Mást sem hallani magukat komoly embernek beállítani akaró ellenzéki politikusoktól, mint azt, hogy „Orbán diktatúrát akar bevezetni a koronavírus-vészhelyzet leple alatt”. Igen? És akkor mi van? Veszélyhelyzetben a rapid diktatórikus kormányzás sokkal hatékonyabb eszköz egy jellegéből adódóan időigényes demokráciánál. Nem véletlen, hogy háborús időszakokban hadiállapotot rendelnek el, ilyen esetekben az ország és annak lakossága érdekében felfüggesztik a demokratikus jogrendet, direkt utasításokkal szervezik meg az ország életét, hogy az az élet minél tovább tartson – és hogy a nemzetet alkotó minden egyes ember élete tovább tartson.

Nos, ne legyenek kétségeink: háborús helyzetben élünk. Egy láthatatlan, mikroszkopikus, de annál veszélyesebb ellenség kezdte éppen lerohanni az országot, amely ha nem is válogatás nélkül, de kellően megszervezett védelem nélkül biztosan tömegével szedi áldozatait. A COVID-19 koronavírus veszélye nem abban rejlik, hogy aki elkapja, az azonnal potenciális életveszélybe kerül. Sokkal inkább abban, hogy tömeges megbetegedéseket okoz, ezzel úgy leterheli egy ország egészségügyi ellátórendszerét, hogy az orvosok először csak az elektív beavatkozásokat kénytelen elhalasztani, de ha a járvány túl gyorsan terjed, akkor előbb-utóbb a benne dolgozó felkészült és lelkiismeretes szakembereknek már aszerint kell megállapítaniuk a hozzájuk érkező betegek ellátásának sorrendjét, hogy kinek nagyobb a túlélési esélye.

Ugyanakkor ez a pandémia nemcsak Európa és a világ társadalmait, de a gazdaságait is komoly próbatétel elé állítja. Ahhoz, hogy a terjedését lelassítsák, minden országnak olyan intézkedéseket kell meghoznia, amely kiveszi az embereket a termelésből, a gazdasági növekedés csökken, megáll, majd visszafordul. Éppen ezért nem mindegy, hogy a járvány mely szakaszában milyen óvintézkedéseket, milyen negatív gazdasági hatást gerjesztő korlátozásokat vezet be egy ország vezetése. Nem véletlen, hogy ilyen vészhelyzetekben naponta többször egyeztetnek a kormányzás, a gazdaság és a járványügyi védekezés szereplői arról, mit lehet, és mit kell megtenni. És egyáltalán nem mindegy, hogy ezeket a döntéseket milyen gyorsan hozzák meg. A reagálás sebességén emberéletek, egzisztenciák, családok jövője múlhat.

Ha valahol Európában van hagyománya a demokráciának, akkor az Franciaország, ahol az emberek a „szabadság, egyenlőség, testvériség” szellemében már akkor hajlandóak voltak betöretni a fejüket, amikor nálunk még meg sem fogalmazódott a gondolat, hogy lerázzuk a Habsburg rabigát, vagy hogy felszabadítsuk a röghöz kötött jobbágyokat. Franciaországban tisztelik a demokráciát. Tisztelik annyira, hogy az ország túlélése érdekében két hónapra szó nélkül lemondjanak róla a parlamenti ellenzék pártjai – csak azért, hogy a kormány akadályoztatás nélkül szervezhesse meg az egészségügyi rendkívüli állapot ideje alatt szükséges feladatok végrehajtását.

Hát nekünk egy kicsit másféle ellenzék jutott itt a Kárpátok árnyékában. A mi ellenzékünk hümmög, vakargatja a fejét, kicsit lázít, de nem hajlandó lemondani arról, hogy saját fontosságát időről időre bizonyíthassa. Amióta Magyarországon jelen van a koronavírus, ezt teszik. Ha nem minden politikusuk olyan ostoba, mint amilyennek egyik-másik látszik, akkor pontosan tudniuk kell: a szükséges korlátozások bevezetésének időzítésén egy ilyen hosszan elhúzódó járvány esetében milliárdok múlhatnak. Milliárdokkal több kiesést jelenthet a mozik, az iskolák, a boltok bezárása, ha csak egyetlen nappal hamarabb rendelik el azt az elkerülhetetlennél. Nos, ha ezzel a mi ellenzéki politikusaink nincsenek tisztában, akkor nem tudom, hogy kerültek a parlamentbe, de biztos nem a józan ítélőképességükkel nyerték el választóik voksait. Ha pedig tudják, mégis mindent hamarabb sürgetnek a szükségesnél, akkor egyszerűen csak a hangulatkeltésben érdekeltek. Azt viszont végképp nem tudom, hogy mivel a parlamenti ellenzéki pártoknak nem áll rendelkezésükre annyi orvos, járványügyi szakember, mint amennyi felett jelenleg a kormány diszponálhat, mi alapján döntik el, mi a szükséges és mi az elkerülhetetlen intézkedés.

Azt viszont biztosan tudom, hogy a mostani óbégatásuk a diktatórikus kormányzás ellen nem lehet más, mint saját fontosságuk igazolása. Hiszen a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében meghozandó intézkedéseket a masszív kormánytöbbség akkor is megszavazza majd, ha az ellenzékiek most valóban keresztbe tesznek a rendeleti kormányzásra felhatalmazó törvényjavaslatnak. Akkor a parlament kénytelen lesz 15 naponként összeülni (a határozatképesség érdekében legalább 100 főnek kell egy helyen, zárt térben lennie, növelve a járvány terjedésének kockázatát...), végighallgatni Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Tóth Bertalan és számtalan más demagóg politikus „demokráciaféltését”, mielőtt döntéseket hozna. És hogy mit veszíthet ez idő alatt Magyarország lakossága?! Ó, nem sokat, csak éppen súlyos pénzösszegeket, a jövőnket – na és emberéleteket!

Ez ma az eldöntendő kérdés, mi a fontosabb: néhány karrierpolitikus színpadi fellépése, amelyet ők demokráciának neveznek, vagy mindannyiunk fizikális és financiális túlélése.

El kellene dönteni: vajon a demokrácia ideiglenesen szükséges felfüggesztése tényleg nagyobb veszélyt jelent, mint egy olyan vírus, amely naponta százakat öl meg?!

Ha engem bárki megkérdezne, azt mondanám: inkább diktatúra egy fél év múlva is működő ország érdekében, mint demokrácia egy elszegényedett, kihalt romhalmazban. De most nem kérdez meg senki, majd csak 2022-ben. Akkor viszont pontosan emlékezni fogok arra, hogy a legnagyobb pácban kinek mi volt a fontosabb.