Azzal minden bizonnyal sok ember nincs tisztában, hogy megjelent Rob Halford – a Judas Priest énekese – önéletrajzi kötete, vagy hogy a XV. kerületben felújítják a Drégelyvár utca és a Csömöri út közötti felüljárót, de arról már minden bizonnyal a sarki dohányboltban is mindenki hallott, hogy megjelent az első LMBTQ-mesekönyv.

Hogy amúgy erre mi szükség, arra semmi válasz nem érkezett, azonkívül, hogy miért ne, illetve hogy mert a torz, hibás, ferde és hasonló szereplők ritkán szerepelnek mesékben. A lelki-nevelési kérdésekbe nem is mennék bele, megteszik a nálam avatottabbak, vagy kevésbé lusták, de felhívnám a jogharcosok figyelmét, hogy az emberi természet olyan, hogy azzal szeret foglalkozni, amiben magára ismer. És mivel háromlábú, genderdeformált, sintoista néger ritkán fordul elő a magyar falvakban és városokban, így igény sincs a szerepeltetésére.

Hasonló a helyzet a ruházati boltokban is. Figyelje meg a kedves libsi, hogy a 70%-os leértékelésnél melyik ingek maradnak meg. Az XXL-es meg az XS-es méretűek. Mert baromi nagy és baromi kicsi emberből jóval kevesebb mászkál, így igény sincs rájuk. De a háromujjú és nyak nélküli pulóverre sem lenne jelentős igény.

Éppen így kétfejű nyúlra, homokos sárkányra és százötven kilós biszex királyfira sincs igény, mert ki a fene akar nézni borzalmas dolgokat.

Még felnőttkorban sem – kivéve persze a sznob idiótákat, akik élvezettel csettintgetnek baromi ronda képek és nézhetetlen filmek láttán, de ők is csak az előtt a baromi ronda kép előtt esnek hasra, amelyre a „szakma” és a sajtó rányomta a pecsétet, mert a mezei baromi ronda, amit a szomszéd gyereke okádott vászonra, a libernyák majmot sem érdekli.

De hát a liberálisnak nincs érzéke az emberi természethez, ami onnan is remekül látszik, hogy folyton egyenlősdi társadalmat erőltet, amire éppúgy semmi igény nincs – még az alul lévők irányából sem, akik szintén felül akarnának lenni, nem pedig egyenlőek.

Meseország mindenkié. Ez a kötet címe.

Imádják ezt a mindenkié dolgot. Nekik az ország is mindenkié. Bárki jöttment idejöhet, kultúra, identitás teljesen mindegy, átlép a határon, és onnantól az a falu az övé. Betelepszik a magyar valóságba, hozza a saját szokásrendszerét, és mivel itt van, onnantól fogva az övé is elfogadott, hiszen „mindenkié”.

De, gondolom, az ilyennek a lakása, a bankszámlája, az autója nem mindenkié. Az az övé. Csak az ország mindenkié.

Az eset felborzolta a kedélyeket. Dúró Dóra bedarált egy példányt, Fluor Tomi pedig nyilatkozott a HVG-nek egy rettegőt: „Most könyvet égetünk, jövő héten akasztani fogunk? Mi a terv?”

(Ez kb. akkora baromság, mint hogy ha ma meggyújtjuk a tűzhelyen a gázt, holnap falvakat fogunk égetni, holnapután embereket.)

Az átlagpolgár azért zömmel normális, így vagy utálkozik, vagy elfordítja az arcát, de van, aki tétova.

„Én nem tartom helyesnek, hogy megjelent, nem örülök, hogy létezik, de ilyet nem csinálunk” – olvasom egy kommentben.

Miért?

Nem tartja helyesnek, hogy az a tárgy van, de helytelennek tartja, hogy most már nincs?

Ez az elmúlt évszázad kondicionálása, ami a könyvből mint tárgyból egyfajta szentséget csinált.

„Könyvet nem semmisítünk meg.” Sokan ezt úgy ismételgetik, mint valami bibliai parancsot vagy a szorzótáblát.

Holott nem a kéziratot és nem az írót semmisítik meg. Ahogy ha bezúznak egy roncsautót, nem a porlasztó feltalálóját és nem a Ford T-modell eredeti tervrajzát semmisítik meg.

Megkérdezném: az, hogy valaki könyvet semmisít meg, mitől más, mint az, hogy a könyvet nem engedjük megjelenni? A széljobb meg az egyház bizonyos korszakokban tett ilyet, a kommunisták meg nem engedték, hogy megjelenjen. Ma pedig a nemzetközi libertáriánus diktatúra átírja a könyvek tartalmát – tehát megsemmisíti.

Mert az egyenlő a megsemmisítéssel.

És ami a legfontosabb, amit az ilyen Fluor-félék, a libernyák politikusok meg a szolgasajtójuk szándékosan nem ért meg.

Nem ugyanaz, ha valaki egy tárgyat – a saját tárgyát – megsemmisíti, vagy ha az államhatalom ad parancsot valaminek a bezúzására.

A saját vackaival mindenki azt csinál, amit akar, legyen az zokni, rágópapír, télikabát vagy LMBTQ-mesekönyv. Ezt nem érti Bősz Anett sem, aki a következőt volt képes posztolni a Facebookon: „Apropó: nem láttam, hogy a kormány igyekezett volna elhatárolódni a darálástól. Talán csak az égetés verte volna ki a biztosítékot. Bizonyára találtak egy kompromisszumos megoldást.”

Csak amíg egy könyv megsemmisítése hangos – egyetlen nyüves példányé is –, addig a könyvek elhallgatása, átírása és nem megjelentetése sunyi és a háttérben van. Ahogy az egész haladó diktatúra is működik. Sunyin, ravaszul, a szabadságra és egyenlőségre hivatkozva. Belopózva a magánéletedbe, a családodba, a gyereked lelkébe és álmaiba.

Gondolatrendőrség a gondolatszabadság egyenruhájában.