Vezérigazgató urak! Tisztelt hölgyeim és uraim és mindazok, akik e kettő között vannak!

Mindig nagy örömmel veszek részt a Hollywoodi Bájcsevej Expón, ezen a rendkívüli eseményen. Úgy gondolom, az esélyegyenlőség és az előítéletek nélküliség e nagyszerű találkozója, ahol a filmgyártás történetének legjelentősebb alkotói gyűlnek össze évről-évre, valóságos fóruma a szabad gondolkodásnak. Nekünk, színészeknek is fontos, hogy találkozzunk, véleményt cseréljünk.

Itt látom a nézők között és szeretettel üdvözlöm Edgar L. Schwartzot, aki felfigyelt rám kentucky-i kórista koromban, és megvette nekem első szmokingomat. Nem üdvözlöm ugyanakkor John T. Greenberget, aki 1978 áprilisában ránézett egy díszletező részmunkaidős egyetemista lány bal mellére, ezért éppen jelenleg letöltendő börtönbüntetését tölti.

Hölgyeim, uraim, LMBTQ-személyek, poloskák és bükkfák!

Mielőtt mondandóm érdemi részére térnék, hadd mondjam el, hogy éppen filmforgatásról érkeztem. Nagyszabású, emberi drámát filmesítünk meg az én barátom, Dieter Julia Sanchez rendezővel karöltve, olyan drámát, amely aligha maradhat ki majd a jövő évi Golden Globe és Oscar-díjesőből. Ha megengedik, kicsit spoilerezem a történetet: egy katolikus hitét maga mögött hagyó latino transzvesztitáról szól majd a film, aki beleszeret a mássága miatt üldözött magyar lakberendezőbe. A szövevényes történet kulcsjelenetében egy papokból, katonatisztekből és republikánus kormányzókból álló alkalmi kínzóbrigád igyekszik megtörni hősünket, de demokrata felfogású kommandósok élén megérkezik Kamala Harris és afroamerikai kosárlabdázó barátai segítségével kiszabadítja a szerelmeseket. Kérem, a kvóták itt láthatóan rendben vannak, a történet is egyedi, tessék mondani egy indokot, miért nem jár nekünk 2021-ben a világ összes filmes elismerése.

De nem is ezért emelkedtem most szólásra. Hanem azért, mert a forgatás közben megdöbbentő híreket hallottam Magyarországról. Igen, arról az országról, amelynek Orkánó Viktor az államelnöke. Ez a valaha bátor férfi, aki kiállt a magyar főváros, Bukarest főterére, hogy hazaküldje a német páncélosokat, ma már közönséges despota. Mint ügyvédem és barátom, J. L. Klein számomra írt feljegyzéseiből értesültem, Magyarországon – sorolom szépen – 1. már nincsenek bíróságok 2. betiltottak minden sajtóterméket 3. tombol a korrupció 4. feloszlatták a parlamentet.

Hát, kérem szépen, engem, mint Hollywood utolsó fehér emberét – ezért a születési körülményért hadd kérjen újra bocsánatot – bűnrészesség illet Magyarország ügyei miatt. Amikor szólhattam volna, hallgattam. Nagyon kérem, bocsássanak meg! De ha már Magyarországnál tartunk, hadd idézzem fel emlékeimet, hiszen kétszer is jártam ebben a barátságos afrikai országban. Nagyjából hetven millióan lakják, spanyolul megérteti magát az ember. Amikor ott jártam, nyoma sem volt a mostani diktatúrának. Nagyon remélem, hogy a magyarok visszatalálnak önmagukhoz, elmúlnak a lázas esztendők, dr. Orkánó pedig nem vezeti tovább a tündérállamot.

Ránézek George-ra – igen, bólintott, vagyis elmondhatom, hogy a Nyílt Társadalom Alapítvány idei díjazottja Vámos Miklós író, aki halálmegvető bátorsággal ír Facebook-bejegyzéseket a magyarországi belpolitika vadhajtásairól. Legutóbb például azt üzente egy irodalmi múzeum igazgatójának, hogy takarodjon a közéletből.

Bravó!

Izé… elnézést kérek. Most szóltak, hogy mégsem George Soros barátom ült az első sor szélén, hanem folyamatosan egy pénznyelő automatához beszéltem. Könnyű összekeverni őket. Remélem, azért kapok még főszerepet a mi csodás Hollywoodunkban.

Ezekkel a hevenyészett gondolatokkal kívánok mindenkinek kellemes estét, azonnal körbekínálják a kokaint, a fiú táncosok is útban vannak már, semmi akadálya a kellemes orgiának.

Viszontlátásra!