Ez a kérdés – tehát, hogy hogyan reagálnak az ellenzéki médiumok, ha egyik politikusuk feltűnően szégyenben marad – álkérdésnek tűnik, hiszen persze, hogy támogatják, persze, hogy akkor is hízelegnek neki. De az elmúlt egy-két hét valószínűtlen ellenzéki kudarcsorozata engem is meglepő újításokra kényszerítette az ellenzéki propagandistákat.

Kezdjük Jakab Péterrel. Õ az a jobbikos képviselő – hogy kerülhet egy ilyen ember a parlamentbe, ez már egy másik kérdés –, aki egy kicsit beleült a miniszterelnök székébe, amikor ellenzéki képviselők cirkuszoltak a parlamentben. Mintha a félperces nagy bátor ücsörgéstől megváltozna az élete és nem ugyanaz a periférikus, sikertelen jobbikos képviselő maradna. (A cirkuszukat egyébként ők maguk obstrukciónak hívják, vagyis azt, ha erőszakkal megakadályozzák, hogy az Országgyűlés elnöke vagy az ülést éppen vezető alelnök elfoglalhassa a saját helyét.) Majd miután ellenzéki képviselők bementek a köztévé épületébe, talán azért, hogy az elmúlt évtizedek legviccesebb home videóit elkészíthessék, Jakab Pétert meghívták a Hír TV-be, ahol egészen szánalmasan bohóckodott. Idióta feliratú pólóját mutogatta, esetlenül szemtelenkedett a műsorvezetővel, nem válaszolt a kérdésekre, viszont egy végeérhetetlen monológot szavalt a kamerába: idegesen, zavartan. A műsorvezető, Szentesi Zöldi László – miután nagyvonalúan nem dobta ki a jobbikost a stúdióból – pontosan úgy viselkedett, ahogy kell egy ilyen nevetséges vendéggel szemben. 

A jobbikos cirkuszoló viselkedése értelmetlen volt, hiszen zagyva és hatástalan monológjára senki sem tudott figyelni, gondolatai amúgy sem voltak, és az alapkérdésre pedig nem tudott választ adni: a magát radikális jobboldalinak tartó Jobbik mit keres egy baloldali akcióban?

Mindez ennyit ért: a Jobbik Tordai Bencéje, egy kifinomultsággal, jó fogalmazáskészséggel, tájékozottsággal, politikai tehetséggel nehezen vádolható jobbikos kitalált valami szerencsétlenkedést, és ahogy már korábban az Echo TV-ben is ő vált nevetségessé, ez most megismétlődött. Ennyi. Ennyi lenne, de nem, mert az ellenzéki propagandamédiumok megpróbálták az egészet megfordítani.

Örkény Istvánnak van egy keveset játszott, de nagyon jó drámája, Kulcskeresők a címe. Ha leegyszerűsítjük, akkor arról szól: egy pilóta rosszul landol, majdnem megöli az utasokat, de ahogy telik-múlik az idő és beszélgetnek róla, egy idő után a szánalmas kudarcot sikernek hazudják. Egészen jól leszállt azzal a géppel. Így próbálják az emberek önmagukat manipulálni, így hazudják a vitathatatlan bukást győzelemnek.

Na, ezt csinálták a szerencsétlen jobbikossal is.

A szánalmasan viselkedő jobbikost – jogosan – nevetségessé tevő műsorvezető a 24 szerint zavarban volt. Zavarban. Hát, persze… A 444 is ezen a „gondolatmeneten” indult el, az Index „páratlan csörtének” szerette volna látni az izguló bohócpolitikus szereplését. A HVG már arról írt, hogy a jobbikos – rendkívül kulturált kifejezésükkel – meghekkelte az adást. Az ellenzéki balliberális hetilapok közül az egyiknek egyenesen az volt a véleménye, hogy „parádés interjút adott” a jobbikos (régen nem gond már nekik szélsőbalról rajongani egy antiszemita vagy cigányellenes botrányaival sorra lebukó párt, a Jobbik egy-egy figurájáért). Egy másik, hasonló hetilap szerint „hatalmas show”-t produkált a szerencsétlenkedő jobbikos. 

