Az embernek néha elege van a zajból és a nyüzsgésből, a rengeteg friss ingerből, ami a városban körülveszi őt. Reggel kinyitja a szemét, és már hallja, hogy egy busz áll be a szemközti megállóba, vagy a kisboltba hozzák az árukat.

Ládákat, csomagokat pakolnak innen-oda, meg ide, és egyáltalán nem törődnek vele, hogy van, aki aludni akar. Mert rendben, én megértő és toleráns ember vagyok, és elfogadom, hogy azokat a ládákat pakolni kell, de miért nem tudják mindezt csendben? Amikor én beteszem a hűtőbe a tejet vagy kidobom a kiflivéget, én miért tudom mindezt halkan tenni?

Mivel az elmúlt időszak felhalmozódott zajozásai megterhelték szervezetemet, a héten pihentető gyanánt vidékre utaztam.

A rokon, akinél pár napot töltöttem, aktualitásokkal nem rendelkezett – legfrissebb híre az volt, hogy a szomszéd fia hat éve megnősült –, állatokkal viszont annál inkább. Amerre fordultam, csak úgy nyüzsögtek.

Nézegettem ezeket a különös lényeket, s mivel a ló meg a tehén már csak méretét tekintve is kizárta a barátkozás lehetőségét – az ember sosem barátkozik olyannal, aki nála nagyobb –, a két szóba jöhető teremtmény tulajdonságait helyeztem nagyító alá, a nyúlét és a macskáét.

Nagyon kedves állat mindkettő. Testüket egyformán puha szőr borítja és a lábuk darabszáma is megegyezik, ámde megfigyeltem egy fontos különbséget.

A nyúl elöl hosszú és hátul rövid, a macska ellenben ennek pont a reciproka. Ő elöl rövid, és hátul hosszú. Azt, ami a nyúlnak elöl található, úgy hívják: fül. Ellenben a macska hosszú kitüremkedését nem fülnek hívják, hanem a következőképp: farok.

Ami az egészben a legkülönösebb – és a kezdő állatbarátokat ez rendszerint összezavarja– , mindeközben a nyúl is rendelkezik farokkal, ámde az őneki rövid, és a macska is dicsekedhetik füllel, viszont nála meg az a csekély hosszúságú.

Bonyolult ez az állatvilág! Fél óra tanulmányozás után kezdtem megbánni, hogy nem a választási rendszer reformját helyeztem górcső alá.

Ahogy ott nézegettem az egyik állatot – név szerint: nyúl –, egyszerre azon kaptam magam, hogy a kezem előrelendül, megmarkolja az állat fülét, majd elkezdi felfelé emelni. Egész addig a pontig, amíg a lény mellső lába elválik a földtől.

Tudom, valahol szégyellnem kéne tettemet, de higgyék el, a szituáció egész egyszerűen adta magát.

De itt már elkapott a gépszíj, s amint a nyulat elengedtem, már nyúltam a macskáért. Nála értelemszerűen a hátsó kitüremkedés emelésével lehet elérni a talajszinttől való eltávolodást. Jó darabig elvoltam a két lény cserélgetésével, majd észrevettem, hogy a szomszéd gazda gyereke mereven figyel a kerítés hasadékán keresztül.

Eloldalogtam, de amint másnap reggeli sétámat tettem, észrevettem, hogy a kölök az udvar füvén ücsörög, keze ügyében egy-egy állat, s hol az egyiknek a fülét, hol a másiknak a farkát emelgeti felváltva.

Nem tudtam rá haragudni. Higgyék el, az egész annyira adja magát.

Félek, ebből előbb-utóbb mozgalom lesz. A gazdáktól és az állatvédőktől ezúton is elnézést kérek.