Az első. 1963, Washington. Ott áll fekete polgárjogi harcosok között, oldalán Harry Belafonte, Sydney Poitier kollégái és más, ismert fekete közéleti emberek. Ott áll, mert ott a helye. Ben Hur szereti az igazságot, és nem engedi, hogy a kocsiverseny győztese Messala legyen. De miközben a demokratákra szavaz, mellettük kampányol, miközben felemeli a szavát Vietnam ellen, Heston igazából csak egyet szeretne: visszaadni Amerika méltóságát Amerikának. Hogy fekete, fehér, északi, déli békésen, nyugalomban élhessen. Hogy amiként az illinois-i kisfiúból, John Charles Carterből híres színész, Charlton Heston lehetett, úgy nyíljon meg mindenki számára a felemelkedés, úgy teljesüljenek be az álmok. Ezért áll ott Ben Hur, ahol áll. Őszintén támogatja az új, fiatal Amerikát, mert hisz a szabadságban, hisz az emberségben. Aztán elindul a menet. A fekete színészekhez Marlon Brando és más hírességek is csatlakoznak. Elindul a menet, hogy jobbá tegye, felszabadítsa Amerikát.

A második. Amerika bálványa, Charlton Heston az emelvényen beszél. Előtte a Nemzeti-lőfegyver Szövetség, az NRA tagjai, szimpatizánsai. 2000-ben járunk, és Heston már két éve az NRA elnöke. Ekkorra túl van néhány sikamlós nyilatkozaton. Túl van a politikai korrektség elleni harcra buzdító szavai keltette botrányon. Túl van a Kulturális harc Amerikában című előadásán, amelyben azt állítja, hogy a média és a politikacsinálók többsége az „istenfélő, törvénytisztelő, fehér, középosztálybeli protestáns, vagy ami még rosszabb, evangéliumi keresztény, középnyugati vagy déli, vagy ami még rosszabb, vidéki, becsületes, vagy ami még rosszabb, bevallottan heteroszexuális, fegyverviselő, vagy ami még rosszabb, NRA-tag, átlagos munkavállaló, vagy ami még rosszabb, férfi munkavállaló” ellen működik, dolgozik az Egyesült Államokban.

Heston egy pillanatra megszakítja előadását, és félrenéz. Behoznak neki egy puskát, amelyet a feje fölé emel, és azt mondja, hogy csak a kihűlt, halott kezeiből veheti el Al Gore. Az üdvrivalgás leírhatatlan. Az öt és fél millió tagot számláló NRA, közte Chuck Norris, Ted Nugent, Tom Selleck, James Hetfield odaüzen a liberális Amerikának. Ahogyan Ben Hur is, aki arra a kérdésre, hogy miért változott meg, miért nem szavaz már a demokratákra, azt válaszolta, hogy nem ő, hanem a demokraták változtak meg.

A harmadik. 2002-ben járunk: Tárul a hatalmas kapu és Charlton Heston személyesen fogadja vendégét, Michael Moore rendezőt. A rezidencián az idős vendéglátó megy elöl, mögötte Moore és az operatőr. Ben Hur interjút ad. Már nem a régi: Alzheimer-kór gyötri, nehezen mozog. Hetvennyolc éves, hat éve van hátra. Moore provokatívan nekiugrik az interjúban, szembesíti az iskolai lövöldözésekkel, Heston azt mondja, hazája története véresebb más országokénál, például Kanadáénál, ezért van szükség fegyverekre. Arról is beszél, hogy az Egyesült Államok vegyes etnikumú, talán ezért a sok erőszak. Moore levegőt sem kap, a liberálisok valamennyi freudi elfojtódása felszínre tör. De Heston fáradt, beteg, képtelen magyarázkodni, Moore pedig bedobja az aduászt, amiért voltaképpen idejött. Előveszi egy hatéves kislány fényképét, aki lövöldözésben halt meg, és megkérdezi Hestont, érez-e bármiféle felelősséget. Heston barátságosan megütögeti Moore vállát, feláll. Az interjúnak vége. Ben Hur nem magyarázkodik, nem kezd vitát arról, a fegyverek vagy az emberek ölnek-e. Nem mondja el, hogy Amerika generálisan változott meg, és bár ötven éve ugyanúgy állig fel volt fegyverezve, mint manapság, mégsem voltak iskolai lövöldözések. És azt sem mondja el, hogy a fegyvertartás a legszigorúbb szabadságkérdés egy olyan államban, amely a szabad farmertársadalomból nőtt ki, és ahol nemcsak iskolai lövöldözések vannak, de a fegyverek sok bűnözőt visszatartanak a lopástól, rablástól, betöréstől.

Nem, Heston nem mond semmit. Elindul lassan, bizonytalanul. De még most is impozáns látvány, ahogyan kihúzza magát, ellép a stábtól, és biztonságba helyezi magát saját házában a liberális véleményterror elől. Moore színpadiasan odatámasztja a kislány fotóját a ház egyik oszlopához, meggyőződik róla, hogy az operatőr felvette, majd világfájdalommal az arcán kivonul Ben Hur rezidenciájából. Mintha éppen egy gyilkos házát hagyná el. A lábán igénytelen sportcipő, a farmer lötyög rajta, turkálóból kihalászott inge gyűrődik, baseballsapkája félrelóg.

Van ez az ember, a moralizáló, általánosító, kritizáló liberális. És van Ben Hur, aki aggastyánként is kocsiversenyző az arénában.

Ha nem vigyáznak a tengerentúlon, Moore lesz Amerika jövője.

Mert nem árt tudni: Messala halott, és az istállótulajdonosok rabszolgákat indítanak az arénában.