A változás rossz. Nem véletlenül retteg tőle ösztönösen az ember.

Még az olyan apró változásokat is nehezen viseljük, mint hogy odébb teszik egy sarokkal a buszmegállót, a másik ajtón lehet bemenni a fodrászhoz, vagy hogy egy mailrendszernek frissítik az oldalképét – én ettől a plafonon vagyok, és átkozom a céget meg a fontoskodó rendszergazdát, amiért nem hagyják úgy, ahogy volt, és ahogy megszokta az ember –, hát még a nagyobb, lényegesebb dolgokat, amelyek az ember alapvető ösztöneit érintik.

Most olvasom a hírt:

„Újabb migránsok által elkövetett nemi erőszak sokkolta Görögországot.
Athénban egy 25 éves terhes nőt erőszakolt meg egy afgán bevándorló, majd elmenekült a helyszínről. Az áldozat három arra járó pakisztánitól kért segítséget, akik taxiba ültették, elvitték egy lakásba, majd ők is megerőszakolták mindhárman. Ekkor a nő sikoltozására gyűlni kezdtek a szomszédok a lakás előtt, a pakisztániak megijedtek, és végre szabadon engedték a sértettet, aki most már a rendőrségre rohant. (Itt: https://www.protothema.gr/greece/article/1136787/agios-padeleimonas-varutati-poiniki-dioxi-se-varos-ton-pakistanon-gia-ton-viasmo-tis-25hronis-eguou/?fbclid=IwAR3nc47L904B5Uoh9EjIvZcOJCWTpRRfwlYD18MuxyTW6yjB6ZYmXNwg4I8#.YNRtP_PGhTE.twitter)

Nos, ha még működött volna szerencsétlenben az ún. előítélet, akkor nem járt volna így. „Fekete embertől nem kérünk segítséget, hanem ha baj van, keresünk egy tisztességes európai úriembert.” Egy jóravaló nagynéni még ezt mondta volna. De az előítéletek ellen folyamatos harc folyik. Folyamatosan fel akarják számolni, mint a polgári erkölcsöt és a nemzetállamokat.

Az előítéleteket azért építik le szisztematikusan, hogy megszűnjön a társadalmi védekezés. Mert, ugye, az előítéletek nagyrészt igazak. Hisz minden előítélet tapasztalatra épít. Kivétel persze mindig van. De kivételekre nem lehet szabályokat, törvényeket, társadalmat, működőképes életet bazírozni.

Legyünk mindig előítéletesek! Ha végül kiderül, hogy tévedtünk, akkor annyit mondunk: „Sajnálom, tévedtem. Elismerem.” Na, bumm. Becsületes ember beismerheti. Ettől nem lesz kevesebb.

De ha nem élünk előítélettel, és a Síp utcában nem megyünk át a másik oldalra, amikor szembejön este egy „család”, akkor lehet, hogy ilyen nagyképű gondolatokat már meg sem tudunk fogalmazni, mert nem éljük meg a másnapot, vagy ha meg is éljük, letört fogakkal még a humánus gondolat sem az igazi.

„Az evőítévet tfúnya, mavadi dovog! Mi embevek, legyünk magafabbrendűek, és emevkedjünk ki av evőítévetesség mopfarából, éf mutaffuk meg, hogy hifünk a havadásbah meg a fehjődébe, és nem Ovbán gyűvövetes vihágába akavunk élni.”

Ugye, hogy ez így nem az igazi?

Őseink előítélettel kezelték a kardfogú tigriseket.

Itt vagyunk!

Ha mi nem leszünk előítéletesek, nemsokára nem leszünk itt.

Az ember a megszokások rabja. És ez jó. Így működik maga az élet. És nem azért él így vagy úgy az emberiség, mert ilyen és olyan megszokásokat követ, hanem azért alakulnak ki bizonyos megszokások, mert ilyen az emberek eredendő hajlama.

Az ember alapvető hajlama például a spirituális űr betöltése. Ha az egyik megszűnik, a helyére tesz egy másikat.

A Pride mi más voltaképp, mint egy körmenet? Az új vallás körmenete? Csak ők nem a Szent Jobbot hordozzák körbe, hanem a szivárványos zászlót.

A prüdéria is örök. Csak most új prüdéria van. A változás elhozta a szivárványos erkölcsöt, amit ugyanúgy tilos megszegni, és társadalmi kiközösítés jár érte.

Undorítónak nevezte a transzneműeket a cseh elnök, és ezen most az összes merev és szabálykövető libsi nyárspolgár ki van akadva. „Juj, mit mondott!” És éppúgy hápognak, mintha egykoron egy tiszti fogadáson az egyik kadét azt mondta volna, hogy „uraim, én buzi vagyok”.

Igen, ha kamionon vonaglasz, vagy egy ilyen menetben mutogatod magad, az éppen olyan prűd dolog, mint százötven éve állig begombolt blúzban ülni a teadélutánon, és aggódni, hogy kilátszik-e a bokánk.

Csak amíg a régi erkölcs, a régi megszokás és a régi prüdéria a túlélést szolgálta, addig az új a pusztulást.