Egyre kevesebben hőbörögnek a Facebookon új választást, demokráciát és a vidéken élők a szavazásból való azonnali kizárását követelve.

Megfogyatkoztak azok a posztok is, amik azt a témakört járták körül, hogy Magyarországot a gyűlölet hazájává tették a Soros-plakátok, azokról a hírportálokról nem is beszélve, amik haladó társaikkal szemben beszámolnak azokról az eseményekről is, melynek főszereplői olyan mesés és távoli országokból érkezett napbarnított fiatalemberek, akik zsidó asszonyokat vernek meg, gyújtanak fel, majd hajítanak le egy barátságosan berendezett párizsi garzon szerényen díszített ablakából. Egyre kevesebb ilyen posztot látok, pedig mindig jókedvre derített, mikor a gyűlölettől viszolygók úgy követeltek sajtószabadságot, hogy első lépésben azonnal bevezették volna a cenzúra nemes intézményét, majd a másodikban pedig a vele egyet nem értőket egy-egy masszív kandeláberra akasztatták volna. Legkésőbb április 9-én reggel.

A sajtószabadságot a cenzúra segítségével megoldani akarók amúgy is személyes kedvenceim, mert annál mulatságosabbat elképzelni sem tudok, amikor a szélsőségesen toleráns liberálisok arról csevegnek, hogy szerintük attól lesz szabad a sajtó Magyarországon, ha tilos lesz megírni azokat az eseteket, amikor például Franciaországban szilveszter éjszakáján ezernél is több autót gyújtottak fel a hálás bevándorlók, vagy hogy Svédországban már kézigránátokkal támadják a rendőrségeket a skandináv országban élő szakavatott kollégáik, a Németországban egyre szaporodó no-go zónákról nem is beszélve. De biztosan az is tiltott lesz, hogy beszámoljunk azokról a kis színesekről, hogy Amszterdamban kóser éttermeket támadnak meg olyan Közel-Keletről érkezett fiatalok, akiket borzasztóan elkeserít, frusztrál és felháborít, hogy zsidók is élnek Európában.

Szeretem ezeket a liberálisokat és a sajtójukat, mert ha ők nem lennének, még akár az a csúfság is megtörténhetne velem, hogy gyengébb pillanataimban elkezdeném sajnálni őket amiatt, hogy nincs képviseletük Magyarországon. Sőt, lassan sehol a világon.

De mert nap mint nap látom, milyen hazugok és álszentek, egy csöpp együttérzést sem tudok magamból előcsikarni.

Mert nem csak azt látom, hogyan fröcsögnek gyűlölködve, de azokat a híreket is, mint ez a legutóbbi, ahol egy vélhetően egy egzotikusan távoli országból származó fiatal bevándorló a nadrágja szíjával szándékozott fényes nappal hurkásra verni és egyben móresre tanítani egy kipát viselő fiút Berlinben, mivel zsidónak hitte. Utólag kiderült, hogy az áldozat nem zsidó, hanem izraeli arab, és csak azért viselt kipát, hogy bebizonyítsa, nincs mitől félni zsidóként Németországban. Nem sikerült neki.

Ennek ellenére nem látom, hogy azok a liberálisok, akik 5-6 éve még a magyar zászlóba, a Himnuszba, de akár a reggeli napkeltébe is azonnal képesek voltak belelátni a Fidesz antiszemitizmusát, most kongatnák a vészharangot.

Vagy akárcsak kiírnák, hogy „na”. Vagy hogy „ejnye”. Esetleg „hőő...”

Kisujjuk nem moccan. Pedig régebben kétségbeesetten posztolták/újságolták azt is, ha láttak a hármas metrón egy olyan Nagy-Magyarország-pólós férfit, aki – szerintük – sandán nézett egy ott utazó ortodox zsidóra.

Mióta elkezdődött ez az újkori népvándorlás, amit a haladók menekültkrízisnek szoktak becézni, megtöbbszöröződött az antiszemita támadások száma a nyugati nagyvárosokban. Ez tény.

A helyi zsidó közösség vezetői minden támadás után el is mondják, hogy „na!”, „ejnye”, „hőő”.

Csak a mi szerencsétlen libsijeink kussolnak.

Pontosabban dehogy kussolnak! Felháborodottan üvöltöznek, beakadt CapsLockkal posztolnak arról, hogy mi beszámolunk ezekről a hírekről.

Hogy mi megírjuk ezeket az eseteket, az szerintük gyűlöletpropaganda.

Szerintünk viszont az ő politikai okokból történő, álszent, gerinctelen kussolásuk a Nyugaton erősödő gyűlöletről az, ami visszataszító.

Szerintünk a sajtószabadság eszméjébe ütközik az, hogy ezekről a hírekről hallgatnak.

Lassan mindenki megfejti, hogy mi miatt váltották le az ellenzéket. Remélem, lassan a hazug és a nyugati híreket cenzúrázó sajtójuk is megy az ellenzék után.