Előítéletesek vagyunk. Ez nem szégyen. Ez tény. Akkor követünk el hibát, ha nem jövünk rá, hogy egyes esetekben a valóság teljesen más képet mutat, mint amit mi gondolunk róla.

Történt ez az eset, amikor nem hangzott el egy sportoló neve a köztévén. Bizony nekem még technikai hiba nélkül sem kellett volna ahhoz, hogy foglalkozzak a Refugee Team tíz tagja közül bármelyikkel. Egyszerűen azért, mert nem érdekel a balos propaganda. Magamtól is tudom, hogy ők is emberek, nyilván ugyanúgy érhetnek el sportteljesítményeket, mint bármely más az olimpiára kijutott sportoló. Az pedig, hogy olyan szervezetek, mint a Magyar Helsinki Bizottság nekiesnek egy riporternek, csak tovább erősíti azt az érzésemet, hogy ők a mai kor kötelező hősei, minden, ami velük kapcsolatban pozitív értelemben történik, az feltupírozott bullshit.

Yusra Mardini teljesítménye nem azért érdekes, mert egyébként menekült. Nyilván ezt a mondatot azok nem is tudják majd értelmezni, akik nem így látják a világot. Hanem azzal az előítélettel, amely szerint menekült esetében az elsődleges érzés csak a szimpátia lehet. Innen ered egyébként a megvetés és a harag Ifj. Knézy Jenővel szemben. És innen ered az is, hogy még az „apaérvet” sem mulasztotta el megemlíteni a kedves Magyar Helsinki Bizottság. A felháborodás hevében ugyanis kiposztolták a 2000-es sydney-i olimpia egyik emlékezetes esetét. Azt, amikor Eric Moussambani szintén megnyert egy előfutamot – igaz, úgy, hogy két társát diszkvalifikálták, így ő maga jobb híján egyedül úszta végig a 100 méteres gyorsat 1:52.72-vel, azaz a rekordidő több mint duplájával. „Erik, az angolna” – ahogy az angol nyelvű sajtó nevezte – teljesítménye nem volt különösebben szimpatikus idősebb Knézy Jenőnek, és ennek hangot is adott. Esetünkben semmi hasonló nem is történt.

Megjegyzem egyébként, hogy tipikus szélsőjobboldali érvelés apákra hivatkozni a fiúk minősítésekor. De persze, a Magyar Helsinki Bizottság nyilván „nem úgy gondolta”. Nyilván csak eszébe jutott Eric Moussambani, akin keresztül saját közönsége számára magyarázat nélkül tudta bizonyítani, hogy „a vér nem válik vízzé”, vagyis nyilvánvaló, hogy ellenérzései miatt nem beszélt Yusra Mardiniről ifj. Knézy.

A Magyar Helsinki Bizottság dühös. Ezt mutatja a kormány plakátkampányának általuk posztolt mémje is, amiben Mardini előfutamos eredményét emelik ki. Mintha az önmagában lenne fontos. Nem pedig attól az előélettől lenne kifejezetten érdekes, ami a lány esetében valóban figyelemre méltó. De ezek utólag megszerezhető adatok. Egy előfutamra nem készül fel így egy kommentátor. Ha felelősen végzi a munkáját, akkor előfutamok alatt a saját nézőinek, a saját országa számára meséli el az egyéb tudnivalókat a versenyzéssel, saját versenyzőivel kapcsolatban. Ahogy tette ezt egyébként ifj. Knézy más előfutamok során is ezen a napon.

Azt írtam fentebb, hogy nem érdekel a menekült válogatott. Ez azzal a megkötéssel igaz, hogy attól még nem lesz számomra érdekesebb valaki, mert menekült. Azt nem értik meg a „liberálisok”, hogy emögött nincs semmi antihumánum. Előítélet van.

Csak míg én folyamatosan tudatában vagyok annak, hogy emberként így működöm, és rájövök, ha tévedtem, ők előítélet-mentességet, sőt objektivitást hazudva képesek akár növelni azok számát is, akik majd nem hiszik el Mardini történetét. De megérteni ennek az okát soha nem fogják.