„Ez olyan, mint az ötvenes évek”. Az MSZ(M)P-s Harangozó Tamás mondotta ezt a minap egy törvénymódosítással kapcsolatban.

Harangozó Tamás nem tudom, hogy mennyi idős – nem adok az életemből másfél percet arra, hogy megnézzem a fickó Wikipédia-oldalát, ennyi idő alatt az ember már megsemmisít egy Nádas Péter kötetet –, de javasolnám az elvtársnak, hogy kérdezze meg a famíliát, a büszke ősöket, hogy mi is volt az az ötvenes évek.

Mi volt a Lozinszkij-mozgalom meg a hajnali kettőig tartó üzemi értekezlet. Mik voltak a Szabad Nép-félórák. Mi volt az, amikor nemhogy nem lehetett a hatósági szerv arcába fújni két méterről a könnygázt, vagy hozzávágni a füstbombát, hanem ha nem tapsoltál állva a párttitkár beszéde után, másnap nem volt állásod. A gyerekedet nem vették fel az egyetemre.

Nemhogy nem lehetett egy méterről az arcába sípolni a hatalom képviselőjének, de ha elaludtál hajnalban a pártgyűlésen, másnap behívtak beszélgetni.

Nemhogy nem lehetett szidalmazni egy politikust, de május elsején kötelező volt felvonulni, s a dolgozó tömegek mellett minden vállalati sorfalnál menetelt az úgynevezett „sorfelelős.” Õ volt, aki ellenőrizte, hogy a rebellis közalkalmazottak vagy lázadó kedvű bérelszámolók nehogy meglógjanak a liget árnyas fái közt, sunyin hazasettenkedve, mint a béke és a nép ellenségei és Tito láncos kutyái, mielőtt Rákosi pajtás integetését megpillantották volna az emelvényen.

Ha esetleg a család nem akar rá emlékezni, vagy a nagypapát tartja a mozgalmi hűség, száját dacosan összeszorítja, és nem beszél, hát nézze meg a Tanú c. filmet. Amiben az volt a vicc, hogy nem volt vicc.

A másik kedvencem a náci.

Minden náci, ami nekik nem tetszik, vagy akit le akarnak járatni. Ez a karaktergyilkolás leggyakrabban használt közhelye. De ez is olyan, mint az antibiotikum. Minél gyakrabban használják, annál kevesebbet ér.

Jó lenne nem dobálózni a szavakkal, mert igazság szerint már senkit nem érdekel a nácizás, és az ember inkább kihúzza magát egy ilyen sértés hallatán. (Akit korunkban nem náciztak még le, vagy nem tiltott harminc napra a Facebook, az nem rendes ember.)

De tényleg. Ilyen alapon mondhatnánk azt is a kenyérre, hogy függöny, és a liftre, hogy derelye.

„Kedves Emese, jön velem flekken, mákos tészta holnap leginkább zokni?”

Na, kedves Harangozó elvtárs, most vajon mit mondtam? Van esetleg megfejtés?

Mert ennek lehet az értelme az is, hogy „kedves Emese, eljön-e velem szombaton libegőzni a János-hegyre?”, vagy az is, hogy „A francba, nem találom a téli gumit, de rohadtul idegesít.”

Mert ha valaki nem lelkesedik azért, hogy idegen kultúrájú tömegek árasszák el a hazáját, az náci; vagy röhögni azon, hogy létezik ötödik nem, az nácizmus, akkor ilyen alapon bármi lehet bármi.

Meg itt ez az új elmebaj, a rabszolgatörvény. Utánanézett valaki a rabszolga fogalmának? Kérem, aki eddig nem tette, most tegye meg.

Önök nem unják a nácit?

Legalább egyszer mondanák azt valakire, hogy bogumil. Vagy mondjuk azt, hogy huszita. Ez például lehetne egy jó kis sértés.

„Képviselő úr, ön úgy viselkedik, mint egy huszita képromboló!”, esetleg „Alelnök úr, maga olyan makacs, mint egy táborita!” – nekem ez tetszene. De szívesen hallanám az eretnek kifejezést is.

Vagy ha már annyira akarnak nácizni, hát legyen falangista.

Az ritkább, dallamosabb hangzású, izgalmasabb, de éppen olyan jó.

Van azonban még egy kifejezés, ami korunkban agyoncsépeltté vált.

A lázadó.

„Lázadás” írják, mondják, gurgulázzák, és az arcuk közben kipirosodik.

„Lázadó”. És erre úgy tekintenek, mint valami magasabb létezési szintre. Mert szerintük lázadni egyfajta teljesítmény. Az több, mint megszerelni a bicajt, vagy felnevelni egy gyereket. Mert szerintük, ha valaki azt mondja valamire, hogy „nem”, akkor az csuda klassz. Akkor kalapot kell emelni.

Pedig ennyit mondani, hogy nem, hát, erre a kétéves gyerek is képes.

Nos, én az elmúlt napok történéseit figyelve a következőket gondolom.

Hatalmas lázadás közelről az arcába ordítani annak a rendőrnek, akinek parancsba adták, hogy mindent el kell tűrnie, nem üthet, mert különben Soros teljes szolgasajtója ordítana.

Ez majdnem olyan bátor és tiltott dolog, mint C&A-ban megvásárolni a Clash-pólót.