Ez már önmagában örvendetes hír! A józan hírfogyasztó akár hátra is dőlhet a fotelban, és úgy mosolyoghat a hajtépésen, mint valami színielőadáson. Csak az a szomorú, hogy itt nem komédiáról van szó, hanem nagyon is a valóságról. S nemcsak a baloldali választóknak szomorú, hanem mindenkinek, aki a közélet fejleményeit figyeli. Az ugyanis egyáltalán nem lehet büszke arra, hogy baloldali korifeusok azzal vádolják egymást, hogy a másik hazudik. Miközben a nagyvezír arról posztol a Facebookon, hogy nekik „marad a tisztesség”.

Ez a kijelentés önmagában vicces, hiszen Gyurcsány Ferenc pályafutása másról sem szól, mint a tisztességtelenségről. Fölösleges lenne sorolni a példákat az őszödi beszédtől 2006 véres terrorján át a „böszmeféle” 2008-as válságkezelés népellenes megszorításaiig. Sok mindenről szólnak ezek a cselekedetek, csak a tisztességről nem.

És most megtörtént a szerencsi választás, ahol a közös jelöltjük előélete szintén mindenről szólt, csak a tisztességről nem. Erre Gyurcsánynak van képe kiállni ország-világ elé, és orbitális tisztességtelenségük után a tisztességükkel büszkélkedni. Hát hol élünk? Mindig van lejjebb? Nem lehet ebben az országban akkora disznóságot elkövetni, hogy azután az ellenzék vezére ne minősítse saját alja cselekedeteiket tisztességesnek? És a többiek cinkosan hallgatnak. Babitstól tudjuk, „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Hallgatásukkal erősítik meg Gyurcsány szavait, hogy igen, mi mindannyian tisztességesek vagyunk.

De kérdem én, tisztességes dolog olyan jelöltet támogatni, aki Judapestnek csúfolja a magyar fővárost? Tisztességes dolog a zsidókat gúnyosan tetűcsúszdásoknak nevezni? Beosztott varrónőket megkárosítani?

A kampány idején a politikusok mellett a józan média legkülönbözőbb szereplői is ezerszer hangot adtak megdöbbenésüknek, de ennek az égvilágon semmi foganatja nem volt.

Gyurcsányék „tisztességén” maga a miniszterelnök is megütközött. A Mandinernek adott nyilatkozatában gyengének és határozatlannak nevezte a Mazsihisz elnökének Bíró-ügyben tanúsított fellépését. Orbán Viktor a Mazsihiszt, személyesen annak elnökét, Heisler Andrást tartja felelősnek azért, hogy a baloldali pártok egy antiszemita jelöltet támogattak a szerencsi időközi parlamenti választáson. A lap szerint a miniszterelnök hiányolja, hogy Heisler nem szólította fel egyértelműen a baloldali pártokat arra, ne támogassanak egy judapestező, tetűcsúszdásozó jelöltet.

A miniszterelnök igazsága nem kérdés. De egy tisztességével dicsekvő pártvezetőnek s a Gyurcsány mögött álló szövetségeseknek – Karácsony Gergelynek, Jakab Péternek, Fekete-Győr Andrásnak, Tóth Bertalannak, Kunhalmi Ágnesnek, Szabó Tímeának és az LMP-s Schmuck Erzsébetnek – a jelek szerint még a kormányfői megszólalás is kevés ahhoz, hogy elgondolkozzanak tisztesség és tisztességtelenség, vállalhatóság és vállalhatatlanság kérdéséről. Nem mintha ettől megjönne a józan eszük, de legalább belátnák, hogy itt nagyon durva hibát követtek el. Amiből ráadásul nem tanultak semmit, hiszen Gyurcsány nyomban a számukra lesújtó szerencsi kudarc után állt ki, hogy erkölcsi értékekről szónokoljon.

A definíció szerint a tisztesség nem más, mint „ragaszkodás becsületes elvekhez; önkéntes felelősségvállalás, ami alapján egy személy a saját döntéséből kitartóan becsületes vagy őszinte. A jó és rossz megkülönböztetése az egyén saját lelkiismerete alapján, ellentétben a közösségi erkölcsök és a szabályok követelményeivel.”

Hát éppen ez az! „Ez a bökkenő” – mondja Shakespeare. A jó és rossz megkülönböztetéséhez ugyanis szükség van saját lelkiismeretre, ami egészséges esetben a közösségi erkölcsök és szabályok követelményeivel megegyezően működik. Gyurcsányék s az ellenzék esetében a jelek szerint erről nincs szó. Gyurcsány kijelentése azt példázza, hogy ők pont a rosszat nevezik jónak, a tisztességtelent pedig tisztességesnek.

Ha nem így lenne, akkor igaza lenne Ferencnek, hogy nekik „marad a tisztesség”.

De miután – a legutóbbi példánál maradva – nem léptették vissza a minősíthetetlen politikai előélettel rendelkező jelöltjüket, maguk igazolták azt, hogy saját lelkiismeretük, ha van nekik egyáltalán, nem működik szinkronban a közösségi normákkal. Vagy úgy jártak, mint az elhunyt gengszter, akinek temetésén a búcsúztató úgy fogalmazott: „tiszta lelkiismerettel halt meg, mert soha nem használta”.

Nem is lenne semmi baj ezzel a „Hadházy – ellenzéki vezérek” purparléval, ha nem az emberek innák meg a levét. Ha ugyanis Koncz Zsófi nem nyerte volna el az emberek többségének bizalmát, akkor egy korrupciógyanús ügybe keveredett, antiszemita jelölt kerül be a parlamentbe, akinek az őt jelölő pártok vezetőivel együtt teljesen más felfogása van a jóról és a rosszról, az erkölcsösről és az erkölcstelenről, ha úgy tetszik, a tisztességről és a tisztességtelenségről, mint a józan többségnek. Bíróval tehát ez a tábor csak erősödött volna.

Az a hajtépés, amely arról szól, hogy Hadházy tájékoztatta-e őket a Bíróval kapcsolatos, a nyilvánosságra került vádakon esetleg túlmutató cselekményekről is, míg a pártelnökök ezt kórusban tagadják, szinte mellékes körülmény. Remélhetőleg majd az igazságszolgáltatás rendet tesz. A Btk. 300. §-ának (1) bekezdése szerint „az a hivatalos személy [ilyen az országgyűlési képviselő is], aki e minőségében hitelt érdemlő tudomást szerez a kódexben részletezett bármilyen korrupciós bűncselekményről, és erről a hatóságnak nem tesz feljelentést, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Mi addig is maradjunk Illyés Gyulánál, aki már régen kihirdette az eredményt. Szerinte ugyanis „a tisztesség nem érdem, hanem kötelesség”. Ha pedig a baloldal eddig nem tudta teljesíteni a kötelességét, akkor mit várhatunk tőle egy esetleges választási győzelem esetén?

Az nyilvánvalóan maga lenne a rémálom.