Aki ma Magyarországon elmondhatja magáról, hogy minimum két évtizede tollforgató, az pontosan emlékszik, mekkora döbbenetet váltott ki, hogy 2000 áprilisában a kormányzó Fideszhez közeli Mahir (Simicska neve még megvan, ugye?) lapkiadó megszüntette a mindössze három évet megélt Napi Magyarország kiadását. Akik hozzám hasonlóan már akkor is betűvetésből éltek, arra is pontosan emlékeznek, hogy az akkori lappiacon a három vezető politikai napilap, a Népszabadság, a Népszava és a Magyar Hírlap mögött eladott példányszámban, de hirdetési árbevételben meg különösen, csak kullogtak a jobboldali sajtótermékek. Hogy miért? Hát mert míg az MSZP-kormánnyal kesztyűs kézzel bánó médiumokat, különösen a Népszabit, kitömték állami hirdetésekkel, addig a Magyar Nemzetnek és a Napi Magyarország jogelődjeként 1991-től 1997-ig megjelenő Új Magyarországnak be kellett érnie morzsákkal. És ne felejtsük: ez még hazánk EU-csatlakozása előtt történt, amikor a rendszerváltás után lassan erősödő gazdaság nem volt képes piaci alapon eltartani az akkor kiadott számos politikai napilapot.

Olyannyira nem, hogy amikor az alapító MDF már nem tudta finanszírozni az Új Magyarország kiadását 1997-ben, akkor jött az a Kelemen Iván olajvállalkozó, aki többször is utazgatott a „pufajkás” Horn Gyula kormányfő repülőgépén, és Kordax-csoportjával felvásároltatta az Új Magyarországot. Majd amikor kiderült, hogy a Kordax vagyonát a MOL támogatásával és a szocialista kormány emlékezetes pénzügyminisztere, Bokros Lajos hagyta jogi kiskapu segítségével, minimum necces olajszállítási ügyletekkel alapozta meg, Kelemen szépen hagyta lezülleni az „Új Mao”-t. Ekkor érkezett a Mahir, és felvásárolta a lapot, hogy az akkor meglehetően lagymatag hangvételű Magyar Nemzet mellett egy szókimondó, progresszív médium vizslathassa árgus szemekkel a baloldali kormány üzelmeit.

Csakhogy a mostanihoz hasonlóan erősen baloldali médiatérben az 1997-től immáron „Napi Mao” néven kiadott lap nem igazán tudta megvetni a lábát a piacon. És valahogy érdekes módon az 1998-ban kormányra kerülő Fidesz sem érezte úgy, hogy súlyos milliárdokkal kéne kistafírozni a hozzá hű két médiumot, ezért 2000 áprilisában a lapot inkább beolvasztották a Magyar Nemzetbe. Természetesen számos újságíró került akkor utcára. De valahogy akkor sem a Helsinki Bizottság, sem a TASZ, sem más „civil szervezet” nem szervezett tüntetést az ellenséges politikai környezetben lábra állni képtelen lap, vagy a munkatársak sorsa miatt. Akkor senkit sem zavart a médiaegyensúly, amikor minimum négy baloldalhoz kötődő politikai napilap uralta a piacot, és mellettük képtelen volt megélni egy plusz még egy jobboldali politikai tartalmat közlő nyomtatott napi médium. Akkor ezt valahogy mindenki rendben lévőnek találta.

Mint ahogy az most is teljesen rendben van a sajtószabadságért sivalkodók szerint, hogy bár 10 éve jobboldali kormány van hatalmon háromszor is kétharmados felhatalmazást kapva, mégis a médiapiac minden szegmensében vezető pozícióban állnak a kormánykritikus médiumok. Még akkor is, ha a jelek szerint a „nyájas olvasók” többsége csak együtt pufogni szeret a súlyos anyagi problémákkal küzdő vezető kormányellenes hírportállal, az Indexszel, anyagi ráfordításra nem hajlandó a túlélése érdekében. Hiszen évek óta igyekeznek pénzt gründolni olvasóiktól, de a jelek szerint ez az olvasóknak mégsem annyira fontos, mint az indexeseknek.

Annál fontosabb azonban azoknak, akiknek az érdekeit az Index kiszolgálja: az ellenzéki pártoknak. A Momentum EP-képviselője minap odáig merészkedett, hogy a baloldali portálnál lezajlott főszerkesztői kirúgást összefüggésbe hozta Orbán Viktor brüsszeli győzelmével. Igen, persze, Cseh Katalin volt az, aki már megint valami hagymázasat álmodott, és azt nem restellte megosztani európai parlamenti képviselőtársaival. Cseh kisasszony a Napi Magyarország megszüntetése idején még javában koptatta a gimnáziumi padot, és készült az orvosi egyetemre, ahol aztán annyi tudást szívott magába, hogy később botmixerezéshez hasonlította az abortusz folyamatát. Ő, aki most szemrebbenés nélkül csődít tiniket az utcára, hogy tüntessenek a sajtószabadságért, vajon mit tett akkor, amikor – ismétlem: tulajdonosi döntés alapján – megszüntették a két jobboldali lap egyikét?! Valószínűleg elment a barátnőivel meginni egy boros kólát.