Vagyis: miután rossz taktikát választva egy ellenzéki politikus (Jakab esetében írjuk azt inkább: politikusszerűség) borzalmasan szerepel egy tévéinterjúban, megbukik, az ellenzéki propagandamédiumok gyorsan a segítségére sietnek, és azt lódítják: jól szerepelt, sőt, egyenesen győzött.

Teljesen mindegy nekik a valóság, ha a valóságot a Fidesz képviseli.

Persze, ez nem új, hiszen láttuk a migránsválságnál. Nincs is migránsválság. Nincs is kapcsolat migráció és terrorizmus között. Emlékszünk még 2015-re. A nagy ellenzéki valóságtagadás évére. De most ez mintha sokkal kézzelfoghatóbb lenne. Tizenegy percnyi szánalmas ellenzéki szereplést szeretnének sikerként láttatni.

De a tévészékház utóéletével is egy sajátos, hasonló jelenséget figyelhetünk meg. A politika iránt nem érdeklődő emberek is küldözgetik Facebookon egymásnak a vicces videókat és fetrengenek a nevetéstől, és századszorra is megnézik, amint ellenzéki képviselők teljesen önszántukból megalázzák saját magukat. Hadházy Ákos fetrengése a földön, Szél Bernadett hazug jajveszékelése, Kunhalmi Ágnes ajtós bohóckodása, Vadai Ágnes sírást tettető viselkedése, Varju László rohammentős magánszáma és mindenekelőtt Bangóné manipulatív és szemforgató videókészítése teljesen egyértelmű. Nem lehet megmagyarázni, nem lehet kimagyarázni, hiszen látjuk. Ott vannak a képek. Látjuk és kész.

Látjuk tehát, ezért ebben az esetben sajátos invencióra volt szükség, már ami a vereségmagyarázóktól szükségeltetett. Nézzünk csak két tévéműsort. (Mindkettőben a borzalmas-iszonyatos-elviselhetetlen médiadiktatúra ellenére pontosan annyi ellenzéki, mint kormányt támogató vendég szerepel.) A Hír TV Szabadfogás című műsorában (zárójelben azért emlékezzünk: a Kálmán Olga-világban még mind a hat vendég ellenzéki volt, azért azt se felejtsük el…) azt a taktikát választották az ellenzéket képviselő vendégek, hogy csúnya dolog ezen nevetni, olyan ízléstelen valami az ezen való viccelődés, ne is beszéljünk Kunhalmi Ágnesről. Az Echo TV Angard című műsorában pedig a két ellenzéki vendég – akiknek természetesen nem lehetett semmilyen érdemi válasza G. Fodor Gábornak és Gajdics Ottónak, hiszen a valóság, ugye, ebben a kérdésben sincs az ellenzék oldalán – eltérő taktikát választott. Egyikük szerint az ellenzéki képviselők szimulálása, szánalmas felvételei, provokációi nem lényegesek, minden mondatával ezt érzékeltette: nem ez a fontos. A másik, tapasztaltabb vendég, Závecz Tibor leleményesebb volt: amikor Bangóné gyalázatos produkciójáról beszéltek vitapartnerei, Závecz gyorsan megoldotta: ő nem látta a felvételt. Nem tudja, miről van szó. Na igen, így egyszerűbb.

Mindenesetre a tordaibencék és jakabpéterek számára korlátlan lehetőségek nyíltak. Csinálhatnak bármilyen szerencsétlenkedést, felrúghatják a normális viselkedés minden szabályát, dadoghatnak izzadt tenyérrel egy tévéstúdióban agresszív közhelyeket, majd médiumaik utána megsegítik. Elmagyarázzák, hogy kudarcuk – újabb és újabb kudarcuk – valójában siker.

Igen, lehetőségeik korlátlanok.

Legközelebb nem a zakót kell eldobni a sarokba (és adás után visszacsúszni-visszamászni érte), hanem a még nagyobb siker reményében akár nyugodtan letolhatják a gatyájukat is.

Bár most is csak ennyit tettek. Semmi többet.