Az utóbbi években Nicolas Sarkozy volt francia államfő neve leginkább politikai – és gazdasági – korrupció gyanúja miatt indult nyomozások, büntetőperek kapcsán került szóba a különböző médiafelületeken. A legfrissebb fejlemények alapján egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az úgynevezett lehallgatási botrányban Nicolas Sarkozy volt francia államfőt hétfőn a párizsi büntetőbíróság. A volt köztársasági elnököt és ügyvédjét azzal vádolták, hogy meg akartak vesztegetni egy magas rangú bírót információkért cserébe. A volt francia elnök politikai bosszút sejt a háttérben.

Franciaország 2007 és 2012 között regnáló köztársasági elnökének szerepét az elnöksége vége óta számos eljárásban vizsgálták, míg más nyomozási ügyekben nem gyanúsítottként kezelik őt, hanem témoin assisté-ként (amit franciából legpontosabban „gyanúsított tanúnak” lehetne fordítani). Több eljárást ugyanakkor megszüntettek ellene, ami persze már igen nehezen tudná enyhíteni az exelnök jó hírnevén esett csorbát – és ami főként pártbéli ellenlábasainak hozott mérhető hasznot.

Sarkozy népszerűbb a francia szavazók körében, mint bármely más konzervatív politikus, utalt rá korábban Charles Bremner, a Times vezető újságírója, és ez a tendencia a mai napig tart.

2012 májusában Nicolas Sarkozy elveszítette az elnökválasztást François Hollande ellen. 2013 szeptemberében ő maga és ügyvédje állítólag megpróbált információt szerezni egy bírótól olyan állítások vizsgálatával kapcsolatban, melyek szerint a 2007-es elnökválasztási kampányban adományokat fogadott el Liliane Bettencourt-tól, a L’Oréal- örököstől. Ez Sarkozy egyik mobiltelefonjának cellainformációjából származott. 2016 novemberében nem tudta megnyerni az elnökjelöltséget a jobbközép republikánus pártban. 2020 novemberében megkezdődött a tárgyalás a „telefonlehallgatási ügy” miatt az évekig tartó jogi vita után. 2021 márciusában bíróság elé állították, mert állítólag a törvényes kereteken túl 20 millió eurót költött a sikertelen 2012-es újraválasztási kampányban.

Sarkozy ugyanakkor Bremner szerint politikailag rendkívül élénk, számos vállalati igazgatóság tagja, bár kijelentette, hogy nem áll szándékában részt venni a 2022-es választásokon. „Lapoztam, és boldog vagyok így. Most az igazságért harcolok!” – mondta. Kevesen gondolják azonban, hogy a fáradhatatlan „Sarko” nem él a lehetőséggel, ha a körülmények megfelelőek.

Sarkozy rajongói úgy vélik, hogy még ha el is ítélik az ellene felhozott különböző vádak némelyikének vonatkozásában, a franciák figyelmen kívül hagyják azt. A múltbeli botrányok és a szélhámosság epizódjai nem akadályozták meg, hogy François Mitterrand és Jacques Chirac két-két ciklusban töltsön be elnöki tisztséget az 1980-as és 1990-es években.

Legnagyobb vihart kavart korrupciós ügye az illegális kampányfinanszírozás miatt ismeretlen személyek ellen folytatott nyomozások kapcsán bontakozott ki; a vád szerint Franciaország akkori fő konzervatív pártja, a Sarkozy elnökölte UMP állítólag mintegy ötmillió eurónyi támogatást kapott Moammer al-Kadhafi líbiai elnök környezetétől a 2007-es elnökválasztásra – a kínos ügy kapcsán pedig a Sarkozy és ügyvédje közötti telefonhívások naplózása is napvilágot látott. 2018 márciusában vált ismertté, hogy magát a volt köztársasági elnököt vádolják ebben az eljárásban, pere 2020. november 23-án kezdődött a bíróságon. 2021 elején Sarkozyt három év börtönre ítélték, ebből két évet felfüggesztetten kapott, bár az ítélet még nem jogerős.

2016-ban Sarkozy az ugyancsak illegális kampányfinanszírozással kapcsolatos Bygmalion-ügy nyomozásában is gyanúsított lett. A Bygmalion reklámügynökség a hatóságok szerint nem a felelős szervezőbizottságnak, hanem közvetlenül az UMP-nek számlázta ki a 2012-es elnökválasztási kampány több millió euró összegű szolgáltatásait. Több évig tartó nyomozást követően, 2021 júniusában az ügyészség egyéves börtönbüntetést kért – ebből hat hónap börtönt felfüggesztve, 3750 eurós pénzbírsággal – a korábbi államfő ellen.

Az Élysée-palota egykori ura ugyanakkor hevesen tagadja az ellene felhozott vádakat, a tőle megszokott vehemenciával, az eljárások és politikai támadások viharainak ellent álló önérzettel és méltósággal. Nicolas Sarkozy mostani viselkedése is azt mutatja, hogy még sok energiája és ambíciója van, mint volt elnöki fénykorában is – e hatalmas lelki és erkölcsi erő, amely mindig is hajtotta előre céljai megvalósítása felé, ugyanakkor őt is nagyon megterheli.