De akkor is hatalmas volt a csend a politika és a közélet baloldali térfelén, amikor a G-napon Simicska Lajos, a Magyar Nemzet és a Hír TV akkori tulajdonosa nyilvánosan bejelentette, hogy „bemegy és kirúg mindenkit”, majd egyik napról a másikra ellenzéki sajtótermékké silányította ezeket a médiumokat, hogy aztán évekig kiszolgálják személyes bosszúhadjáratát. Akkor sem sipákolt senki a sajtószabadságért.

Most viszont sivalkodnak. Pedig nem történt itt más, mint hogy 10 év politikai ellenszélben az Index tartalmilag és gazdaságilag is elfáradt. A kicsit sem kormányközeli tulajdonosi kör pedig úgy döntött: nem hajlandó még évekig számolatlanul beleönteni a pénzt a szerkesztőségbe, miközben a portál nem tudja növelni piaci részesedését. Ezért racionalizálni akarták a működést. Számos médiumnál megtörtént ez már az elmúlt évtizedekben, de még a közelmúltban is, amikor – például – a Varga Zoltán vörös báró tulajdonában lévő Central Médiacsoportnál úgy csökkentették az újságírók fizetését, hogy röviddel korábban a tulajdonosok másfél milliárdnyi osztalékot vettek ki a cégből, vagyis a kiadó masszívan nyereséges volt (hogy ez hogyan lehetséges ott, ahol nincs sajtószabadság, az teljesen érthetetlen...).

Érdekes módon ezeket a karcsúsításokat csak két esetben tálalta a „független, progresszív sajtó” úgy, hogy közben meg nem nevezett, lebegtetett politikai áskálódásra utalgattak. Most az Index, és korábban a Népszabadság esetében. Holott mindkét esetben tetten érhető médiapiaci folyamatok álltak a háttérben: a két emlegetett médium gazdasági bázisa megingott.

Vajon azok, akik annak idején a Népszabadság bezárása miatt vonultak utcára, tisztában vannak vele, hogy az MSZP Szabad Sajtó Alapítványa röviddel a tulajdonosváltás előtt eladta 27 százalékos kiadói részesedését, és odadobták a médiapiaci pirájazajlásba koncnak, hogy némi aprópénzhez jussanak? (Az akkori számítgatások szerint közel negyedmilliárdot bukhattak az ügyleten.)

MTI Fotó: Mohai Balázs

Azt azonban vélhetően még ennél is kevesebben tudják, hogy amikor az új tulajdonos, a Mediaworks bezárta az évi 1 millió euró (!) veszteséget termelő lapot, akkor messze nem került utcára a népszabisok többsége. Sőt! Ekkor már az egykori MSZP-pénztárnok, Puch László érdekeltségébe tartozott a Népszabi „kis testvére”, a Népszava. De a mostohaöcsi messze nem kapott annyi zsebpénzt a vörös aputól, mint a bátyus. Olyannyira nem, hogy az ottani munkatársak több hetes, hónapos csúszással kapták meg a fizetésüket éveken keresztül, még a Horn-kormány ideje alatt is. Aztán amikor „a gonosz” Mediaworks nem volt hajlandó tovább finanszírozni a Népszabi gazdasági mélyrepülését, a nehéz anyagi körülmények között éveken át kitartó népszavásokat úgy rúgták ki, mint a huzat, hogy az addig is jól megfizetett népszabisoknak helyet csináljanak a lapnál. Ennyire becsülte meg a baloldal a hozzá hű újságírókat.

És most is kb. ennyire becsüli meg az indexeseket az ellenzék, amelynek szekerét tolják. Nincs szó arról, hogy Gyurcsány a zsebébe nyúlna, vagy hogy Cseh Katalin pályázati pénzeket gereblyézne össze a lap elbillent üzleti mérlegének helyreállítása érdekében. Helyette kineveztek egy „démont” az Orbán-kormány személyében, aki ellehetetleníti az Indexet. Hogy ennek megágyazzon, a volt főszerkesztő, Dull Szabolcs átállította a függetlenségbarométert és belsős információkat tett közzé az oldalon. (Vajon ha – mondjuk – a Coca-Cola egyik alkalmazottja a Facebookon hirdetné az üdítőital szupertitkos receptjét, milyen gyorsan és milyen magasan repülne, amikor kirúgják?!)

Dullból mégis hőst kreálnak a Cseh Katalin-féle demagóg baloldaliak. Mert ez az érdekük. Mert a sorra kiépülő baloldali online fake news gyárak, mint pl. a Hírklikk vagy a gyurcsányista Nyugati Fény hitelessége meg sem közelíti az Indexét, így pontosan tudják, hogy ha a portál bedől, akkor nekik már csak a Facebook marad az évek óta hangoztatott magyarellenes óbégatások porondjaként. Persze zsebbe nyúlni nem akarnak, helyette elővették a „sajtószabadság” mantráját, mert az egyszerűbb és olcsóbb.

De vajon akkor is így óbégatnának, ha a tulajdonos a 888-ról állapítaná meg, hogy veszteséges (szerencsére nem így van), vagy a Magyar Nemzetnél terveznének leépítést (amiről szintén nincs szó tudomásom szerint)? A válasz egyértelmű: nem. Akkor ezek a sajtó-kereszteslovagok úgy lapítanának, mint az a bizonyos végtermék a fűben. Pont úgy, ahogy húsz éve tették, amikor sandán összemosolyogtak a Napi Magyarország sírja felett.