk, míg ők ott benn vannak, és csak akkor jöjjenek ki, ha megbánták, amit tettek, és megváltoztak. Tanuljanak, dolgozzanak, készüljenek a kinti életre. Ehhez minden segítséget megkapnak ingyen az államtól. Jó, ha tisztában vannak vele, nagyon sok kinti honfitársuk nem részesül ilyen gáláns segítségben közpénzből.

Jó lenne, ha a Soros-féle álcivil szervezetek ajánlásai helyett a tekintetes bíróságok is visszatérnének ezen józan ész szerinti ítélkezéshez. Az ügyvéd urak pedig keressenek maguknak más bevételi forrást!