Ha a terrorizmusról beszélünk, akkor leginkább szakállas, fegyveres alakok ugranak be, akik valahol a Közel-Keleten nagy lelkesedéssel lövik egymást, vagy a legújabb divat szerinti öngyilkosmellényt hordják. Vajon ők a veszélyesebbek, vagy a magányos, meg nem értett srácok, akik a laptop előtt ülve vállnak Allah katonáivá?

Én az utóbbiakra szavaznék, hiszen ők mindaddig láthatatlanok, amíg végre nem hajtják őrült tettüket, legyen az egy iskolai lövöldözés vagy egy terrorcselekmény. Kik kutakodnak a neten kivégzések, robbantások és kínzások után? Nyilván nem egészséges elmék, abban biztosak lehetünk. Akik örömüket lelik mások halálában vagy szenvedésében, azok pszichiáter segítségére szorulnak. Persze ezt ők másként látják. Ürügyet keresnek, hogy ezeket a borzalmakat normálisnak, sőt szükségesnek ítélhessék meg. A radikális politikai vagy vallási nézetek kapóra jönnek nekik. Kiválasztják a számukra szimpatikusat, és bemagyarázzák maguknak, hogy az egy jó, követendő út, és érdemes érte harcolni. Ezzel felülírják a saját morális gátlásaikat, a törvénytől való félelmet és mindent, amit a család és a társadalmi normák adtak számukra.

Nyilván ezzel az önigazolással érik el, hogy magukat sem gondolják egyszerű pszichopatának és sorozatgyilkosnak, hanem felvesznek egy virtuális egyenruhát, pl. Allah katonáinak képzelik magukat, mudzsahedeknek, azaz iszlám szabadságharcosoknak, akik egy jobb, tisztább világért ölnek meg ártatlanokat. Kissé ellentmondásos, de ezen könnyen átsiklanak. Ezrével mentek az Iszlám Állam oldalán harcolni Irakba és Szíriába, hogy ott háborús bűnöket kövessenek el. Sokuk, szerencsére, sosem tér vissza, hiszen amerikai drónok, orosz helikopterek vagy az iráni Forradalmi Gárda egységei végeztek velük. Csak azt kapták, amit megérdemeltek. Ám ez csak az egyik kategóriája a toborzott dzsihadistáknak.

Az Iszlám Állam, avagy a Kalifátus, ahogy magukat nevezték, területileg megszűnt. Ám az ideológia ott maradt a „felhőben”. A virtuális Kalifátus hatalmas és veszélyes, ezt láthatjuk a két magyar fiatal esetében is, akit beszippantottak a terrorszervezet toborzói. Ők is kutatnak a neten, a szektákhoz vagy pedofilokhoz hasonlóan befolyásolható, elhanyagolt fiatalokat keresnek, akik magányosak, meg nem értettek, és boldogan fordulnak azok felé, akiktől figyelmet kapnak. Pistikéről a szülei azt hiszik, csendes gyerek, egész nap a szobájában ül, és tanul. Olyan igazi jó fiú. Ha hazajön, megkérdezik, mi volt a suliban, ő azt feleli, „semmi”, majd elvonul. A szülők nem akarják nyaggatni, ők sokat dolgoznak, megvannak a saját gondjaik. Lövésük sincs, hogy csemetéjük éppen lefejezős videókat tölt le az ISIS egyik oldaláról.

Potenciális kandidátus a magába fordult rossz tanuló is, akit folyamatosan cinkelnek az iskolatársai. Nincsenek barátai, nincs barátnője, az iskola egy mindennapi vesszőfutás számára. Esetleg a szülei is éppen válnak, ergo otthon sem kap törődést, szeretetet. Régebben szekták szippantották be az ilyen fiatalokat, és ingyenmunkásként dolgoztatták őket üzemekben vagy farmokon, azt állítva, hogy a munka által jutnak el a megvilágosodáshoz. A guru közben Ferrarival járt, és Vegasban múlatta az időt. Most a terrorszervezetek kínálnak fel barátságot, törődést, jövőképet az elhanyagolt fiataloknak.

Németországban még az utcákon, az iskolák előtt is toboroztak. Koránt osztogattak, és elbeszélgettek a láthatóan nem boldog gyerekekkel. Nyilván nem a focilabdát pattogtató srácokhoz mentek oda, vagy a vidáman nevetgélő, bandázó csapathoz. Kinézték, hogy ki jön ki lógó orral, szomorú szemmel, egyedül a suliból. Tudták, hogy ott nagy esélye van a sikeres beszervezésnek. Több ezer ilyen fiatalt juttattak ki a Kalifátus területére „harcosnak”.

Ezt ma már nem tudják megoldani, hiszen nincs hozzá infrastruktúra. Így visszahúzódtak az online térbe, amely sötét és végtelen, mint a világűr. Ott folyik a toborzás és a kiképzés fapados módszerekkel, mint a gázolásra és késelésre való felbujtás. Vigasz viszont, hogy a kihívásokkal párhuzamosan a szakszolgálatok is fejlődnek, ezt láthattuk a TEK két idei fogásánál is.