Túralsószentgyörgyön vagyunk, a Vörös Pipacsban. Reggel nyolc óra. Béla és Pityu ma reggel se jutott haza. Ülnek a rozsdás lábú kisasztalnál, előttük két Borsodi, és elég rettenetesen néznek ki.

Egyszerre belép Irokéz. Rajta mackónadrág, fehér trikó, a kezében egy kétdekás. Vigyorog.

— Na, nézd csak, ki van itt – mondja Béla és megpróbál mosolyogni. Pityu is felül egy kicsit, megigazítja szétcsúszott testét.

Irokéz is szól egyet, és rajta nagy a kényszer: mindig jót kell mondania.

— Ki korán kel, vodkát lel, haha.

— Át kék menni Ignáctelepre, de ellopták a bringát – közli szárazon Béla.

— Mer’ eszed az nincs, kisköcsög, lé kék zárni a biciklit – bölcselkedik Irokéz, mert neki mindig van a másikhoz egy jó szava. – Mentek ma közmunkába?

Pityu megrázza a fejét.

— Megy a faszom. Kábé két másodperc múlva felrobban a gyomrom.

— Minek iszik, aki nem bírja?

Irokéz újabb bölcselkedése után beáll a csönd. Az ásító, büdös nagy túralsószentgyörgyi csönd. Odakintről csak a pultoslány apró koppantásai hallatszanak be, nyilván megint a mobilján üzenget. Hallgat a borral öntözött biliárdasztal, csöndbe burkolózik a söntés.

— Mi van még? – kérdi Irokéz.

Béla nagyon sóhajt, és kicsit megremeg a keze, amint meghúzza a Borsodit.

— Az van, hogy a kormány elmegy a retkes anyjába. Megint elszabotálják az egyetemi reformot.

— Ha még csak arról lenne szó, koma – teszi hozzá Pityu. – De ezek szarnak a teljes egyetemi autonómiára. Pedig tevékeny hallgatói részvétel és oktatói kompetenciaszélesítés nélkül egy helyben topogunk jövőre is.

Irokéz felugrik a helyéről.

— Ti mit szívtatok? Miről beszéltek, ember?

— Az egyetemi autonómiáról, mi másról?

— Ez a reggeli diskurzus tárgya, faszikáim? Hát a megszűnő sajtószabadság, a bírói kar elleni hadjárat, az egymást kioltó központi tervutasítások, amelyek a legsötétebb időket idézik? Az lófasz?

Béla és Pityu felnézni sem mer. Irokéz visszahuppan a helyére.

— Ne haragudjatok, elragadtattam magam. Amióta Szakács Árpád folytatásokban közli a baloldali kulturális dominanciáról szóló írásait a Magyar Időkben, mintha kicseréltek volna. Én egyszerűen nem ismerek magamra. Annyira, de annyira fáj, hogy Prőhle Gergely igazgató úrnak nekimentek. Pont neki…  Egy igazi konzervatívnak, sikeres diplomatának, a kormányzati segédlettel kivéreztetett Heti Válasz állandó szerzőjének.

Béla szemében megcsillan valami. De lehet, hogy csak káprázat volt, ahogyan egész Túralsószentgyörgy puszta káprázat. Azért kipréselte magából, ami még előző napról maradt benne.

— Remélem, mindenki előfizetett a Magyar Hangra.

Irokéz felugrott, kezében megvillant a penge. Egy pillanat alatt lejátszódott minden. Később, amikor visszaemlékezett, Irokéz már nem is tudta megmondani, ki teperte le. Egyébként Pityu volt az, és jól tette, mert különben emberhalál esett volna a Vörös Pipacsban reggel nyolc óra öt perckor.

— Ne haragudjatok – mondta Irokéz már később, amikor visszaültek az asztalhoz.

Hallgattak. Körülöttük újabb kör sör.

— Mindig ez van, ha valaki megkérdőjelezi, hogy előfizettem-e a Magyar Hangra – mondja lassan, tagoltan Irokéz. – Ilyenkor kijön belőlem az állat.

— Nyugodj meg, mi is az elsők között utaltuk át a pénzt – nyugtatgatta Béla. – Nem lenne teljes az életünk, ha Torkos Matild meglátásai nélkül kezdődnének a szürke hétköznapok.

— Pontosan – teszi hozzá Pityu.

Ittak.

— Azért az megnyugtató – vesz nagy levegőt Irokéz, és mintha megnyugodna egy kicsit – , hogy Tóth Bertalan lett az MSZP elnöke. Bevallom, nagyon szurkoltam neki. Kompetens, rokonszenves személy, aki bizonyosan kihúzza a párt sárba ragadt szekerét.

Pityu is megszólal félénken.

— Én annak örülök, hogy Szél Bernadett végül maradt a közéletben. Óriási hiátus támadt volna a hazai nyilvánosságban, ha elveszítjük. Ki vitte volna tovább a paksi ügyet? Ki követelt volna még több kerékpárutat a Belvárosba? Én azt mondom, hogy zöldpártra szükség van, a környezettudatos gondolkodást egyszerűen nem spórolhatjuk meg magunknak.

Mindhárman bólogattak egy sort.

Ittak.

Ekkor Irokéz emelkedett szólásra.

— Figyeljetek… ti értitek, hogy győzött a Fidesz?

Nem értették.

— Szerintem hiba van a kréta körül – mondta Irokéz és böffentett egy aprót. – Pedig az ellenzék kampánya pompásan sikerült. Elértek bennünket, egyszerű vidéki embereket.

— Ez igaz – helyeselt Béla. – Ha valaki, akkor az ellenzéki pártok valóban ismerik a magyar valóságot. Úgy is fogalmazhatnék, hogy velünk együtt lélegeznek hosszú, hosszú ideje.

— És a témáinkat, a mi világképünket képviselik a nyilvánosságban – tette hozzá Pityu.

Megint hallgattak.

És boldogok voltak. Boldogok, hogy az ellenzéki pártok milyen jól ismerik őket és a magyar valóságot.

Ittak.