A liberálisok irányáról érkező gőgnek évtizedes hagyománya van Magyarországon. Elég csak az SZDSZ-re gondolni. A gőg a primitív emberek sajátja, annak ellenére, hogy magukat sokra tartják. Azt ugyanakkor érdemes leszögezni, hogy az intelligens ember nem él vissza szellemi fölényével.

A héten vitáztam vagy veszekedtem, nem is tudom, hogy melyik a pontosabb megfogalmazás. A szócsatában az ellenfelem a Telex nevű Index egyik munkatársa volt. Biztos emlékszik a kedves olvasó, ez a Telex nevű újság lett a felmondott Indexesek új munkahelye. A 2020-as nyár jelentős része arról szólt, hogy Orbán Viktor beszántja az Indexet és ezzel együtt most már végleg a sajtószabadságot is. Ennek ellenére maradt az Index és még kormánykritikusabb lett, mint korábban, köszönhetően annak, hogy valószínűleg a lap új munkatársai elemi késztetést éreznek, hogy megfeleljenek a korábbi “színvonalnak”. A ex-indexesek pedig új lapot alapítottak (természetesen a semmiből) Telex néven. Tehát annyira megszűnt ismét a sajtószabadság Magyarországon, hogy most már egy Index helyett kettő szennyezi az online teret.

Bevallom őszintén, hogy még soha életemben nem beszélgettem, vitatkoztam vagy veszekedtem független/objektív újságíróval másfél órán keresztül. Sokan kérdezik tőlem, hogy volt-e értelme. Szerintem több szempontból is. Elsődlegesen amiatt mert nagyon ritka pillanatok azok, amikor ezeket a magukat a szakma krémjének és a függetlenség csúcsának beállító újságírókat valaki szembesíti a hazugságaikkal. Évtizedek óta bevett szokás, hogy ők mondják a tutit, a közönség pedig bólogat, a jobboldali emberek pedig a támadások elhárításán dolgoznak.

Elegem van ebből az állandó phalanx alakzatból, támadni szeretnék és nem csoportosan védekezni. Azért mentem el a vitára, hogy bebizonyítsam az igazság, az őszinteség nálunk van. Nem náluk.

Támadtam? Agresszív voltam? Néhol túlságosan is? Lehetséges. Ugyanakkor fontosabbnak tartom akkor is ezt a testtartást, mint a védekezést. Bízom benne, hogy a jobboldali közösség tagjait ez inspirálta.

Ezzel párhuzamosan szeretném leszögezni, hogy miközben a magukat független/objektívnek hazudó újságírók bátran keménykednek a szerkesztőség melegében, vitahelyzetben már nem annyira menők. Sokat elárul a másfélórás beszélgetésről, hogy a másik fél alig tudott valamire érdemi választ adni. Azok az emberek, akik mindenkit kritizálnak, mindenkit ócsárolnak, ha nem válaszol egyetlen kérdésre, azok úgy menekülnek a válaszadás elől, mint a nyuszik.

Gőg. Az említett másfél óra alkalmas volt arra is, hogy felmérjem micsoda felsőbbrendűségi érzet dolgozik a balliberális újságírókban. Igaz történtet! Vitapartneren lényegében sértett emberként érkezett már az esemény helyszínére, ugyanis a saját álláspontja szerint nem volt korrekt a szervezők részéről, hogy ŐT! és engem, mint újságíró és újságíró ültettek egy asztalhoz. Mondván felemeltek arra a szakmai szintre, ahol ő (ők) tanyáznak vagy a másik nézőpont alapján le kellett alacsonyodni oda, ahol én (mi) vagyunk. SZDSZ!

A gőg egyébként nem jó életvezetési tanácsadó, a magukat többre tartó emberek általában nagyon csúnyán el szoktak bukni.

Így történt ez ebben az esetben is. Szerintem hogy sikerült a vita? Azt hiszem erre a kérdésre nem nekem kell válaszolnom. Az azonban elég sokat elárul, hogy az esemény után a szélsőségesen baloldali troll kommentelők hada lepte el mindegyik közösségi média felületemet és olyan szintű gyűlöletcunamit öntöttek rám, amely úgy vélem mindennél többet elárul.

Alig várom a következő alkalmat, hogy ismét egy független/objektívvel ülhessek egy asztalnál.