Igaz, erre az identitásra egy kedves barátom hívta fel a figyelmemet, de hát mitévő lenne az ugar lakosa, ha a felszabadítók nem tudatosítanák bennünk osztály-, nemi vagy bármi egyéb identitásukat.

Transzfinanciális vagyok. Ez a tudományosan szabatos kifejezés arra az állapotra, hogy egy magyar középosztálybeli bőrébe vagyok zárva, holott amerikaimágnás-tudatom van. Tehát identitásom szerint olajkutak birtokában vagyok, vannak cégeim, nagy földjeim, villám, jachtom, anyahajóm és persze temérdek pénzem.

Sajnos a jelenlegi állapotom nem tükrözi az identitásomat, ezért természetesen a világ a hibás. A safe space/trigger warning-kultúrából pedig azt tanultam meg, hogy ezeket jogom van követelni a hatalmon, hiszen addig nem teljesedhetek ki. Ez relatív depriváció, és tulajdonképpen a hatalom, illetve a társadalom hibája, hogy nem biztosítja nekem azokat a feltételeket, melyekkel valóban megélhetném identitásomat.

Mindez arról jutott eszembe, hogy Trump azt mondta a hadseregben krúzoló transziknak, hogy mostantól coki. Érkezett is a hisztéria, nem csak a szélsőséges haladóktól, hanem az olyan cuckonzervatívok részéről is, amilyen John McCain. Õt is jobban aggasztja a transzik elégedettsége, mint néhány szétbaszott ország, amit maga mögött hagyott.

Idehaza még viszonylag szabadon lehet beszélni az ilyen jelenségekről, az Egyesült Államok egyes részein viszont könnyen lehet, hogy autók fognak égni valamelyik Soros-szervezet jóvoltából, ha valaki kritizálni meri ezt az agybajt.

Pedig a képlet a nemek ügyében nem túl nehéz. Nemből ugyanis csak három van.

A „transzneműség” mentális betegség, nem pedig választható és ünneplendő identitás. A modern világ alapvető szemléletéből fakadnak az ilyen úgynevezett „túlhajtások”. A mai önkép ugyanis arra épül, hogy bármilyenek is vagyunk, az pont úgy tökéletes. Az, hogy ha valamilyen neműnek születünk, és másnak gondoljuk magunkat, nem mentális betegség, hanem „identitás”; ha kétszáz kilósak vagyunk, az nem probléma, amit persze viszonylag hamar jeleznek majd az ízületeink, az érrendszerünk, egyebekről nem is beszélve, hanem a „body positivity” alapján teljes mértékben pöpec. Nem arról van szó, hogy korábban nem léteztek volna ilyen zavarokkal élő emberek, csak épp a hozzáállás volt más: szó sem volt a normalizálásról, még kevésbé ezek hirdetéséről. A mindig pozitív önképhez hozzáadódó nyugati unalom-járvány az utóbbi reklámozással gyilkos elegyet alkot. Régen talán a hagyományos egyházak állták útját ennek a modern önképnek, ezért is voltak elnyomók, ám a mainstream egyházi üzenet ma igen közel van a teszkó gazdaságos „valósítsd meg önmagad” üzenetéhez. Ma a kövéreken és a transzikon élcelődő trollok a gonoszak.

Trump döntése az egyszerű józan ész hangja. Ha nem volna igaza, ennyi erővel toborozhatnának az amerikaiak katonákat egyenesen valamelyik elmegyógyintézetből.

Szó sincs arról, hogy ezeket az embereket bántani kéne – legyünk együttérzőek, ezeknek az embereknek segítségre van szükségük, és nem arra, hogy háborús zónában harcoljanak, vagy katonai-stratégiai döntéseket hozzanak. Utóbbi különösen nehéz abban az esetben, ha azt sem tudják eldönteni, milyen neműek.

FÜGGELÉK

Az identitás idiotizmusa persze jelen van az EU-ban is (miért is ne lenne, ha egyszer ez a kontinensünk Mos Eisley-ja, nincs az a bornírt baromság, amire ne kattannának rá Brüsszelben), erre viszont azt tudom mondani, hogy legyünk taktikusak. Különösen a határon túli testvéreim figyelmét szeretném felhívni az identitás-retorikában rejlő lehetőségekre. Ne azt mondják, hogy székelyek, és autonómiát akarnak, hanem azt, hogy ők egy transznemzetiség (transzszilvánok), amit a többség nem ismer el, és amíg nem lesz székely autonómia, nem élhetik meg identitásukat. A többi politikai nyelv értelmetlen a brüsszeli dialektikus – azaz az értelmetlen gügyögés – szemszögéből, mert sajnálatos módon a székely nem tartozik az elnyomottnak gondolt, ezért megvédendő etnikumok közé.

De a transz-identitással még ki lehet hozni belőle a maximumot.