Karácsony Gergely, Budapest újonnan megválasztott főpolgármestereként a meglehetősen bizarrnak tűnő Budapest Alkotmány megalkotásával is előrukkolt. Ennek céljaként azt jelölte meg, hogy a norma összefoglalja „azokat az elveket, amelyekben osztozunk és amelyek zsinórmértékül szolgálnak majd a város vezetéséhez”.

A 2011. április 18-án Országgyűlés által elfogadott új Alaptörvény szimbolikusan is lezárta a múltat a szovjet mintájú alkotmány lecserélésével. Az alkotmány elfogadásával megerősíti elkötelezettségét a jogállam és a demokrácia értékei iránt, a köztársasági államforma keretében megőrzi a magyar parlamentarizmus hagyományait, fenntartja a jelenlegi államszervezet bevált intézményeit. Mindezen fent ismertetett információkból egyértelműen kiderül, hogy az ORSZÁG berendezkedését szabályozza egy alkotmány, s nem pedig egy város belső szervezési kérdései végett kell létrehozni azt.

Egy esetleges budapesti alkotmánynak már akkor is a jogforrási rendszerben való elhelyezkedése bizonytalannak tűnt, azzal együtt, hogy a felvetés tárgya már önmagában is sértené az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésben foglalt jogállamiság, s az ebből levezethető jogbiztonság követelményét. Az alaptörvényi jogforrási szintjére helyező definíciója által önmagát az Alaptörvénnyel azonos jogforrási szinten elhelyezkedő jogi normaként definiálná. Ezáltal megsértve a fent megnevezett alaptörvényi paragrafusok számos rendelkezését. A születendő budapesti alkotmány közjogi érvénytelenségben szenvedne, melynek okán semmis, mivelhogy nem felel meg az Alaptörvényben foglalt felhatalmazás kereteinek, s azon túlterjeszkedik. S mindemellett ne menjünk el azon tény mellett, hogy nemcsak a jogforrási hierarchia rendjét sértené meg, hanem a magyar történelmi alkotmány vívmányai által kiharcolt, az Alaptörvényben foglalt értékrendnek sem felelne meg.

A legújabb ötlet a baloldalról Budapest kapcsán annak városállammá alakulása. Magyarország államszervezetének és közigazgatási intézményeinek felépítése, irányítási rendszere a rendszerváltást követően alakult ki és szilárdult meg. és bár korábban arról írtam, hogy a 2019. október 13-án tartott magyarországi önkormányzati választások sajátos politikai konzekvenciáinak eredményeként, ma részben ismét Debrecen töltheti be a honi konzervativizmus politikai hátországában kiemelt szereppel bíró közigazgatási központ, és a szellemi-közéleti értelemben vett és pertinax acis nemzeti ellenállás új „fővárosának” szerepét, Budapest és Magyarország elválaszthatatlanok egymástól, már az 1848/49-es szabadságharc idején Pest lett az ország központja, Buda, Óbuda és Pest egyesítésével pedig 1873-tól Budapest hazánk fővárosa. Az országot és annak legnagyobb városát összeköti a közös történelem, a tradíciók és – nem utolsó sorban – a nemzeti alapokmányunktól kezdve, számos más jogszabály.

Magyarország Alaptörvényének F) cikk (1) és (2) bekezdései deklarálják, hogy hazánk fővárosa Budapest, hazánk területe pedig fővárosra, megyékre, városokra és községekre tagozódik. A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) számos helyen kitér a fővárosra, illetve annak kerületeire, külön fejezetet tartalmaz „A főváros és kerületei” címmel, illetve normatív rendelkezéseket állapít meg azokra nézve. A Mötv. módosításához a jelenlévő képviselők kétharmada, míg az Alaptörvény módosításához az összes honatya egyező akarata lenne szükséges, így ez az abszurd elképzelés a parlament összetétele miatt is elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan, hiszen a polgári, nemzeti oldal képviselő ilyet soha nem szavaznának meg.

A szakirodalom és a jogszabályi rendelkezések alapján a helyi önkormányzatok az államszervezet részét képezik, így gyakorolják jogaikat, illetve végzik el kötelező és önként vállalt feladataikat. Az országos és a helyi közügyek számos esetben keresztezik egymást, ebből fakadóan az önkormányzati és az állami feladatok is összekapcsolódnak. Ehhez képest a baloldali fantazmagóriák nem az együttműködés, hanem a széthúzás, ezáltal a politikai kudarcok és gazdasági nehézségek irányába mutatnak.