John Osborne Dühöngő ifjúsága című regényében összezárt fiatalok kínjai egy kétségbeesett nemzedék jajkiáltásait tárták a nagyvilág elé. Jimmy, a munkásosztály „dühös fiatalja” társadalomkritikáival joggal vált a forrongó '56-ban készült mű kultikus hősévé, s így az írás is könnyedén lehetett később a '60-as, '70-es évek diáklázadásainak egyik előfutára.

Ottlik Géza fordításában aligha lehet hibát találni. Talán csak a cím sántít picit, hiszen a magyar nyelvű „dühöngő” szinte jelen idejű cselekményt takar, míg Osborne „Look back in Anger” megfogalmazásából jobban kiderül, hogy a helyenként önéletrajzi ihletésű mű (a párkapcsolati erőszak bemutatása pl. abból az időből származik, amikor sokat volt összezárva élettársával...) bizony inkább a jövőből tekint vissza a fiatalság lázadására. Abból a jövőből, ahonnan már minden szereplő tudja: a lázadásból nem lett semmi. Bocsánat, dehogynem lett. Akkor alakult ki az akkori korszak egyértelműen ultraliberális gondolkodásmódjából az a – magát talán mindmáig tartó – képzet, hogy a fiatalok művészetének kötelezően rendszerellenesnek kell lennie.

Hogy van-e ezzel bármi baj?! Ha engem kérdeznének, azt mondanám: a világon semmi. Kissé pongyolán úgy szoktam fogalmazni: fiatalon könnyen liberális az ember, akkor kezdesz konzervatívvá válni, amikor már van vesztenivalód...

Ennek ellenére – meglepő módon – remélem, hogy az SZFE egyetemfoglalásakor megvezetett, és tudtukon kívül statisztaként használt fiataljai megmaradnak szabad alkotó elmének, akik tehetségüket mégis arra fordítják, amit örök kedvencem, Kurt Vonnegut Jr. fogalmazott meg – az írással alkotók számára szerintem – definícióként: „Ha valaki íróvá lesz, szerintem szent kötelezettséget vállal, hogy maximális sebességgel állítja elő a szépséget, a felvilágosultságot meg a vigaszt.” Nem hinném, hogy más alapállás mozgatná azokat, akik színészként, rendezőként, operatőrként, dramaturgként... stb. akarnak alkotni.

Gyanítom, hogy a Soros-civilek által már a nyáron egyetemfoglalásra felkészített, vagyis kompromisszumképtelenségig hergelt SZFE-keménymag beszervezett tagjai, akik „elfelejtettek” szólni a többieknek, hogy „spontán” lázadásuk megkomponált dramaturgia mentén zajlik, most sem érzik ettől szarul magukat. Mert ők pontosan tudták, mennyire nem lehet politikamentes akció az, aminek forgatókönyvét Gulyás „Festéktüsszentő Hapci Benő” városházi segítséggel írja, és Gyuri bá' kedvenc civiljei készítik elő a jogi környezetet.

Nyilván ők most igyekeznek magukban csökkenteni a becsapottság érzését olyan mondatokkal, miszerint „akkor is igazunk volt”, „senki sem akart senkit kiszolgálni”... Ez pedig már újra az eredeti Osborne-címet eleveníti fel, hiszen máris a „Look back in Anger” (Nézz vissza dühösen... vagy Nézz vissza a dühbe...) időszakát élik meg.

Nem tudom valójában hányan érzik utólag tényleg elárultnak magukat, mert valóban hitték, hogy ők nem csak egy újabb ócska, filléres ellenzéki politikai támadás felhasznált eszközei, hanem hitük szerint valami értékes eszme megteremtői.

Sajnálom srácok.., őszintén! A Hair már rég leforgott Hair II. nincs. Nincsenek szabadságvágytól hajtva lázadó lánglelkű forradalmárok, akiket követni érdemes. Nincsenek Jimmyk, Bergerek, Kerouacok... Csak ügyesen kitalált, felépített és finanszírozott Greták, Gulyás Marcik, FeGyőrök és Csernaik vannak. Tényleg sajnálom, hogy nektek már csak ilyen „kamu-Petőfik” jutottak, akik saját politikai-, hatalmi- pénzügyi vágyaik okán bármikor megvezetnek titeket, ha hagyjátok...

Lázadni akartok?! Lázadjatok úgy, ahogy Vonnegut bácsi javasolta, és tette is: állítsatok elő gőzerővel szépséget, felvilágosodást és vigaszt! De ha hozzátehetek valamit én is ehhez az egyébként elég kerek kéréshez: állítsatok elő reményt is, légyszi! Reményt arra, hogy nem lesztek a lázadás zászlaja mögé bebújó gyáva, hozzá nem értő, erőszakos, mégis töketlen baloldali politikusok bábjai, csak azért mert meggondolatlanul fegyvert adtok a kezükbe. Az élőláncnál pontosan láthattátok, hogy mint vérszomjas kullancsok telepedtek rátok az első adandó alkalommal...

Higgyétek el, nem tisztelik ők a lázadó szellemet, csak felhasználják, ahogy eddig is tették számtalanszor a világtörténelem során. Ha őket szolgáljátok ki lázadó, tehetségetek dühöngésével, akkor nem egy okosabb és jobb Európát építetek, csak egy ultraliberális-neokommunista-internacionalista-monetáris háttérhatalom megálmodta világ alapköveit teszitek le, s annak aligha lesz köze felvilágosultsághoz, szépséghez, vigaszhoz... reményhez meg pláne nem.