Ez a kitartó és állhatatos hozzáállás, sokszor bátor, kemény véleménye és kijelentései nyitottak utat számára a csúcsig. Először Franciaország belügyminisztereként, például a külvárosokban kétségkívül létező bevándorlói bűnözéssel és a politikai iszlámmal szembeszállva, Sarkozy új, erős karakterként jelent meg a politikában. Ő akart lenni az, aki rendbe hozza Franciaországot, és aki ugyanakkor nem engedi, hogy a szélsőjobboldalt tömörítő Nemzeti Front kisajátítson fontos nemzeti és társadalmi kérdéseket. Sarkozy valójában a demokrácia védelmezőjeként tűnt fel sok francia választó szemében, így ő lett a konzervatívok legfőbb jelöltje is, akit a 2007-es elnökválasztáson 53 százalékos szavazói támogatással választottak meg hazája köztársasági elnökévé.

Amikor a 2008-as világgazdasági válság kirobbanása előtt alig egy évvel hivatalba lépett, a népszerűsége rövid idő után csökkenni kezdett. A mainstream elemzők szerint ezért vette elő a bevándorlás és bűnözés kérdéskörét, igaz, az efféle véleményt hangoztatók előszeretettel populistázzák a kényes és nem egyszerű társadalmi-szociális problémákat fölvető vezetőket. Sarkozy a gazdasági gondok kezelése és Franciaország uniós kulcspozíciójának megőrzése mellett folyamatosan és néha brutálisan deportáltatta a Franciaországban tartózkodási engedély nélkül élő külföldieket, visszaküldte a romákat Bulgáriába és Romániába – az Európai Bizottság heves bírálata ellenére olyan vitákban is megküzdve, amelyekhez hasonlók végső soron Nagy-Britannia EU-s kiválásához is vezettek.

Az ellenfelei szerint nagyotmondó, cézárkodó, hívei által viszont keménykezű államvezetőként tisztelt Sarkozy különös, ellentmondásos nemzeti karakter lett. Olyan francia, aki állítólag nem is szereti a kemény sajtot meg a vörösbort, és sokkal inkább a diétás kólát részesíti előnyben; olyan férfi, aki időről időre nőügyekkel vonta magára a bulvár- és közéleti sajtó figyelmét, amelyekkel persze az ő hazájában nem is feltétlenül veszít a köznép szimpátiájából, sőt, a gallok talán el is várják egy köztársasági elnöktől a nemi kakaskodást. Államvezetői kibontakozását kétségkívül nehezíthette, hogy az elnök mindeközben az utóbbi nyolcvan év talán legsúlyosabb világgazdasági krízisével találta magát szemben, amit a német kancellárral az oldalán (ők lettek „Merkozy”) uniós szinten is kezelnie kellett, az eurózóna szükséges megmentése érdekében is.

Elnöksége végén Sarkozy népszerűtlenebb volt, mint bármely más államfő előtte. Ebben főleg az játszhatott szerepet, hogy egy válságos időszakban a munkanélküliség és Franciaország államadóssága is nőni kezdett, és ez a kedvezőtlen tendencia kitartott hivatali ideje végéig. 2012 májusában végül távoznia kellett elnöki székéből, s azt szocialista utódjának, François Hollande-nak adta át.

Bár megújuló energiával igyekezett, a korrupciós nyomozások és bírósági ügyek „rosszkor” jöttek: a vezető politikusként is bizonyára esendő s korábban céljai elérése érdekében akár még jogosulatlan előnyhöz juttatásokban is érdekelt Sarkozy a visszatérésre tett kísérleteivel – az évtized közepén – kudarcot vallott. A konzervatívok egyik elnökjelöltjeként kiesett a 2016. novemberi előválasztáson François Fillon és Alain Juppé korábbi kormányfőkkel szemben. Ő azonban ekkor sem látszott feladni: „Nincs bennem keserűség” – mondta a jelölti vetélkedésből való kikerülése kapcsán.

Bár ez ma szinte lehetetlennek tűnik, Sarkozy később sem zárta ki annak lehetőségét, hogy újra megpróbálná a politikai visszatérést. És úgy tűnhet, sokan ismét hajlandóak lennének őt támogatni. Az Emmanuel Macron választási győzelmét követő időszakban nagyon felszökött a kedveltsége, egy 2018. tavaszi felmérés például azt mutatta, hogy Sarkozy népszerű a franciák 48 százaléka számára, míg a vezető konzervatív erő, A Köztársaságiak (LR) párt támogatói körében 91 százalékkal a legnépszerűbb politikussá lépett elő. Az ötödik köztársaság korábbi elnökétől ma is komolyan tartanak és tarthatnak riválisai; miközben Marcon elnök egyre nehezebben tudja pozicionálni magát a radikális Marine Le Pen és a francia jobbközép elleni küzdelemben, a több gyanús ügy ellenére politikai értelemben még mindig rendkívül „veszélyes” a volt köztársasági elnök.