Mostanra bizonyossá vált, hogy Magyarország hadat visel. No, nem egy idegen országgal, ahogyan arra a történelem során már számtalanszor volt példa, hanem a koronavírusnak nevezett láthatatlan ellenséggel.

Egy háborús helyzet maximális fegyelmet és altruizmust követel meg a nemzet tagjaitól. Ilyenkor a közösség érdeke az egyén érdeke fölé helyeződik, egy közös cél lobog mindenki szeme előtt: MEGNYERNI A HÁBORÚT.

A háború sajátja, hogy nem tudhatjuk, mikor ér véget. Napokig, hetekig, hónapokig, évekig, akár évtizedekig is eltarthat – nem lehet megjósolni. Emlékezzünk vissza az első világháborúra, amikor 1914 nyarán II. Vilmos német császár azt mondta: „Mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek!”

Nem így lett. A Blitzkrieg elmaradt, helyette több mint négy évig öldösték egymást a felek vérben, sárban, hóban, fagyban, hőségben.

Nyilvánvaló, hogy az első világháborúval ellentétben a koronavírus-pandémia miatti veszélyhelyzet nem fog évekig eltartani. A fertőzés első országa, Kína példáján láthatjuk, hogy 3-4 hónap alatt ki lehet lábalni a járványból. Ezzel az időtartammal viszont mi is nyugodtan számolhatunk, s kizárólag a fegyelmezettségünkön múlik, hogy ennél kevesebb vagy több ideig kell a megszokottól eltérően élnünk a mindennapjainkat.

Ha valódi közösségként, valódi nemzetként tudunk együttműködni, és ki tudjuk terjeszteni az egész országra a nemzeti szolidaritást, akkor büszkén, elhivatottan, a siker érzésével vethetjük bele magunkat az újjáépítési munkálatokba, miután lecsillapodott a járvány.

Fontos leszögezni azt is, hogy háború idején nincs helye a pártoskodásnak. Hazaárulással ér fel, ha egyes politikai erők, újságírók és közéleti személyiségek a saját önös érdekeik mentén, álhírek terjesztésével lázítanak, uszítanak az állam és a kormány ellen.

Mert mindenkinek el kell fogadnia (aki nem képes elfogadni, azzal pedig el kell fogadtatni), hogy most egy olyan szituációt élünk, amikor a szavak helyett a TETTEK beszélnek. Zéró toleranciát kell hirdetni a károgókkal, a mocskolódókkal és a rosszmájúakkal szemben.

A mostani helyzetben teljes körű nemzeti szolidaritásra van szükség. Önszerveződő, helyi szolidáris akciócsoportokra, akik – a felesleges személyes érintkezéseket elkerülvén – elsősorban online szervezik meg magukat és azt, hogy ki, mikor, kinek és miben tud segíteni.

Rendkívül fontos, hogy vigyázzunk egymásra, de még fontosabb, hogy segítsünk is egymásnak. A koronavírus főként az idősebb honfitársainkra veszélyes, tehát az ő esetükben hatványozottan indokolt, hogy otthon maradjanak. Akinek a hozzátartozói nem tudják megoldani a létfenntartáshoz szükséges bevásárlást, vagy a gyógyszerek beszerzését, azt segíteni kell a helyi önkormányzaton vagy a szolidáris akciócsoporton keresztül.

Ugyancsak a helyi közösség tud segítséget nyújtani akkor, ha az óvoda- és iskolabezárások miatt egy család számára megoldhatatlanná válik a kiskorú gyermek felügyelete.

Továbbá gondolni kell azokra a honfitársainkra is, akik a koronavírus-járvány miatt veszítik el a munkahelyüket, az ilyen esetekben a közösségnek minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy mérsékelje a károkat.

Én hiszek a magyar nemzetben, hogy – a sztereotípiákkal ellentétben – igenis képes az összefogásra.

Hiszek az idősekben, hogy a saját és a környezetük érdekében képesek otthon maradni.

Hiszek a dolgozó és tanuló magyarokban, hogy amennyiben a munka és a tanulás mellett jut idejük rá, a megfelelő óvintézkedéseket betartva, segíteni fogják a segítségre szorulókat.

Mert jelen pillanatban csak ez az egy út járható, a teljes körű nemzeti szolidaritás.