A lényeg pedig ebben rejlik. Milyen frigy az, amely a hányadék visszanyelésével kezdődik? Az ellenzék pártjai ugyanis jelen helyzetben ezzel a problémával küzdenek.

Aktuális példa. Bíró László az egyesült baloldal borsodi országgyűlésiképviselő-jelöltje. Ezen cikknek ugyan nem témája, de Bíró jelöltsége már önmagában vicc, hiszen a vállalkozó arról híres, hogy nem fizette ki saját munkavállalóit, akinek pedig ez nem tetszett, azt megfenyegette. Emellett Bíró bedöntötte saját cégét strómanokon keresztül. Ilyen ember készül a parlamentbe, mondjuk a Jobbik-frakcióban nem tűnne ki zűrös ügyeivel, ezt a gondolatot azonban inkább hessegessük el. Mármint azt, hogy Bíró bekerülne a parlamentbe.

Bíró László nyíltan antiszemita ember, közösségi oldala korábban hemzsegett a zsidózó posztoktól. Ezekért, miután képviselőjelölt lett, elnézést kért. A Gyöngyösi Márton zsidókat listázni akaró kijelentése miatt tüntetések sorozatát szervező baloldali pártoknak ez bőven elég volt, hogy Bíró támogatandó figura legyen.

Van egy párt (Jobbik), amelynek egyik politikusa nyíltan antiszemita (Bíró László), és vannak más ellenzéki pártok, amelyek (teljesen érthető módon) elítélik az antiszemitizmust, sőt tüntetnek és tiltakoznak miatta. A hatalom iránti epekedés képes ezt a feloldhatatlannak tűnő ellentétet is feloldani.

A legfőbb probléma, úgy vélem, nem is ezzel a vállalhatatlan elvtelenséggel van, hanem annak továbbgondolásával.

Az elmúlt 10 évben Magyarország fejlődő pályára lépett, nagyon mélyről indultunk, és még messze az út vége, de legalább egy az irány, és egy a cél. Ez pedig érződik a hétköznapokon is. Hazánk a szegény emberek országából az a hely lett, ahol ha valaki dolgozik, és el akar érni valamit, akkor minden lehetősége megvan erre. Felsorolhatnám a támogatásokat, az új munkahelyeket, a magasabb béreket és a többit. Ma Magyarországon sokkal jobb élni, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. Látjuk a fejlődést, azt tapasztaljuk, hogy ha elindul egy beruházás, akkor azt be is fejezik, a végén, nem közben, mint régen.

Egy gondolatkísérlet (remélem, az is marad) keretében elmélkedtem, hogy mi történne azon a Magyarországon, ahol egy egymást minden szinten gyűlölő ellenzéki koalíció kormányozna. A gondolatkísérletre sajnos vannak valóságos példák is, mondjuk ilyen Budapest. A fővárosban ez a „nagyszerű” konstrukció azt tudta elérni, hogy ami elkészült volna, az is megállt. Viszont Karácsony Gergely csapata nagyon magas színvonalon tüntet el minden közpénzt.

A bukott baloldal által vezetett koalíciós kormány első évei arról szólnának, hogy a frissen megszerzett forrásokat szétlopnák. Amikor pedig már mindent szétloptak, akkor elkezdenének veszekedni, hogy honnan lehetne még lopni, és hogy eddig ki, miért és mennyit lopott.

Demagógnak tűnik a gondolatmenet? Bárcsak az lenne. Érdekes megfigyelni a budapesti városházát, ahol az elképzelés valósággá vált.

El kell keserítenem minden jóérzésű baloldali szavazót, az általuk tisztelt politikusokat nem érdekli semmi, csak a hatalom és a pénz.

Magyarország? A haza jobbá és szebbé tétele? Sosem gondolkodtak ebben. Honnan tudom? Megvolt már rá az esélyük.