A Bátor Flamingó bejárta a hont a szelíd szavú bölcsért, végre megleltük őt kedvenc gyalupadja mellett, amint éppen pipafejet farigcsált magának. Csinos jószág, meg kell hagyni, s a kézszorítás után Deák azonmód szóba is hozná új mesterségének remek productumát, ha hagynánk, de bizony nem hagyjuk, mert első kérdésünkkel máris a köz ügyeit firtatánk:

– Midőn minden magyar kebelét büszkeség feszíti, gondol-e hős honvédeinkre, s hiszi-e, hogy a haza ügye el nem veszett?

– Nézze az úr, ha már a XXI. századból érkezett, ne bohóckodjon itt anyanyelvünkkel, próbáljunk meg a 888.hu kortárs olvasójához szólni, rendben? – válaszolta szelíd szóval Deák, a Bátor Flamingó pedig gyorsan nyelvezetet is váltott, nehogy szó érje a ház elejét.

– Oké. Szóval mit szól a nagy győzelmekhez? Buda a miénk, Bécs eleste már csak idő kérdése.

– Tudja a fene – szólt elgondolkodva Deák, és tűnődve elnézett a nagy diófa felé. – Az egész világ elleni harc erkölcsi kötelességünk is lehet, ha a haza fennállása a tét, csak éppen nem mindegy, milyen csatamezőn vívunk. Majd az idő megmutatja, jól választottunk-e, amikor élet és halál kérdésének gondoltunk minden egyes ütközetet. A folyamatos csatározás legyen a tiszt urak dolga, magam jogász vagyok, az összefüggések érdekelnek. Ami tehát engem illet, magát a hadjáratot szeretném megérteni, de innen, Kehidáról bizony még egy huszárcsákó sem látszik jól. Tessék máshoz fordulni, ha az ütközetek aktuális manővereire kíváncsi.

– Furcsa, hogy szűk látókörre ítéli magát. A Bátor Flamingó olvasói nem ilyen Deák Ferencet ismertek meg.

– A szűk látókör nem azonos az érdektelenséggel. Olyannyira megszaporodtak a tág látókörűek, hogy az én halk szavam már mit sem számít a zsivajban. De ha már itt van az úr, fogja meg egy pillanatra ezt a lécet.

– Fogom.

– Köszönöm. Szóval hol is tartottunk? Tudom már. Valószínűleg egy-egy vesztett vagy nyert csata fontos az egész hadjárat szempontjából, de higgye el, semmit sem számít a nemzet életében. Annyi vesztett és nyert csatánk volt már ezeregyszáz év alatt... Van, aki visszatekint az időben, és azt hiszi, hogy minél távolabbi csatára tekint, annál derekasabban áll az időben, annál magyarabb. Mások csak kacagnak a magyar csatákon, ha akkor éltek volna, Mohácsnál tán a török győzelmét óhajtják. Ilyen furcsa, meghasadt ország voltunk, és vagyunk ma is: derék, impotens ködevők egyfelől, akik kitessékelték a jelent és a jövőt az életükből, schwarzgelb végrehajtók, lelketlen fickók másfelől.

– Különös, hogy éppen a győzelem napjaiban ilyen borúlátó. Ráadásul itt a jobbágyfelszabadítás. Azért az nem semmi.

– Hogy mi a győzelem, és mi a vereség, az egyes ember számára felettébb relatív. Ha holnap megbukik a magyar alkotmányos rendszer, akkor sok-sok honfitársunk lélegzik fel, könnyebbül meg, hogy íme, legyőzetett a pártütés, vége a forradalomnak. Aztán eltelik majd egy hét. Két hét. Eltelik három hónap. És tudja, jó uram, semmi az égvilágon nem történik. Aki lusta és tehetségtelen volt, az is marad, akár Kossuth Lajos a kormányzó, akár nem. Aki élelmes és – hogy is mondják ezt maguk 2021-ben... – izé... innovatív, annak meg úgyis eleve előnye van másokkal szemben. A legtöbb magyar életében a majdani változás csak átmeneti örömködést vagy bánatot okoz, de amikor elmúlik a dáridó, kiderül, hogy ugyanannyira csak magukra számíthatnak, mint annak előtte. Illetve még annyira sem, mert vissza fognak venni minden kedvezményt, minden társadalmi jótéteményt, amit a háborús idők kormánya bocsátott ki rájuk. Arról nem beszélve, hogy a nemzetiségek elözönlenek bennünket, csak idő kérdése lesz Szent István országának felbomlása. A jobbágyok felszabadítása önmagában jeles idea. Csakhogy attól még nem cserél lelkületet az ember, hogy államilag felszabadítják. Bizony sok maradék jobbágyot ismerek magam is, nemes ember is akad köztük elég. A végén még megesik az a csúfság, hogy a cigány lova is szavazhat a képviselő-választáson.

