Tibi a facebookon a nyaralását mutogatja, Józsi az autóját, és lazán beállva mellé fotózkodik, majd idegesen nézi, ha nem jönnek a lájkok. Feri a bakelitgyűjtői csoportba teszi ki a szerzeményét – japán kiadás, limitált 300 példányos, piros vinyl 180 gramm -, Karesz a borsznob oldalra az új pincészeti gyűjteménybővülését, s mellé a poharat tartó kezét, melyben épp kortyolja Dezső kb. egyheti fizetését. Klári és Magdi a gyerekeit mutogatja, s ha az osztálytársnői nem írják alá „cuki”, akkor törli őket, Helena Myrstener, a malmői Szent Pál templom lelkésze pedig azt mutogatja a Twitteren, hogy ismét kárt okozott, ismét lerombolt valamit, és ezért büszke.

A haladók más anyagból vannak gyúrva, ezt már tudjuk. A régi vágású, egyszerű bűnözőkben még volt szemérem. Ha Spatula úr megfúrta a Brassói hármas számú posta pénzszekrényét, nem tett fel az újságban hirdetést: „Háhá, nálam van a pénz, kereshetitek marhák!”, és az árvaház leánygyermekeit megbecstelenítő Konkoly Béla sem ment végig a községháza és a kocsma közötti hosszú utcán, és nem emelt a szája elé hangosbeszélőt: „Figyelem, figyelem! Tegnap megbecstelenítettem két ártatlan kiskorút a templomkert mögött, odacsalva őket, majd elkábítva kloroformmal, és innen üzenem, hogy a többi sincs biztonságban, amíg el nem kapnak!”

Nem, ilyet a régi ember nem tett. A régi ember megszegte a szabályokat, de tudta, hogy vannak szabályok, és létezésük törvényszerű. A haladó szellemiségű ember ellenben szellemi bűnöző, szellemi kórokozó, így tettével kimondottan dicsekszik.

Mint például a svéd lelkésznő.

„Homoszexuális témájú oltárképet avattak Svédországban. Helena Myrstener, a malmői Szent Pál templom lelkésze büszkén számolt be Twitter-oldalán, hogy a világon elsőként avattak fel ilyen témájú oltárképet templomban. A kép felavatását Advent kezdetére időzítették.” (mandiner)

„Vasárnap történelmet írunk. Svédország egyetlen LMBTQ oltárképét adjuk át a malmői Szent Pál templomban. Természetesen a kép a kórus és a régi oltárkép mellett kap helyet. Nagyon boldogok és büszkék vagyunk” – fogalmazott Myrstener.

A Paradicsom című festményt 2012-ben készítette a saját magát kultúrmarxistaként jellemző fotóművész, Elisabeth Ohlsson Wallins, akit a XV-XVI század fordulóján élt német festőművésznek, a szász festőiskola alapítójának, Lucas Cranachnak az „Ádám és Éva” című festménye ihletett meg. Ohlsson képén viszont Ádám és Éva helyett egy homoszexuális és egy leszbikus pár kapott helyet, illetve egy transznemű férfit is ábrázolt.”

Szóval Helena büszke. Ahelyett, hogy sírna. Mert inkább sírnia kéne.

Hogy miért?

Mert fogynak a lehetőségek. Amikor a szoknyapecér a falu egy kivétellel összes elejthető prédáját már elejtette – ha van esze – kezd kétségbeesni, mert innentől hogyan tovább? Ha a numizmatikus egy kivétellel az összes Lipót XV. krajcáros érmetípust besorozta a gyűjteményébe, s erre ráment negyven teljes éve, ha meglátja egy aukción a hiányzó utolsót darabot, vélhetően megijed.

Mert hogyan tovább? Ráment erre negyven éve, s ha meglesz a maradék egyetlen hiányzó darab, akkor mi lesz? És rájön, hogy semmi, ellenben negyven évet elpocsékolt. És hirtelen üres lesz az élete.

Helena vajon gondolkodott már, hogy hogyan tovább? Okés, már betolták az egyházba a buzit, a leszbikust, a transzneműt, már fel is szentelték, de aztán mi?

Végülis tényleg mindegy mi van az oltárképen? Akkor legközelebb traktor, vízierőmű, hamburger, és halott, ötnapos macskatetem is lesz?

Miért ne?

De ha ez megvalósul, miért fog küzdeni? Mi lesz a cél? Ha összeomlott minden, hogyan tovább? Vajon ráébred-e ő is, hogy feleslegesen élt 40 évig, és az életének értelme nem volt?

És, hogy hozzá képest a numizmatikus egy hasznos tagja a társadalomnak, mert ugyan évtizedeket töltött valamivel, de kárt nem okozott, és ha úgy vesszük, mégiscsak megőrzött valamit az utókornak.

Persze ezt Helena valószínűleg nem érti. Ha értené, nem tenne ilyet, és nem rombolná a keretek-határok világát, és ezzel a saját játszóterületét. De hát, nem csak ő nem érti:

„A Szent Pál templom hivatalvezetője, Sofia Tunebro az Expressen malmői lapnak úgy nyilatkozott: „Óriási fellélegzés ez azoknak, akik eddig nem képviseltethették magukat egyetlen templomban sem... Nem számít, kit szeretünk, vagy mivel azonosulunk, mindannyian számíthatunk Isten szeretetére.”

Igen, végülis lehetünk traktor, vízierőmű, hamburger és ötnapos macskatetem. Minden lehetünk, és a minden az voltaképp egyenlő azzal, hogy semmi.

A templom Facebook-oldalának legutolsó posztja, az avatás után közzétéve már arról szól: „Tárgyszerű és konstruktív, jó hangvételű vitára szólítunk fel mindenkit. Az adminok minden explicite homofób és más gyűlöletet és fenyegetést tartalmazó posztot és kommentet törölni fognak.”

Értsd: csak helyeselni lehet. Mint említettük volt, a haladók más anyagból vannak gyúrva.