A Bizánci Birodalom bukása intő példaként kellene, hogy szolgáljon az EU globalista elitje számára. Bizánc története ugyanis pontosan megmutatta, hogy csak elvtelen politikai alkukkal és lelketlen adminisztratív eszközökkel kormányozva nem lehet egyben tartani egy nagy kiterjedésű, soknemzetiségű birodalmat.

Az európai parlamenti választások után most Brüsszelben mégis a nyilvánosság teljes kizárásával – tehát bizánci módra – folyik az egyezkedés az EU-intézmények vezetői posztjainak az elosztásáról, a virtuális uniós politikai pártcsoportok, a meghatározó tagállamok kormányfői és az önmagát önálló hatalmi tényezővé avanzsáló brüsszeli bürokrácia részvételével. Ezeken a tárgyalásokon már csak pusztán a hatalmi szempontok számítanak. Csak az számít, hogy ki kivel, miben, milyen posztokban, milyen ellentételezésekben tud megállapodni. Már senki sem beszél a választóknak tett ígéretek teljesítéséről. Igazi bizánci politizálás az, ami most folyik, csak nem a konstantinápolyi császári palotában, hanem Brüsszel díszvacsoráin. A politikusok és a túlburjánzott bürokrácia tagjaiból álló elit olyan alkukat köt, amelyeknek a tartalma nem ismert az uniós szavazók számára.

Az Európai Bizottság és egyéb uniós intézmények vezetői posztjainak az elosztása érdekében az eddigi hírek szerint az EU mérsékelt jobboldali, baloldali és liberális politikai pártjai alkotnak majd közös parlamenti többséget az elkövetkező hetek hosszú alkudozásai után. Ha ez az uniós hivatali vezetők mögött összezáró EP-többség létrejön, akkor az azt jelenti, hogy a mindennapokban egyébként összeegyeztethetetlen világnézetű és ideológiájú politikai erők fognak majd együttműködni egymással a közös hatalomgyakorlás érdekében. Az Európai Néppárt és az Európai Baloldal pedig a mostani várakozások szerint kénytelen lesz akár elvtelen és jelentős mértékű előnyöket, engedményeket is megadni a liberálisoknak, mivel csak velük együtt lesznek képesek elérni az uniós parlamenti döntésekhez szükséges többséget. Azt nem tudni még, hogy ki milyen feltételekhez köti az együttműködését. Az azonban biztos, hogy komoly árat kell majd fizetnie Európának ezért a nagykoalíciós európai alkuért. Ez részben az uniós hivatali vezetői posztok, így például az Európai Bizottság elnökének a meghatározásában jelentkezhet. Ugyanakkor ha például Macron liberális-zöld igénylistáját vesszük, akkor az EP-alku ára akár egy egész Európára kiterjedő szén-dioxid-adó bevezetését, egy európai klímabank létrehozását és minden uniós törvény elfogadásának bizonyos klímaszempontokhoz való kötését is jelentheti. A liberálisok és a zöldek szélsőséges elképzeléseinek megvalósítása közismerten súlyos anyagi következménnyel járna, amely negatív hatással lehetne az európai iparra és az EU teljes gazdaságára is.

A lehetséges gazdasági hátrányok mellett a most tervezett európai parlamenti nagykoalíció ugyanakkor politikai instabilitási kockázattal is jár majd. Hiszen az EU új hivatali vezetői a nagykoalíció tagjaiként minden közös politikai elv, világnézet és érték hiányában dolgoznak majd a következő 5 évben. Hogy mennyire veszélyes is egy ilyen, túlzottan széles körű politikai kényszer-együttműködés létrehozása, azt jól mutatja Ausztria és Németország példája. Ausztriában már megbukott, Németországban pedig most van kifulladóban az a fajta baloldali-jobboldali nagykoalíció, ami egyébként egyfajta monolitikus egypártrendszert hoz létre.

Egy ilyen gyenge lábakon álló, a közös értékek helyett csak a kényszerűségre épülő európai parlamenti politikai megállapodás rendszerében pedig Brüsszel még a jelenleginél is bizáncibb típusú működésre áll majd át. Miközben részleges bénultság és döntésképtelenség várható a nagykoalíciótól, ugyanakkor szinte biztosra vehető, hogy a balliberális politikai erők – a brüsszeli bürokráciával együtt – mindent elkövetnek majd a tagállami hatáskörök csökkentése és a brüsszeli adminisztráció jogosítványainak a bővítése érdekében.

Ha az uniós parlamenten vagy a brüsszeli bürokratákon múlik, akkor az EU a következő években biztos újabb lépéseket tesz majd az Európai Egyesült Államok létrehozása felé, tovább növeli a bürokrácia és az adminisztratív előírások számát, miközben kötelező jelleggel tömegesen telepít be migránsokat a harmadik világból az uniós tagállamokba.

De szerencsére nemcsak a brüsszeli globalista eliten múlik, hogy mi történik az EU-ban, mivel az unió alapszerződése értelmében jelenleg (még) az uniós tagállamok kormányfőinek a testülete, az Európai Tanács a legfőbb, a legjelentősebb kérdésekben kizárólagos jogokkal bíró uniós döntéshozó szervezet (ahol a legfontosabb ügyekről szóló döntéseknél vétójoga van a tagállamok kormányfőinek).

Fontos lenne a valóságtól teljesen elrugaszkodott brüsszeli és uniós tagállami eliteket visszaterelni a normalitás és a józan ész keretei közé. Az európai béke, jólét és stabilitás megőrzéséhez nem kell semmi más, mint hogy az EU tisztán gazdasági szövetségnek maradjon meg. Egy nemzetek felett álló, önálló államként működő EU csak egy olyan rémálom lenne, amely rövid távon Európa pusztulásához vezetne.

A történelem egyértelműen megmutatta, hogy minden önmagát a nemzetek és népek felett állónak tartó internacionalista birodalom működésképtelenségre és pusztulásra van ítélve. Róma, Bizánc, a Habsburgok és a Szovjetunió birodalmait egyaránt eleve bukásra ítélte az, hogy az alapvető emberi természettel ellentétes alapokra épült a működésük.

Igen tanulságos visszatekintenünk arra, hogy mi is okozta a Bizánci Birodalom bukását. Többek között: a túlburjánzó és hedonizmusba fulladó bürokrácia mellett virágzó jogbizonytalanság és korrupció, a túlzott mértékű adóztatás, az egyre növekvő regionális különbségek, a birodalmon belül egyre növekvő vallási, nyelvi és kulturális megosztottság, a császári udvarnak az intrikák és belső válságok következtében teljesen meggyengült kormányzóképessége, valamint a birodalom határain tömegesen átözönlő idegen, hódító népeknek a megjelenése, amivel a saját lakosságból toborzott önkéntesekből álló hadsereg helyett már csak egy egyre csökkenő létszámú, zsoldosokból álló hadsereg állt szemben.