– 2021-ben gyakorlatilag mindenki szavazhat. Nincsenek már jobbágyok, nincsenek mágnások, igaz, nemesek és parasztok sem. Olyan... egyforma mindenki.

– Nem akarom tudni, mi folyik 2021-ben, tényleg nem. Van elég bajom énnekem. Ez a pipaszár például egyáltalán nem szelel. Ma pitymallatkor pedig felborultak a méhkasok, nem beszélve arról, hogy az éjszaka meghalt a kallósdi veres molnár. Nagyobbik fia keresztfiam énnekem, lassan indulok is a gyászolók vigasztalására.

– Még annyit áruljon el a Bátor Flamingónak, hogy most akkor mi lesz? Remélhet a magyar?

– Reménykedés és cikormányos szónoklatok hallgatása helyett dolgozzon és gondolkodjon a magyar. Ha csak a saját életemben elpergett évtizedeket tekintem, rövid idő alatt borzasztóan elbutult ez az ország. Valaha, a nemzeti ébredés hajnalán az emberi minőség és a tudás alakította a párthovatartozást. Ki ide, ki oda húzott, de az önálló gondolkodás képességét nem adta fel. Mára felnőtt egy nemzedék, amelyik búcsút mondott a való életnek, és koncot les magának a közéletben. Ebben semmi új nincsen, és lesz majd csillagfordulás, persze, csak éppen eljöhet az idő, amikor vészesen hiányzik majd históriánkból harminc esztendő. Harminc kerek év, amikor csak szövegeltünk, sírtunk, panaszkodtunk, reménykedtünk ahelyett, hogy munkával újat teremtettünk volna. Ha a munkavégzésnek az az ára, hogy nem fürdünk többé a sikerekben, hogy lemorzsolódik környezetünkről sok ember, akik nem értették meg szándékainkat, a dolgoknak akkor is haladéktalanul neki kell látni. Ki mire született, ki miben jártas, abban hagyjon jelet, útmutatást, nyomot a soron következőknek. Hogy nehéz idők következnek, nem kétséges, jön Jeruzsálem pusztulása, de mi itthon maradunk és helyt állunk, aztán Kommt Zeit, kommt Rath. Én azonban hadd kertészkedjek egy sort, tessék nézni, nyílik a rózsa, hát nem gyönyörű?

Feldúlt kebellel hagytuk el Kehidát. Deák már nem a régi. A Bátor Flamingó úgy tapasztalta, látványosan megöregedett, el is gyávult, nyilvánvaló, hogy neki már nem osztanak lapot a jövő Magyarországán. Nagyjából 1867-re ő már csak távoli emlék lesz. Haza bölcse? Vicc, mélyen tisztelt olvasó. Mi csak forduljunk a világraszóló sikerek felé, Buda már magyar kézen, holnap bevesszük Bécset, lőportól duzzadnak szekereink, erőtől duzzadnak katonáink, és ki tudja, a zsarnokság elleni harcunk hány népet, hány nemzetet gyújt még lángra! A magyar legelső lesz a népek csatájában, az ország népe okos felnőtt, s felnőttjogokat követel magának! Polgári és nemzeti fejlődést most, azonnal, melynek nyomában egyéni és közösségi szabadság terem!

Előre, magyar! Harc mindhalálig!