A hétvégén olvastam egy cikket a virtuális világ miatti elhülyülésről, s mivel nagyon megijedtem, hát gyorsan elolvastam egy novellát. Biztos, ami biztos. Jó a bajt időben megelőzni.

Rákosi Viktor – nagy elődöm és egyik személyes kedvencem – novellájában olvasom az alábbi sort: „A kinek semmiféle üzleti ötlete nincs, az kávéházat nyit.” Látják a tisztelt olvasók a szót? „A kinek”. Ez mai helyesírással így hangzik: Akinek. És ez nem a Halotti beszéd ideje, hanem kb. 1900. (Ezt amúgy a századfordulón még így írták: „Ha nem”.) Csak azóta – vagy írhatnám így is: az óta – párszor átvariálták. Nem a kiejtését, az ugyanaz és semmit nem változott ezer éve, csak a papírra rögzítésének módját fontoskodták agyon, vagy hússzor.

De én nem fogadom el a haladás agybajait, s elvhű, tradicionalista és reakciós módon nem veszem figyelembe a nyelvtant. Ezért gyakran üldöztetés és bírálat ér.

Ugyanonnan idézem ezt is: „A mi különben többé nem szokatlan Budapesten”. Emlékszem, drága jó Márta néni az Ungvár utcai általános iskolából nagyon sok mindent mondott erről – mármint az én nyelvtanhoz fűződő viszonyomról -, s gondolatait olykor írásba is foglalta, mely írásokat én szorongó szívvel vittem haza, s mivel már akkor, ártatlan gyermekfejjel is a reakció pártján álltam a haladás és modernizmus felesleges újításaival szemben, gyakran elfelejtettem megmutatni.

Jut eszembe, Ungvár utca. Ezt az elmúlt száz év alatt a következő formákban lehetett „helyesen” leírni. Ungvár ucca, Ungvár utcza, Ungvár útcza, Ungvár utca.

Hagyjanak engem békén a nyelvtanárok!

A novella tartalmát nem írom le – felesleges -, de van benne egy érdekes rész: „A kis párbajhős a mellényzsebben, vagy hogy lehet valaki 24 óra alatt perfekt dzsentelmén.”

Hát igen, a haladás és a fogyasztói szemlélet már akkor betette a lábát a normalitás ajtaján.

Mellesleg itt van még a „ly” és „j” problémakör, a maga bosszantó és fölösleges bonyolításaival, mely nálam több évtizedes múltra tekinthet vissza. Hagyománykövető vagyok. ezért úgy állok hozzá, hogy ha eddig nem voltam teljes mértékben képben ezzel az egésszel, akkor most minek újítgassak.

Jó az úgy.

Mit szólnának régi tanáraim, ha most hirtelen megtanulnám? (Mondjuk, úgyse látják, tehát mindegy, de az ember ne attól tegye függővé következetességét elveiben, hogy valaki látja, vagy sem. Legyen tartásunk, kérem!)

De különben is. A helyesírást szinte minden évben megvariálják. Egyszer eljön majd az idő, eljön majd a kor, amikor azt vezetik be, amit én most alkalmazok – állítólag rosszul.

Tehát úgy is fogalmazhatnék, hogy megelőzöm a koromat!