A fizikumom egészen húszéves koromig egyáltalán nem foglalkoztatott. Középiskolás koromban teljesen más dolgok érdekeltek, például a zene, a bandázás és persze mindenféle haszontalanság, amivel a korombeliek eltölthették a szabadidejüket. Állandóan róttuk a köröket a városban a haverokkal, ezt leszámítva a sport teljesen kimaradt az életemből, maximum az asztali foci és ehhez hasonló játékok voltak kivételek.

A kínszenvedést jelentő testnevelés órákon túlmenően nem igazán volt részem a sportolásban. Az egyedüli, ami rövid ideig foglalkoztatott, a futás volt. A gimitől nem laktam messze, így a középiskola direkt futásra kialakított szabadtéri pályáján néha lekocogtam a 12 percet, vagy, ha úgy tartotta kedvem, sprinteltem, amíg bírtam. Semmi tudatosság nem volt az egészben, egyszerűen csak jól esett.

A gimis évek hamar véget értek, elkezdődött az egyetem engem pedig számtalan új impulzus ért: új körülmények, új társaság, új kapcsolat. De legfőbbképpen az érdeklődésem változott: a politika kezdett foglalkoztatni, és ez az időm java részét felemésztette. Mindez éppen elég volt arra, hogy testedzésre annyi energia és figyelem se jusson, mint korábban.

Ezek mellett nem kellett sok idő, nagyjából egy év alatt sikerült elérni a mélypontot: a csaknem kétméteres magasságomhoz mindössze 63 kiló voltam, rendkívül sápadtan, enyhe gerincferdüléssel, vérszegényen, harmatgyenge immunrendszerrel. Különösebben még ez sem foglalkoztatott, hiszen akik fontosak voltak nekem így is elfogadtak, én pedig csináltam tovább a hétköznapi dolgokat: tanultam, olvastam, kocsmáztam, meg persze ültem a gépem előtt. Ami feltűnt – főleg vizsgaidőszakok után – az volt, hogy egyre betegesebb és érzékenyebb lettem.

2012 volt, amikor valamilyen banális felsőlégúti fertőzés miatt el kellett mennem a háziorvosomhoz. Néhány megjegyzés elejtése mellett a helyi doktornő felhívta a figyelmem arra, hogy amennyiben nem változtatok sürgősen az életmódomon, komolyabb problémáim is lesznek, főleg a szívemmel, az érrendszeremmel és a gerincemmel. Határozottan megkért, hogy kezdjek el valamit sportolni, én pedig dünnyögtem valamit, de beleegyeztem. A nagy elhatározás előtt ezzel a megjelenéssel ,,büszkélkedtem":

Mivel akkoriban elég sok minden változásnak indult az életemben, azt akartam, hogy a dolog mindenképp legyen valami teljesen új, valami, ami korábban idegen és ismeretlen volt számomra. Ami változatlan maradt, az a bizonyítási vágyam volt, ami korábban csak a szellemi kihívásokban nyilvánult meg. Egyik napról a másikra azonban eldöntöttem, hogy olyan új hosszú távú célokat kell kitűznöm magam elé, amelyek fizikailag is engem szolgálnak. Ez a cél az volt, hogy megtudjam, mi az az elérhető maximum amit a genetikám megenged.