Na, elmondom mi történt, hátha valaki még nem tud róla.

Pár száz milliárdot fordítanak a magyar családokra, adókedvezményeket biztosítanak. Budapesti szuperkórház építése, egészségügyi fejlesztések (eszközök) plusz 200 milliárdért. Kórházak adósságának átvállalása, csok a használt lakásokra is, négy gyermek után szja-mentesség, s a többi... Erre megjelenik a HVG, és ezzel kezdi: "Lévai Anikó élete végéig adómentességet kapott."

Idézem, mert sajtótörténeti csemege.

„El sem tűnt a mosoly az Orbánt hallgatók arcáról a Várkert Bazárban, mikor a családvédelmi akciótervet ismertette. Ennek egyik pontja több fideszes feleséget is érint.”

És szépen elkezdik listázni. Az ilyesmi állítólag csúnya dolog meg a vészkorszakba illik, de már csak legyintünk. Ugyan már... (Különben is, nekik szabad.)

„Mentesül még az szja-fizetés alól: Rónaszékiné Keresztes Mónika, akinek hét gyereke van, Herczegh Anita (Áder János felesége), Porkoláb Gyöngyi (Kósa Lajos felesége), illetve Varga Mihály, Tuzson Bence, Pokorni Zoltán, Révész Máriusz, Bencsik János, Bányai Gábor, Zsigmond Barna és Bánki Erik felesége.”

Igen, ezt így leírták, és megjelent a HVG oldalán 2019. február 10-én, 18 óra 28 perckor.

Elmondjam, hogy erről nekem mi jut az eszembe?

Egy vicc.

Õsrégi. Körülbelül abban a korban születhetett, amikor ez a szellemiség, amit most ez a szennylap mível, hatalmon volt, és listázta a parasztokat, papokat meg a polgárokat, hogy kit kell kitelepíteni, internálni, elvenni a lakását, gyárát, lovát, könyvtárát, zongoráját. És rámutatott ujjával a célpontokra, majd felszólított: Akaszd fel!

Hogy miért? Mert neki van.

Van neki. És ez főbenjáró bűn.

Vedd el tőle!

Na, szóval a vicc.

Két vöröskatona fekszik a lövészárokban, nagyokat hallgatnak, majd az egyik egyszer csak megszólal:

Te, elvtárs, ha lenne két marhád, az egyiket nekem adnád?
A másik hallgat, hümmög, néz maga elé, majd rábólint: Persze, elvtárs.
Pár percig tovább hallgatnak, majd ismét megszólal az első vöröskatona: Elvtárs, ha lenne két lovad, az egyiket nekem adnád?
Mire a másik ismét csak rábólint: Persze, elvtárs.
Megint eltelik pár perc, megint néznek maguk elé, majd némi fészkelődés után ismét megszólal az első vöröskatona: Elvtárs! Ha lenne két disznód, az egyiket nekem adnád?
Mire a másik vöröskatona dühösen felfortyan: Azt már nem!
De miért? – kérdezi az első.
Mert az van!

Szóval ez az írás, ami a HVG oldalán lejött, nem más, mint ócska bolsevik hergelés. A nagy elődök szellemében.

Persze a cikket azt nem írták alá. Azért azt nem merték. Ezt az írást nem vállalta fel senki. Pedig elkövették.

Valaki megírta, átolvasta, letisztázta, majd elküldte, ahol szintén átolvasták, képet kerestek hozzá, majd megnyomták a gombot: Mehet!

Előttem a kép. Nézi a nevét nem vállaló senki az évértékelőt.

Folyik róla a víz.

Mibe kössön bele? Mi a jó fészkes fenébe?

Hát ez csupa nagyszerű és – sajnos – az emberek lelkesedését is kiváltó intézkedés.

Mert az, hogy a nemzet, a magyarság érdeke, az európai kultúra érdeke, nos, ez nem hiszem, hogy érdekelné őket. De ezt az emberek majd isszák, mint Szanyi Tibi az ingyensört május elsején, és imádni fogják.

Jaj, mit csináljunk! – vakargatta fejét a nevét nem vállaló senki. – Hogy fordítsuk ezt úgy, hogy rossznak tűnjön? Mit írjunk, amivel felkeltjük az irigységet, a gyűlöletet, vagy bármit? Ó jaj! – kezdte átizzadni ingét. – Nekünk annyi ezek után. Valamit viszont írni kéne.

Megvan! – ütött homlokára hirtelen ez a szánalmas kukacka. – Mindez azért rossz, mert ezzel – esetleg – Lévai Anikó is jól jár!

És a nevét nem vállaló senki abbahagyta a mászkálást az íróasztal és az ablak közt, odaszaladt a géphez, majd izzadt ujjacskáival kopácsolni kezdett:

„Lévai Anikó élete végéig szja-mentességet kapott, de Kósa Lajos felesége is jól jár”

És ezt amúgy minden bizonnyal el is hiszik. A lélek nem képes abban a tudatban megmaradni, hogy ő aljas, gyűlölködő és hazudik. Kell az ellenségkép, ami felmenti őt a gyűlölet alól. Ahogy az FPS-játékokban is az ellenfél nem véletlenül démon, szörny vagy náci – jó lenne már látni egy kommunistákra lövöldözős játékot is végre...–, mert emberekre, polgárokra lőni nem lehet.

Az ember attól elborzad.

Nem ülhetsz a számítógép előtt, és nem lőhetsz rá négy darab pékre, két számtan-földrajz szakos középiskolai tanárra meg egy műbútorasztalosra.

Az egyszerűen nem megy!

De a Pokol bárójára simán. Főleg egy kétcsövessel.

Ez van ezeknél a szerencsétleneknél is. Azt nem írhatja le ez a nevét nem vállaló senki, hogy az írott történelem ilyen mértékű család- és nemzetmentő csomagot nem ismer. Nincs rá példa. Akkor egyrészt repülne az állásából, másrészt hogy számolna el az elmúlt évek Orbán-fóbiás őrjöngésével. Önmaga előtt.

Így hát leírta, majd megnyomta a küldés gombot:

„Lévai Anikó élete végéig szja-mentességet kapott, de Kósa Lajos felesége is jól jár”

Micsoda délután lehetett!

Szegény! Szegény szerencsétlen.…