Antonius azt mondja, hogy temetni jött Ceasart, nem dicsérni. Gyurcsány pedig azt, hogy dicsérni jött Európát és nem temetni. Antonius Caesar szelídségéről, a nagyravágyás elutasításáról beszélve, nemes tulajdonságai alapján dicsérte a Római Köztársaság Pontifex Maximusát, míg az életét kioltó Brutus következetesen nagyravágyással vádolta.

Nagy kérdés, hogy napjainkban beszélhetünk-e az Európai Unió nemes tulajdonságairól? Van-e nekünk mit dicsérni benne? Még akkor is, ha egyáltalán nincs még a tetszhalott állapotában sem, sőt! Csak éppen olyan vezetők kellenének az élére, mint az alapítók voltak, akik nem voltak nagyravágyók, s általuk Európa újból lábra kaphatna, hogy felvegye a versenyt más nagyhatalmakkal, például az USA-val.

A budapesti születésű George Friedman, az egyik legismertebb amerikai geostratéga, az árnyék-CIA-ként is emlegetett Stratfor alapítója épp a közelmúltban húzta alá, hogy az „Európai Unió eltűnt a színről, ott van viszont Berlin, Budapest, Párizs: ők hozzák a döntéseket és gondoskodnak a népeikről.” Hangsúlyozta továbbá, hogy „Az Európai Unió mint szuperkormányzat időszaka csak átmenetinek bizonyult. Nem arról van most szó, hogy a nemzetállamok felemelkednének, hanem arról, hogy sohasem merültek feledésbe. A nemzetállamok nem ruházhatják át a szuverenitásukat egy multinacionális tényezőre. A közös európai kormányzás eszméjét túlgondolták: ehhez az EU a kellő önbizalommal sem rendelkezett, a tagállamok pedig – és ez a fontosabb – visszavették a szuverenitást. Nem Brüsszelhez rohangáltak, hogy mit tegyenek, hanem maguk cselekedtek.”

Emlékezhetünk, Orbán Viktor úgy jellemezte az Uniót, hogy „Már nem sok hiányzik ahhoz, hogy Brüsszel olyan autokratikus központtá váljon, mint amilyen Moszkva volt a kommunizmus idején.”

Azt gondolom, hogy a koronavírus-fertőzés megjelenése csak nyomatékot ad a fenti szavaknak.

És akkor jön Gyurcsány, aki úgy tesz, mintha nem venné észre a nyilvánvalóan káros, brutusi folyamatokat. Éppen a koronavírus-járvány hihetetlen gyenge kezelése, a vakcinabeszerzéseket és az elosztást körüllengő bűzös korrupció gyanúja utal erősen arra, hogy az a bizonyos szuperkormányzat időszaka valóban csak átmenetinek bizonyult. Egy olyan központi szervezet, amelynek irányítóit nem közvetlenül választják, akiknek pozícióik elfoglalása után nem kell megfelelni a választók akaratának, az képtelen úgy viselkedni, mint egy nemzetállami kormány közvetlenül megválasztott vezetői, akiknek nagyon is van vesztenivalójuk.

Gyurcsány azonban mégis dicséri a migránsmillióktól szenvedő, a kegyetlen fejlevágásoktól rettegő, azokkal szembenézni kénytelen, de tenni ellene képtelen Uniót. Ahol a liberális píszí megfojtja a sajtószabadságot, s aki nem ért egyet a genderszemlélet akadály nélküli terjedésével, s óvatlanul, igazságérzetétől vezérelve ennek hangot is ad, az megnézheti magát, pillanatokon belül veheti a kalapját. Természetesen az általuk egekbe emelt jogállami mindenhatóságára hivatkozva.

Antonius biztosan nem dicsérte volna az Európai Uniót, mert neki a nemes, emberléptékű tulajdonságok voltak fontosabbak.

Nincs ezzel mindenki így. Például Gyurcsány se. Ő ugyanis az Európai Parlament erősödésében reménykedik, amelyet már így is ural az az elbalosodó politikai erőtér, s amely az Európai Néppárt megmaradt tagjaiból is kiszivattyúzza a keresztényt, a nemzetit, a konzervatívot, kihasználva, hogy az egykor jobboldali elkötelezettségű vezetők számára többet jelent a megalakuváson nyugvó politikai karrierépítés, mint az elvek, amelyek korábban alapot adtak keresztény politikai pályásfutások elindulásához.

Gyurcsány persze nem ilyen, ő virtigli neoliberális, neomarxista, és mint ilyen, sosem állt a nép pártján, csak élt belőle. De például Manfred Weber, az Európai Néppárt parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezetője, aki az EPP-hez tartozó Bajor Keresztényszociális Unió tagja, nagyon is ilyen. Magatartása annyira abszurd, hogy szavakat sem lehetett rá találni. Nem volt olyan régen, amikor Orbán Viktor támogatásáról biztosította a német politikust az Európai Bizottság elnöki pozíciójára. Ő azonban két nappal később kijelentette, hogy nem akarja a magyarok szavazataival megszerezni a tisztséget. És Weber azóta is a helyén van, a haja szála sem görbült meg. Bezzeg ha nemzetállami politikusként kellene magas beosztást betöltenie, nem biztos, hogy ilyen kritikátlan arcátlanságot engedhetne meg magának egy tízmilliós nemzet rovására, állampolgárait vérig sértve.

Nos Gyurcsány az Európa-napon ezt a szekeret tolja. Méghozzá ezerrel. Ő az Európai Parlamentnek „erős felelős, elszámoltatható európai kormányt” vízionál. Mindezt természetesen úgy, hogy ráültetik a nemzetállamok nyakára, s az történik Európában, amit ezek a balos, komcsi urak akarnak. Ők vetnék ki a jelenleginél sokkal magasabb adókat, ők állapítanák meg az egekbe szökő rezsiket – emlékezzünk a Gyurcsány-éra horrorisztikus gáz-és villanyáremeléseire –, miközben most nálunk a legalacsonyabb a rezsi a kontinensen. Derékba törnék cégeink versenyképességét, munkanélküliek seregei jelennének meg egycsapásra, s a nemzetközi elismertségnek örvendő családpolitikánk is menne azonnal a kukába.

Ennek szurkol Gyurcsány, mert ő akkor itt a migránsszavazatokkal birodalmi helytartó lehetne. Ezt jelenti az a megfogalmazásuk, hogy a Demokratikus Koalíció a legeurópaibb párt. Ahogy a Böszme mondja, „Ezért dolgozunk az Európai Egyesült Államokért.”

Valószínűleg Antonius soha nem dicsérné a nemzetállamok brutusi elnyomására törekvő Európát.