Összehasonlításképpen: január 13-ig Izraelben már majdnem beoltották a lakosság negyedét, míg például az Európai Unió legerősebb tagállamában, ahol – köszönhetően Karikó Katalinnak és tudóscsapatának – a Pfizer és BioNTech vakcinát először állították elő, még a németek egy százaléka sem kapta meg az ellenszert.

A különbség égbekiáltó. Keményebben fogalmazva botrányos. A kérdés természetesen jogos: hogy történhet meg az, hogy az előállításban oroszlánrészt vállaló Németország, az Unió legerősebb nemzete és – tegyük hozzá – az Európai Unió valamennyi tagállama az oltás elterjedtsége terén a sereghajtók között tűnhet csak fel a sorban?

Számos német politikus bírálta ezt a nagyon is életellenes helyzetet. Markus Söder bajor kormányfő például a Bild am Sonntag című lapba írt cikkében szólalt fel kritikus hangon mondván, meglehetősen nehéz lesz megmagyarázni, miként történhet, hogy egy Németországban kifejlesztett vakcinával máshol előbb kezdenek oltani. Az amerikai Pfizer és a német BioNTech közös készítményét ugyanis az EU-tagállamok javarészt december 27-én kezdték alkalmazni, míg például – Izraelen kívül – az Egyesült Királyságban is már december 8. óta zajlik annak használata. Söder szerint ezért az Európai Bizottság túlzottan bürokratikus működése felelős.

Nicola Beer, a Szabaddemokrata Párt (FDP) politikusa, az Európai Parlament alelnöke szerint – aki a Tagesschau német hírportálon bírálta az Európai Bizottságot – Európának nemcsak közös, hanem követhető oltási stratégiára lenne szüksége, mert ami van, az elfogadhatatlan. Tiemo Wölken szociáldemokrata európai parlamenti képviselő pedig úgy véli, az Európai Uniónak sokkal korábban kellett volna további adagokat rendelnie a BioNTech és a Pfizer cégek oltóanyagából.

Jogos a pont, hiszen óriási a különbség mondjuk Izrael és az Európai Unió rendelési időpontjai között. Míg ugyanis Izrael már júliusban lekötötte a vakcinákat, az Unió csak novemberben tette meg ugyanezt. S akkor is sokkal kevesebbet a szükségesnél, 300 millió adagot, mert az csak 150 millió uniós polgárnak elegendő az ötszáz milliós kontinensen.

A közel 9 milliós lakosú Izrael pedig a több 20 százaléka már megkapta a vakcinát, s március végére minden olyan 16 év felettit be akarnak oltani, aki kéri az ellenszert.

Érdekes ez a március végi dátum. Éppen egybeesik ugyanis az izraeli parlamenti választásokkal, amit a jelenlegi átmeneti kormányt vezető miniszterelnök, Benjamin Netanjahu nyilván szeretne a maga javára kihasználni. Ebben szoros szövetségesre talál az ország lakosságának többségével. Mint Breuer Péter Izrael-szakértő a Hír Tv-ben elmondta, „ez egy nép, amelyet a második világháborúban ki akartak írtani. Akik ezt túlélték és azoknak az utódai mindent megtesznek azért, hogy túléljenek mindent.” A cél tehát az, hogy nemcsak a lakosság hatvan-hetven százalékát oltsák be, ami általában elég a nyájimmunitás eléréséhez, azaz a járvány erőteljes visszaszorításához, hanem személy szerint mindenkit, mert – mint mondják – mindenkinek joga van életben maradni. Nyilván ilyen történelmi háttérrel túlbiztosítja magát egy nép, ami teljesen érthető. Sőt, a holokauszt túlélőkről, illetve a Jad Vasem Emlékhatóság által elismert zsidómentőkről sem felejtkeznek meg. Ha nem tudnak saját országukban oltáshoz jutni, akkor Izrael gondoskodik a beoltásukról.

Mondják, hogy Izrael nemcsak korábban rendelt, de kétszer-háromszor többet is fizet a vakcinákért, mint más. És? – tehetjük föl a kérdést. Amikor emberéletekről van szó, akkor szabad-e a pénzt számolni? Magyarország is nagyvonalú volt, amikor a lélegeztetőgépeket szerezte be, nehogy véletlenül is előforduljon, azért nem lehet segíteni valakin, mert nem jut számára életmentő berendezés. Amikor például az ellenzék szakmányba bírálta a kormányt azért, mert sok lélegeztetőgépet vett, akkor vajon mire gondolt? Hogy az emberek életére nem, az egészen biztos.

Izrael és az Európai Unió vakcinabeszerzési példája még egy fontos dologra ráirányítja a figyelmet. Egy ország, amelynek vezetője közvetlenül a választóinak felel, ott bizonyos esetekben jobban jár a lakosság, mintha egy bürokratikus szervezet – például az Európai Bizottság – gondoskodna róluk. Ki lehet számolni pontosan, hogy az a négy hónapos késés, amivel az Unió lemaradt Izrael mögött a vakcinák megrendelésében, az hány ember életét vonta maga után.

Vannak tehát dolgok, amelyeket tagállami hatáskörben lehet a leghatékonyabban intézni. Magyarország jelenleg ennek issza a levét. Egyfelől tehetetlenül várja, amíg a neki szánt uniós porciók fokozatos érkeznek, másfelől viszont – az oltási tempó felgyorsítása érdekében – szakemberei körbe utazzák a világot, hogy Orbán Viktor szavaival „szerezni tudjanak vakcinát.” Pont azt teszik, mint Benjamin Netanjahu, ha még szükség lenne további készítményekre. Brüsszelt ugyanakkor ez a tempó egyáltalán nem jellemzi, aminek még a németek is megisszák a levét, nemcsak mi.

Ebből is látszik, hogy a közvetlenül választott állami vezetők intézkedési gyorsaságához nem fogható egy senki által nem választott brüsszeli bürokrácia mozgékonysága.

Amit itthon például a Gyurcsány vezette egyesült baloldal nem győz támogatni. Ha az emberek sorsa érdekelné a Gyurcsány vezette egyesült baloldalt, akkor soha nem tennének ilyet.