Várok a buszra, ami nem jön. Igen, tudniillik leesett az első hó. És ha a hó leesik, Budapesten megáll az élet. Leáll a közlekedés, de legalábbis lassul. Mióta az eszemet tudom, így van ez. Ezt nem is értem. Olyan, mintha váratlanul érné az emberek világát. A hivatalokat, a szervezeteket, a vállaltokat, és azokat, akik a világot működtetik. Mindenkit váratlanul kell, hogy érjen, különben nem lenne sokk, és nem állna le félig minden, mintha meteorit csapódott volna be a Körúton. Ez önmagában csak azért különös, mert tavaly is esett a hó, meg tavalyelőtt is, sőt, nem emlékszem olyan évre, amikor ne esett volna, és akkor is leállt minden félig, tehát akkor is váratlanul ért mindenkit. Lehet, hogy erre mondják, hogy az emberiségnek túl rövid az emlékezete?

Amint ott töprengek a világ folyásán, halk krahácsolás ér el a fülemhez. Odakapom a fejemet. Hát, az én Géza barátom áll mellettem.

- Csináljon év végi listákat!

Nézem ezt az embert. Kabátja félregombolt, maszkja fordított, egyik kesztyűjét elhagyta valahol. Hát, van, ami örök, van, ami nem változik a világban. Mint az első leesett hó utáni forgalmi dugók.

- Minek?

- Hogy megossza az ismerőseivel!

Hirtelen nem is értettem, hogy miről is beszél, de aztán beugrott a dolog. Igen. Napok óta ez megy a facebookon. Nekem is feltűnt ez a jelenség.
Az ismerőseimet néztem, és megfigyeltem, hogy így az év végén mindenféle listákat készítenek, az elmúlt év kedvenc filmjeiről, ötven legkedvesebb lemezükről, meg hasonlókról. Törtem a fejem, hogy miként tudnék csatlakozni ehhez a népszokáshoz – a hagyomány jó! -, de mivel én 20-40 éves zenéket és 100 éves írókat olvasok, kicsit bajosnak tűnt a vállalkozás, nem beszélve arról, hogy most költözök, és a költözés miatt, kizárólag villanyszerelők és asztalosok listája kötötte le a figyelmemet. Ez el is mondtam neki.

- Költözök. Nem érek rá ilyesmivel foglalkozni. Nem járok moziba, kizárólag az ezzel kapcsolatos dolgok kötik le a figyelmemet.

- Ossza meg! – lelkesül fel Géza. – Ossza meg azt! Csináljon erről listákat!

Idegesen a hajamba túrtam, mert felvillant előttem a legutóbbi találkozásom Gézával, meg az azelőtti. Egy másik buszmegállóban.

- Kedvenc IKEA bútorai? Kedvenc csaptelepei?

- Kedvencem a Malm bútorcsalád. Ezt így kiposztoljam maga szerint?

Géza nem válaszolt. Letépte arcáról a maszkot és lobogni kezdett. Én halkan felnyögtem.

- Kedvenc 10 szerelője. Top 10 bútorszerelési tanácsa. Kedvenc élzáró és kedvenc lámpa? Top 10 szállítómunkás? Kedvenc magas fényű bútorlapja? Az év padlólapja? Kedvenc mosogatótálca? Az év kanapéja? Az év bidéje? Kedvenc villanyszerelője? Top 10 vizes, burkoló és gipszkartonozó? Az év legjobb mosogatógép bekötése? Legizgalmasabb kiszállítási késés? Nos, melyik tetszik? Válasszon. Mindegyik aranybánya.

- Magának melyik a kedvenc hungarocellje? – szúrtam közbe, mikor levegőt vett.

- A czechocell! – emeli fel a mutatóujját Géza. – Ez a harmadik. Második helyen a germanocell. Első helyen pedig a swedocell!

- Ezeket most találja ki!

Befutott a busz. Azért az élet mégsem halt meg teljesen a hóesés miatt. Van még remény.

- Nos, amíg összeállítom az év kedvenc led lámpáinak, magas fényű bútorlapjainak és félkemény matracainak listáját – nyújtom a kezem búcsúzóul -, tegye be háttérnek a Public Image Limited együttestől a Terra Gate című számot. Alig 10 éves, mondhatni friss!

- Az év lakógyűlése?

Az ajtó kinyílt.

- Az év fogorvosa?

Feltettem a lábamat az első lépcsőfokra.

- Az év lúdtalpa? Az év horkolása?

Az ajtó bezáródott mögöttem.

Visszanéztem, és láttam, hogy még beszél. Feltéptem az ablakot.

- Már nem vagyok itt!

- Az év szöszmötölése? – folytatta Géza zavartalanul. – Az év csámcsogása? Az év szipogása? Az év lájkja?

A busz elkanyarodott, s Géza eltűnt a szemem elől.

Az év lájkja? Na, majd ha ezt kiposztolom. Gondoltam. Na, majd akkor kiderül.