Magyarország az unió egyik legkorruptabb országa, zúg bele a híradás az agyunkba és az életünkbe, nézzünk hát utána, ki mondta ezt. A kínai államelnök vagy az amerikai külügyminiszter? Hát, nem, csak Petri Tuomi-Nikula. Ő pedig nem más, mint Finnország volt budapesti nagykövete.

Mi, magyarok, roppant udvarias emberek vagyunk, túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítunk egy-egy nagykövet kijelentésének. Pedig a nagykövet dolga nagyjából annyi, hogy zokszó nélkül képviseli a küldő országot a fogadó országban. A nagykövet rejtjelezett táviratokat küld haza, de ezekben sem a magánvéleményét, hanem a tények objektív összegzését várják el tőle. A nagykövet tulajdonképpen semmiben sem dönt. Legyünk brutálisan őszinték: az sem számít, hogy az amerikai nagykövet szeret-e minket, mert a valódi kérdések az elnök fejében és a State Departmentben dőlnek el.

Akkor elképzelhetjük, milyen súlya van Finnország volt budapesti nagykövetének a világban, a hazájában és Magyarországon.

Megmondom én sebesen: semmilyen. Nem számít, mit gondol, mit mond.

Ez az ember, a volt budapesti nagykövet korrupcióról hadovál, miközben a létező legbarátságtalanabb üzeneteket közvetítette Magyarországon. A finn nagykövetség például minden évben lelkesen támogatja a Pride-ot, miközben a határon túli magyarság jogfosztottságát nem veszi észre. Nem baj persze, hogy a homoszexuális lobbi kiszolgálása fontosabb Petri Tuomi-Nikula úrnak, mint a nemzetiségi jogfosztás, csak akkor halkan kérdezzük meg, hogy akkor ő igazságosztónak szerződött vagy egy egyszerű erősítő berendezés, amely felerősíti Helsinki dorgálásait? Végül is teljesen mindegy, Petri Tuomi-Nikula úr miért utálja Magyarországot, ez legyen ez az ő baja. Mi nem utáljuk Finnországot, de az állandó védekezés helyett pár apróságra felhívjuk a skandináv kirakatállam rajongóinak figyelmét.

Amit Finnországról legelsősorban tudnunk kell az az, hogy tartós globalista, liberális megszállás alatt nyögő ország. A tartós ellenségnélküliség, a hosszúra nyúlt, léha békeidők ott is pontosan olyan pusztítást végeztek az erkölcsökben, az agyakban, mint mondjuk, Svédországban. A csodás jólét, amelyért a finnek odadobtak mindent, nem tartható fent örökké. A Finnországra erőltetett multikulturális modell élvezői, a harmadik világ integrálhatatlan tagjai ugyanis hamarosan felzabálják mindazt, ami rövid időre gazdaggá tette ezt az országot. A folyamatos bevándorlás, a hazafiatlan, degenerált, hazug szocdem-liberális kormánypártok záros határidőn belül tönkreteszik ezt a valaha büszke, öntudatos és kemény parasztnemzetet. Ami persze az ő bajuk, de engedtessék meg, hogy a hülyeségexportból ne kérjünk.

Finnországban, ebben a földi paradicsomban, a liberálisok új kedvencében, ahol a Transparency, a Freedom House és a többi irányított, manipulatív álcivil szervezet évről évre mindig mindent rendben talál (és ez a körülmény már eleve gyanússá teszi az országot, hiszen akit ezek dicsérnek, ott nagy gáz lehet), mégsem fenékig tejfel az élet. Lehet, hogy sok a pénz a családi bankszámlán, de Finnország változatlanul a második legdepressziósabb ország a világon (az Egyesült Államok után). Továbbra is sok az öngyilkosság (Finnország évtizedek óta előkelő helyen áll a szomorú statisztikában), továbbra is jóval az uniós átlag felett hasítanak. Éppúgy gondok vannak a médiapluralizmussal, ahogy az alkotmányossággal is. Az országban a Sanoma médiacsoport túlhatalma miatt veszély fenyegeti a tájékoztatás pluralizmusát. A közszolgálati médiát irányító testület tagjait a parlament a saját tagjai közül nevezi ki, a közszolgálati média főigazgatójának kinevezésekor hagyományosan a politikai befolyás érvényesül. A kisebbségi népcsoportok (svédek, számik, romák) sem jutnak arányos adásidőhöz a médiában.

Finnországban azonkívül nincs alkotmánybíróság, az akadémiát az oktatási miniszter felügyeli, a bírákat pedig a köztársasági elnök nevezi ki. De nyugalom, a Transparencynek, a Freedom House-nak és a Soros-pokol valamennyi ördögének ez simán belefér. Finnország stabil demokrácia, míg a média szabadságában és az alkotmányos berendezkedésben jobban teljesítő Magyarország célpont.

Ami a korrupció vádját illeti, szerényen emlékeztessük Petri Tuomi-Nikula urat, hogy Juha Sipila, Finnország miniszterelnöke résztulajdonosként állami tulajdonú vállalatban is érdekelt volt, arról nem beszélve, hogy kormányfősége idején cége Indiában pompás üzleteket kötött.

Ja, hogy ez nem korrupció… Hát, persze. Patyolatországban semmiképp. Nyilván mások sem korruptak arrafelé, ott egyszerűen nem divat. Hírből sem ismerik a korrupciót a szociáldemokraták, a zöldek sem. A finn politikai elit annyira tisztességes, hogy becsületességnek felgyűlt feleslegét szívesen odaajándékozza a barbároknak, komoly moralizálás és intő példák kíséretében.

Szeretnénk búcsúzóul valami kedveset üzenni Petri Tuomi-Nikula úrnak. Lapozgassa gyakrabban jeles honfitársa, Mika Waltari történelmi regényeit, jelesül a Szinuhét és a Turms, a halhatatlant. Talán megérti belőle, hogy egy-egy kultúrát az alkalmatlan emberek, az erkölcsi süllyedés, a csököttség és az elpuhulás vet szét, nem pedig a külső ellenség.

Mika Waltari tudta ezt. Hiszen finn volt, szerette a hazáját és az emberiséget.

Petri Tuomi-Nikula úrról egyelőre annyit tudunk, hogy a Pride-ot szereti. Ahhoz adja a nevét, Finnország jövőjéről fogalma sincs. Arra nem terjed ki a figyelme.

Ami – ismétlem újra – nem baj, csak amíg az ember hazájában nem teljesen szabad a sajtó, és nem eléggé fejlett az alkotmányos berendezkedés, illene szerényebbnek lenni.