Az ember lassan tényleg elkezdi sajnálni a baloldali szavazókat. Kizárólag őket és nem a vezéreiket, mert ugye az a rendes magyar ember még nem született meg, aki elkezdene keseregni azon, hogy Gyurcsány Ferencnek, Jakab Péternek, vagy esetleg Márki-Zay Péternek milyen rossz lehet most. Már csak azért sem, mert ugye ez az a speciális helyzet, amikor végképp igaz az, hogy ha a név szerint felsoroltaknak nem jó, akkor a magyar emberek jelentős többségének jó. És ez persze fordítva is igaz lenne.

No, de ők a legkevésbé fontosak, sokkal inkább azokra az ismeretlen baloldali szavazókra kell figyelnünk, akik most kapják az okos tanácsokat, a hazánkban világhírű művészektől, megmondóktól és hivatásos kesergőktől. Mert az egyszerű ellenzéki támogató most azt kapja az arcába, hogy el kell innen menni jó messzire, mert itt aztán vége a világnak.

Mikor is hallottuk ezt utoljára?

Egészen pontosan négy évvel ezelőtt, az előző kétharmadnál volt ez a sláger. És aztán mi történt? Semmi…

Lényegében nem ment el innen senki sehova. Mert ugye ez nem úgy megy, hogy „'pot kívánok, megjöttem ide Londonba' mer' nekem otthon irgalmatlan rossz”. Eleve ugye a repülő sincs ingyen, meg aztán lakni is kell valahol és az sem olyan nagy baj, ha a magyar ember némileg beszél például angolul. Azt se felejtsük el, hogy Londonban (Berlinben, Párizsban, Koppenhágában) is érdemes ám dolgozni, mert az is segíti a megélhetést. Szóval azért ez nem egyszerű dolog, főleg a fiataloknak, akiknek most mossák az agyát ezzel az egész baromsággal, hiszen az iskolák végeztével az embernek általában üres a zsebe. És ez alapjaiban határozza meg az önálló életet, pláne külföldön.

Szóval megy ez az „el kell innen menni” ökörség 2010 óta négyévenként, aztán végül a nagyon nagy többség itthon marad. Ebben a helyzetében pedig, amikor megtalálja az élete párját, akkor felveszi a CSOK-ot, a babavárót, ha jól sikerül minden, akkor nagycsaládos kedvezménnyel vesz autót, boldogan költi el az adóvisszatérítést és még sorolhatnánk, hogy az itt maradók mennyi mindenhez jutnak hozzá – csak úgy.

Nem megy innen senki sehova. Aki akart, az már nincs itt, aki meg csak háborog, az mindössze hisztizik, hangulatot akar kelteni. Csak az a szörnyű nagy helyzet, hogy vasárnap óta tudjuk: nem is nagyon van kit felhergelni. Mert a nagy többség nyugodt marad és békésen éldegél itthon, miközben nevetgél a távozással fenyegetőző, továbbra is maradó polgártársainkon.