Az ugye tudományosan bizonyított tény, hogy az ateistáknak nincs lelkük, és ebből logikusan következik, hogy lelkiismeretük sem lehet. Az viszont kérdés, hogy ennek hiátusából fakad-e az az ostobaság, amit a függetlenobjektív média – Index, 444 – előadott Orbán beszédével kapcsolatban, vagy esetleg valami másról van szó. Az is lehet, hogy alapvető hermeneutikai problémával nézünk szembe, és végig kéne futtatni egy PISA-tesztet az újságírókon is.

A világ legrosszabb hobbija egy politikus szavainak elmagyarázása a retardált újságíróknak, de mit tehetnénk, embertársaink segítése – még ha retardáltak is – keresztényi kötelességünk.

A libnyik média és a hozzá szorosan felzárkózó jobbikos hisztériázók ugyanis úgy értették Doktor Miniszterelnök Úr szavait, hogy ő Isten kegyelméből kormányoz, illetve az isteni kegyelem megnyilvánulása az, hogy ő van kormányon. Lépjünk most túl azon a teológiai evidencián, hogy minden hatalom Istené, és hogy kinek a hozzájárulásával létezhetnek egyáltalán földi hatalmak, mert kissé messzire vezet, és még megfeküdné a könnyen művelt skriblerek gyomrát.

Miniszterelnök úr a következőket mondta:

Ezt sikerült úgy tálalniuk függetlenéknek, hogy Orbán egyenesen Isten küldöttjeként tekint magára.

A pattogi fröcsögésben a legmesszebbre a 168 Óra nyomdokaiba lépő jobbikos Alfahír ment. A szerző szerint a magyar miniszterelnök „szaros csizmájával felállt az ezeréves magyar tradícióra, hogy magasabbnak tűnjön“. (Az 500 éves reformáció ünnepén sikerült az ezeréves magyar tradícióba beletaposni, de ez apróság, ugorjunk.) Ebben egyszerre benne van a t. szerző pátosz iránti rajongása és furcsa szarfétise: nemcsak miniszterelnök úr törölte szaros csizmáját a tradícióba, de a templom körüli lépcsőre elképzelt fekália is élénken mozgatja fantáziáját. A fogalmazás kalapálása közben minden bizonnyal dobbantott is néhányat. Meg fújtatott. A biztonság kedvéért ácsolt magának egy emelvényt Bayer Zsolt és Tóta W. Árpád stílusjegyeinek teszkógazdaságos változatából, majd ráállt, hogy magasabbnak tűnjön.

Mindenesetre az azonosulás teljessé vált. A fröcsögés olyan, mintha időutazást tennénk az 1998-2002 közti időszakba és kinyitnánk valamelyik libsi sajtóterméket, vagy belenéznénk a szép emlékű Avar-félórába. Épp csak az nem szerepel a dolgozatban, hogy Orbán majd megkoronáztatja magát januárban a Duna jegén (aminek egyébként épp ideje volna, de nekünk sem teljesülhet minden kívánságunk). Vagy az, hogy a cezaromán önkénybe belebolondult vezető nyalja a szája szélét és már úton van Graz felé.

A jobbikosokat persze nehéz követni. Most már az is a szaros csizma tradícióba való törlését jelenti, ha valaki köszönetet mond a gondviselésnek. A keresztek menórák mellé állítása idejében kevésbé volt finnyás a szalonnackó tábor és annak sajtója, de hát hol van már a tavalyi hó, na meg Novák Előd.

Ha majd elült a műhiszti, azaz a fürdős kurvák képmutató rinyálása azzal kapcsolatban, hogy Orbán és a Fidesz miként „használja föl“ a kereszténységet, illetve hogyan „él vissza vele“, érdemes lenne beszélni arról is, miért fontos a kereszténység politikai védelme és képviselete, függetlenül attól, hogy annak képviselői milyen személyes viszonyban vannak a hittel. (Természetesen ilyen sajátos diszkrepancia a miniszterelnökkel kapcsolatban nem merül fel.) Általában ennek felvetésétől is leolvadnak a hipokrita sminkek a közéleti erkölcscsőszök arcáról, egy napra meg úgyis elég egy „döbbenet!“ felkiáltás.

Nem vagyok református (Deo gratias), de a miniszterelnök beszéde teológiailag elég megalapozottnak tűnik. Az újságírók meg majd egy szép napon megtanulnak szöveget értelmezni.