Iszlám Állam ide vagy oda, azért Szíria szobatársai sem mennek a szomszédba egy kis szadista kegyetlenkedésért. Mint ahogy azt megírtuk, Szaúd-Arábiában most egy 74 éves brit állampolgárságú férfit: Karl Andreet  korbácsolnák halálra, mert ott illegálisnak számító (vallási tilalom alá eső) alkoholt állított elő házilag, saját fogyasztásra.

És mindez nem az Iszlám Állam vagy a Boko Haram extrémizmusa.

Nem tudom ki mit mondana közülünk, ha végig kellene néznie saját apja agyonverését, mert az egy idegen országban alkoholt fogyasztott. Ezek azok az élethelyzetek, amikor a multikulturalizmus, a más kultúrák szerető elfogadásának eszméje mögül kikandikál az élet és persze a halál. Ki vállalja magára, hogy elmagyarázza a férfi feleségének, gyermekeinek és unokáinak, hogy a nagypapa halálát el kell fogadnunk, mert egy másik kultúrában, egy másik vallás törvényei alapján ez a „természetes”?

Nos, a család úgy látszik nem törődött bele és éppen a brit miniszterelnöknek könyörögnek, hogy tegyen valamit a férfi életéért. Hibát követnek el, mert barbár és igazságtalan tettnek látnak valamit, ami a szaúdi állam számára rutinkérdés?

A híres francia történész és filozófus Michel Foucault 1975-ben megjelent könyvében a „Felügyelet és büntetésben” ír kimerítően a középkori Európáról és a hatalomgyakorlásnak arról a kultúrájáról, ahol a nyilvános kivégzés természetes volt. Akkor minden elkövetett bűn (legyen az mai értelemben vett bűncselekmény, vagy vallási-, politikai bűn) az uralkodó ellen elkövetett bűnnek minősült (hiszen az elkövető az ő rendje, törvényei ellen vét), így az ítélet nyilvános végrehajtása egyben helyreállította az uralkodó, törvényszegések által megtépázott, tekintélyét. A kegyetlenség a kultúra és a hatalomgyakorlás természetes része, eszköze volt. Mindennapi rutin.

Mi is tudunk tehát barbárok és kegyetlenek lenni. Nem kérdés. Ehhez a középkorig sem kell visszamennünk. Elég ha visszanézünk arra a szégyenre, amit úgy hívnak: XX. század. Nemcsak ők vadak, mi is vadak vagyunk, vadak voltunk.

Mégis úgy döntöttünk, szakítunk az intézményes barbarizmussal.

Mi így döntöttünk, itt Európában. Számít, hogy ez a döntés kulturális értelemben relativizálható? Számít, hogy nincs mindenek felett álló vallási vagy ismeretelméleti tétel, amiből le tudnánk vezetni, hogy helyesen döntöttünk?

Franciaországban a burka (arcot is eltakaró női viselet) sok vitát kiváltott tilalma egy egészséges reakció, mert Európában az élet szekularizált és nem a vallás szabályai határozzák meg azt. Ez az európai életforma. A nőknek azonos jogai vannak. Nem másodrendű emberek. Nem a férfiak tulajdonát képezik, amit el kell takarni más férfiak tekintete elől. Pont.

Egy német város, Hardheim polgármestere a napokban levelet küldött a hozzájuk érkező, ott elszállásolt bevándorlóknak. Amiben többek között ilyeneket ír: „Németországban tiszteletben tartják a szabadságjogokat”, „a nők ugyanolyan joggokkal rendelkeznek, mint a férfiak”, „a németek tiszteletben tartják egymás tulajdonát” és végül, „Németország tiszta ország és annak is kell maradnia”. Arra kéri a migránsokat, ezeket legyenek szívesek, vegyék figyelembe.

Ez a levél rasszista? Idegenellenes? Nem. Lényegében arról szól, kik vagyunk mi európaiak. Eközben persze van benne valami kétségbeesett, megkésett jelleg. Annak beismerése, hogy ez már a 24. óra.

Nem vonom kétségbe azok jóindulatát, akik naívan hittek/ hisznek egy szebb világ eljövetelében, ahol boldogan él együtt a német, az olasz, az iraki, az afgán vagy a szír, mert ezeket az álmokat itt Közép-Európában mi nagyon is jól ismerjük. A kisemberek szebb életről szóló álmaiból építkező diktatúrák képében. A naivitás az önkényes hatalom egyik legfontosabb tápláléka.