Az persze nem jutott eszébe, hogy a politika van a választókért, és nem a választók a politikáért. Vagy ha eszébe jutott, akkor a duzzadó liberális öntudta nem engedte beismerni, hogy mekkorát hibáztak, amikor 1988–89-ben eredendően hazugsággal a választók politikai képviseletére szerződtek. A történelem megmutatta, hogy nem volt bennük szemernyi szándék sem arra, hogy a magyaroknak megadják a hőn óhajtott szabadságot ahhoz, hogy nyugati mintájú polgári demokráciát építhessenek. Helyette harsány, megtévesztő antikommunista választási jelszavaikat az első adandó alkalommal elfelejtették, és a szoci Horn Gyulával szövetkeztek. Már 1994-től a „szalonképes” bolsevizmus jármát akarták visszaakasztani a társadalom nyakába. Valahogy úgy, ahogy napjainkban a neomarxista Brüsszel próbálkozik elgáncsolni hazánk nemzeti érdekeket védő törekvéseit az Európai Unió keretein belül.

És itt van egy szintén a magyarokat lenéző megnyilatkozás, ugyancsak a rendszerváltoztatás hajnaláról. Landeszmann György budapesti főrabbi 1992-ben egy interjúban arról beszélt, hogy „ha felsorolnánk azoknak a zsidóknak az értékeit a magyar kultúrában, amit ha kivonnánk Magyarországról, akkor nem maradna más, csak a bőgatya és a fütyülős barack”. Talán nem véletlen, hogy az interjú nem jelent meg az Igen című lap 1992. karácsonyi számában, ahova készült. Csak pár hónappal később, a Heti Magyarországban látott napvilágot.

Kornis Mihály író pedig így foglalta össze a lényeget 1996-ban: „mi sokkal jobban gyűlölünk benneteket, mint ti minket”.

Nem véletlenül jutott mindez eszembe.

A mucsai minősítés mai megfelelőjét Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője ismertette meg a magyarokkal, amikor ismét kedvét lelte az Orbán-kormány ostorozásában: „az ország, amely alapvetően az olcsó, kiszolgáltatott, tanulatlan munkások kétkezi munkájára épül, nem versenyképes”. Túl azon, hogy ez tartalmilag nem felel meg a valóságnak, erkölcsileg kifejezetten vállalhatatlan. A Gyurcsány felesége által tanulatlannak, olcsón megvehetőnek bélyegzett munkavállalói csoport a Demokratikus Koalíció szavazóbázisának jelentős részét adja. Olyan embereket sérteget tehát, akiknek szavazataival a DK tagjai parlamenti, önkormányzati képviselői helyeket szereztek, hogy ne feledkezzünk meg Dobrev és társai zsíros brüsszeli állásairól sem. Amelyekhez DK-s, ha tetszik, dobrevi gyomor kell.

A Demokratikus Koalícióval kapcsolatban persze az sem meglepő, hogy kijelentéseik valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető. Nem árt, ha tudjuk, hogy az, amiről Dobrev beszél, nem a Fidesz-, hanem éppen a Gyurcsány-kormányok idején volt jellemző. Teszik, ahogy szokták. Azzal vádolják politikai ellenfeleiket, amit valójában ők követtek el. Abban az időszakban volt ugyanis jellemző, hogy hazánkba hívták különböző multik összeszerelő üzemeit, amelyek az alacsonyabb munkavállalói végzettség mellett kisebb hazai hozzáadott értékkel működtek. Egyébiránt Gyurcsány idején még az egyszerűbb feltételek közepette is több mint egymillió emberrel kevesebbnek jutott állás, mint a Fidesz-kormányok időszakában. Orbán idejében ugyanakkor már az alacsonyabb végzettségűek is munkát találhattak, miközben a munkavállalók jelentős részének szakképzettsége – köszönhetően a képzési rendszer folyamatos fejlesztésének – nőtt, s a lehetőségek figyelembevételével a bérek is emelkedtek. Arról nem szólva, hogy sok cég az egyszerű összeszerelő üzemeit már más országokba vitte, helyükre magasabb hozzáadott értéket igénylő munkahelyeket telepítve.

Dobrev Klára tehát megint elkapta szarva közt a tőgyét, megbélyegző kijelentését maga az élet cáfolja meg. Azt az önsorsrontó megoldást, hogy a saját szavazóira használ ilyen dehonesztáló kifejezéseket, nem tudom másnak vélni, mint annak, hogy erős szavakat akart használni, nehogy elsikkadjon az Orbán-kormányt célzó aktuális kritikája. Politikai érdekeinek szolgálata tehát még saját szavazóinak sértegetése mellett is vállalhatóbb számára, mint a valóság tisztelete.

Saját szavazóival egyébként a többi ellenzéki párt sem bánik kesztyűs kézzel.

Emlékezhetünk például a Jobbikra, amikor a 2018-as választási kampányban a nyugdíjasokra azt találta mondani, hogy szemeikben gyűlölet lobogott, szájukból pedig szennyvíz folyt. Ezzel ugyan csak a Fidesz nyugdíjasait igyekeztek becsmérelni, ám nyilvánvaló, hogy a szándékos megalázást elérni akaró kifejezések valamennyi szépkorú embert szíven ütötték. Ergo a saját szavazóikat is.

Persze aki azt mondja, hogy nincs itt semmi látványosság, tovább lehet menni, annak valószínűleg igaza van. Az ellenzék magatartása, a választókhoz való lenéző hozzáállása nem változik. A múltban is visszataszító volt, s mint láttuk, a jelenben sincs ez másként. Az ő szemükben mi mindig is mucsaiak maradunk.
De tudjuk, nem az a fontos, hogy mit mond, hanem az, ki mondja. Ezért mára többszörösen nyilvánvalóvá vált a józan többség számára, hogy az ellenzéki pártokra nem lehet számítani, nem lehet szavazni, bárhogy hízelegjenek is. Vergilius intelmét a trójai faló bevetése óta ismerjük: „Félek a görögöktől, még ha ajándékot hoznak is.”