A napokban nem csak a pápalátogatással van teli a haladó sajtó. Nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy vallás meg pápa ne legyen, ha már van, ne jöjjön, ha már jön, ne találkozzon Orbánnal, ha már Orbánnal találkozik, legalább Áderral ne, ha Áderrel is, akkor meg Tóth Gabinak műmatyó csicsaruhája volt, hanem arról is értesülhetünk, hogy haladó korunkban a celebek már nem szeretnek fürdeni.

„A nyár egyik legnagyobb figyelmet kapó kulturális vitája lett abból, hogy hollywoodi hírességek nem zuhanyoznak. (...) Az elmúlt pár hétben A-listás sztárok sora vallott nyilvánosan arról, milyen gyakorisággal áll a zuhany alá, illetve milyen testrészeit mikor mossa meg. Most éppen ott tartunk, hogy Matthew McConaughey is belekeveredett a vitába, miután előkerült egy korábbi nyilatkozata, melyben arról beszélt, három évtizede nem használt dezodort.”

Ha jól vettem ki, e mögött valami ideológiai megfejtés is megbúvik. Az egyik fontos érv a „ne fürödjünk naponta” őrület híveitől, hogy ezzel óvjuk a természetet. Ugyanez a haladó/zöld kör javasolta az elmúlt években, hogy ne együnk húst és tejtermékeket, mert a tehenek és disznók túl sok üvegházhatású gázt „termelnek”. Ne szüljenek a nők, mert a gyerek környezetszennyező! (Azt nem tudom, hogy a férfiak szülését is vissza akarják-e fogni, azt biztos nem merik, az kirekesztő.)

„A témát Mila Kunis és Ashton Kutcher indította el, amikor elmondták, hogy nem fürdetik meg naponta a gyerekeiket, ezután Kristen Bell is kibökte, hogy megvárja a fürdetéssel, míg »megbüdösödnek« a gyerekek. Aztán Jake Gyllenhaal a Vanity Fairnek adott interjújában vallotta be, hogy nem fürdik naponta.”

Hát, nem tudom. Azért a régi haladó még mindig jobb volt, mint a mostani. Mert a régi bolsevik csak beszerezte a Krasznaja Moszkvát, még ha Chanelre nem is futotta, de legalább próbálta leutánozni.

„Nem mosom mindennap szappannal a testemet” – mondta Mila Kunis”

Ha nem eszünk annyit, nem megyünk klotyóra se! Dupla megtakarítás. Vagy ahogy a munkaversenyben mondták, 200 százalék!

Volt egy pillanat. Egy pillanat, amikor talán gátat lehetett volna vetni az egész jelenségnek. Megállítani. Vagy ha nem is gátat vetni, hát legalább jelképesen tenni ellene. Valami szimbolikusat. Ami erkölcsileg felmutat valamit. Mint amikor Zrínyi kirohant a halálba, még ha maga is tudta, hogy látszólag felesleges az egész. Igen, azt a pofont akkor le kellett volna kenni.

1964-ben (a hónapot, napot nem tudom) a kis trónörökös Károly herceg annyira fellelkesült a lentről felbuzduló bomlasztáshullám – a beatmozgalom – „nagyszerűségétől”, hogy haját behódolása jeléül gombaformára vágatta. És az uralkodó, a ma is „trónon” lévő II. Erzsébet ahelyett, hogy akkora pofont kent volna le neki, hogy a fal adja a másikat, a négy gombafejűt lovaggá ütötte.

Ezzel a lovagi cím értékét is devalválta, és kinyilvánította a világ feje tetejére állításának elismerését.

Egészen a huszadik századig az volt a rend – a világ és az univerzum rendje –, hogy az alsó kaszt másolja a felette lévőt. Hozzá idomul. Azt próbálja utánozni. Az alacsonyabb rendű, a kezdetlegesebb a magasabbhoz, a felette állóhoz. A nagypolgár másolta az arisztokráciát – innen ered a sznob kifejezés is –, a kispolgár a nagypolgárt, a proli a kispolgárt. Az Andrássy úti villák mind a nemesi kúriák koppintásai. Butított verziók.

De a pofon nem csattant el. Egy pápa ma popdalokat gügyög, az iskolában a hülyéhez, a lemaradthoz igazodik a többség, az egészséges alkalmazkodik a hátrányoshoz, egy átlagos fehér srác az amerikai fekete gettóbűnözők formanyelvét vallja s teszi magáévá, és mutogatva rappel, világhírességek pedig nem fürdenek, mint a kéregető hajléktalan a Bosnyák téren.

Hej, az a pofon. Az nagyon kellett volna. Félek, most már késő.