Az élet mindig utat tör magának. S az élet legfőbb ismertetőjegye, hogy élni akar. Új hajtásokat akar hozni. A férfi és a nő mindig keresi egymást, s igyekszik eljutni a beteljesülésig. Ahogy ezt tették őseink idejében, a bombázások, kitelepítések, török, és tatárdúlások alkalmával is. Miközben a katyusa – Georgij Erihovics Langemak szovjet tervező eme elbűvölő hangú orgonája – szólt a dombok felől, a szerelmes ifjú így szólt a kiszemelt leányzóhoz: „Magácskának lenne kedve eljönni velem holnap a városba? Van két kenyérjegyem, megfelezném magával.” De minden bizonnyal '56 októberében is akadt oly derék fiatalember, aki ezt súgta egy csinos hölgy fülébe: „Annácska drága, holnap várom a Sztálin-szobor tövében. Hozzon kalapácsot! Elbűvölően áll a kezében, láttam a múltkor is, amikor brigádverseny volt a gyárban.”

Miért pont a koronavírus-járvány akadályozná a férfi és női szíveket az egymásra találásban?

“Mélyen tisztelt Nagysád! Engedje meg, hogy megismerkedésünk kedves emlékei ne tűnjenek tova a szürke hétköznapok egyformaságában, hanem virágos ünneppé avathassam azokat.” – Nos, ilyesmi nem várható el korunk emberétől, még akkor se, ha a koronavírus kiváltotta pánik esetleg megmozgatja az udvarló fantáziáját.

Mert miről is szól az udvarlás? Ebben az időszakban lehet megismerni a másikat. Az udvarlás manapság kiveszőben lévő tevékenységformának tekinthető, de még akad egy-egy maszkulin létforma, aki a nők elvárásait kielégítve, képes megtenni effajta férfiúi kötelességét, és udvarol.

Hol? Szinte bárhol.

Ha a férfi a Tesco lerabolt polcait szemlélve meglát egy csinos nőt, amint kecsesen lehajol az utolsó darab kilós cukorért, így szóljon hozzá: „Lenne kedve magácskának megfelezni velem ezt az utolsó darab cukrot?” Ha az illető hölgy e merészség hallatán felháborodik, mondhatja ezt is: „Na, jó, egy mosolyáért odaadom magának az egészet!”
Ha a csinos hölgy az arcán maszkot visel, az udvarlási szöveg így módosul: „Lenne kedve magácskának eljönni velem egy karanténba?”

Ha a Spar áruházban már egyetlen darab cukor és liszt nem található, ám az ifjú lovag szeme megakad a maszk alól előkunkorodó aranyos, csigákban leomló hajfonatokon, legtanácsosabb, ha összeszedi bátorságát, s – természetesen betartva az egy méter távolságot – így szólítja meg: „Megmutathatom a felhalmozott liszt- és cukortartalékaimat?”

Akadhatnak pimaszabb, jampec hajlamú ifjak, akik kissé túllépnek a megengedett határokon, és merészen így szólítják le az épp lábujjhegyen állva, a polc legtetején billegő repceolajért küzdő szépasszonyt: „Ha feljön hozzám, meghívom magát egy guriga WC-papírra!”

Persze, nem árt, ha a nő óvatos. A férfiak hajlamosak a meggondolatlanságra, főleg, egy ilyen jellegű járvány esetén, mert esetleg azt gondolhatják, ha most nem szerzem meg azt a csinos, miniszoknyás, kék maszkos lánykát, ki tudja, jövő héten lesz-e még lehetőség rá egyáltalán. S ilyenkor vagy gátlástalanabbak a közeledésben, vagy esztelen mutatványokkal akarják fitogtatni erejüket, s bizonyítani rátermettségüket. Minden ifjú leány legyen óvatos. Ha a férfi azzal jön, hogy hajlandó lenne feláldozni az életét, megküzdeni a sárkánnyal, vízbe ugrani, vagy egyéb veszélytelen sületlenségek, az még hagyján. De ha egy ifjú odáig megy a hevességben, hogy férfiasságát bizonyítandó, átmászik a tömegközeledési járművek előterében kialakított, a vezető és az utastér közé húzott kordonon, akkor ne találkozzon vele. Az ilyen ember mindenre képes, és majdnem biztos, hogy Index-olvasó.

Persze, az is lehet, hogy a nő azzal a férfival jár legjobban, aki semmit nem szövegel. Mert, ahogy a nagy angol krimi író, Agatha Christie megfogalmazta: „Egy férfi, ha udvarol valakinek, tud szívélyes, gáláns lenni, el tudja halmozni apró figyelmességekkel, és általában elbűvölően tud viselkedni. De ha igazán szerelmes, akkor csak bárgyú birkaszemmel tudja nézni.”