– szólalt meg egy hang a kerítésen túlról. Ám Geri néni éppen sárga vonalakat festett fel a kerti útra, és nem volt beszélgetős kedvében.

„Fáradt és éhes vándor vagyok” – mondta a hang kissé keservesen. Erre Geri néni csak felpillantott, és egy snájdig vándorlegényt látott, aki biciklijét tolja maga mellett. „Ugye, akad kendnél valami kis elemózsia?” – kérdezte a legényke. „Nincsen nekem arra pénzem, mennyé innen a rakpartra, ott sétálhatsz a vírusgazdákkal” – zsémbelt az öregasszony.

„Hát, nekem már jártányi erőm sincsen, néném. Ha legalább egy lábost adna, akkor biz’ megfőzném a kerékpáromat.

– húzta ki magát az ifjú, és megpödörte éppen csak serkenő bajuszát. „Biciklileves? Na, arra befizetek, te kópé” – somolygott Geri néni, de már rakta is a sparheltre a legnagyobb bonyhádi kotláját.

A legény sem volt rest, lekapta a két kereket, a nyerget, és rakta is a bringa vázát a vízbe. „Ez nagyon jó lesz, csak egy kis só kellene bele, néném” – szimatolt a lábas felett a vándor. „Nincsen sóm, mert elvitte a Lőrinc gazda” – kesergett Geri néni. „Hát, legalább egy-két krumplija ha lenne, az nagyot dobna a biciklilevesen.” „Krumpli? Minek nézel te engem, zsírosparasztnak? Krumplim se nem van, azt elvitte Viktor gazda, és szétosztotta, hogy szeressék őt.

„Hinnye, szegény Geri néni – sóhajtott a vándor –, de csak akad egy rőf kolbász a szegen, mert a váltónak az különösen jó ízt ad.” „Kolbász, te himpellér, összekeversz engem a Csányi gazdával. Hogy lenne nekem kolbászom, arra sincsen pénzem. Mennyé a szomszédba a Jakab fiúhoz, az majd ad parizert a biciklilevesbe, meg tubusos paprikát, oszt jóvan.” A legény ugyancsak törölgette a homlokát a tűzhely mellett. „Néném, benyomná a klímát, mert pusztulatos ez a meleg.”

„Miért, lehetne?” – csillant fel a legény szeme. „Arra sincsen pénz, elvitte a defterdár.” „Legalább egy fej hagymája lenne, néném?” – kóstolta meg az olajos forró vizet a vándor. „Vöröshagyma kell? Azért kopogtass Ferenc gazda portáján, ott aztán minden vörös, még az orra is” – vihogott Geri néni. „Lila hagyma is jó lenne” – mondta óvatosan a legényke. „Lilát utoljára a párttitkárnál láttam. Tudod, a Feketénél, Győrben, de oda nem mennék, mert rögtön kuláklistára tesz, te gyerek.” „Ej, de nehéz ez a vándorélet” – kesergett az ifjú. „El kellett indulnom szerencsét próbálni, mert ídesanyám azt mondta, most én vagyok a soros.”

Geri néni egy momentum alatt kitárta a kamra ajtaját, és a legénynek majd leesett a pelyhedző álla a látványtól. Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere. „Jer, fiacskám, ilyet ott, Ámérikában nem eszel és nem iszol” – nyájaskodott Geri néni.

„Amerikában??? De hát én székely vagyok, nénje” – nyúlt a sonka után a legény. Geri néni úgy bevágta az ajtót, hogy a vándor éppen csak el tudta rántani a kezét. „De nem azt mondtad, hogy te vagy a Soros?” – nyúlt a seprűje után az öregasszony.

„Te akasztófavirág” – csapott rá a cirokseprű boldogabbik végével Geri néni. „Te román, te, még az ingyenoltást is te kapod, elmondta nekem az Ágnes szomszéd.” A legény ijedten kikapta a biciklivázat a kotlából, és már futott is ki a házból. „Megnyúzlak” – rohant utána Geri néni, de szerencsére átesett a nagy doboz sárga festéken, és úgy hempergett a porban, hogy azt még a falu állatorvosa is megirigyelte. „Ez már döfi” – bökte meg kalapja szélét Ákos doktor. A nagy zsivajra kirontott házából Jakab gazda is, egyik kezében egy nagy rúd parizerrel, a másikban egy füstgránáttal, mert sosem lehet tudni. Ám a legény már az utca végében kerekezett ki ebből a bolond faluból. Nagy ügyesen kikerülte a dülöngélve hazafelé tartó Ferenc gazdát, aki szomorúan nézte a kezében lévő majdnem üres palackot.

– hagyta el száját egy bölcsesség. „Ugye, nem kínai? – szólt ki a portájáról Vágó mester –, mert attól hasmars lesz.” Ám cimborája nem hallotta, mert az üveget nézte, és eltűnődött, hogy hova tűnt a kétharmad, már megint...