Öt időközi önkormányzati választást tartottak az elmúlt két hétben Magyarországon. A Fidesz mind az ötöt irgalmatlan fölénnyel megnyerte, a legszerényebb győzelem is 60 százalék feletti (magyarul: brutális), de volt, ahol több mint 80 százalékot ért el a Fidesz jelöltje. Igen, Veszprémben több mint 80 százalékot.

Az ellenzéki propagandamédiumok ezután összecsuklottak. Nemhogy a kormányt, de még a választókat sem szidják az ellenzék szánalmas vereségsorozata miatt. Oh, pedig a múlt héten még tartották magukat, mármint az ellenzéki sajtó, úgy általában. (És nem féltem őket: hamarabb magukhoz fognak térni, mint az ellenzéki pártok, hiszen a pártok helyett is ők politizálnak.) A józsefvárosi ellenzéki polgármester-jelölt bukása után még írtak mindenről: nagyon szegény józsefvárosiak szavaztak a Fideszre, illetőleg rajtuk kívül a Fidesztől rettegő józsefvárosiak szavaztak a Fideszre. A most hétvégi, miskolci önkormányzati választást is még a várt módon propagálták: az ellenzéki jelölt (Rokker Zsoltti, ha jól figyeltem meg, két t-vel írja keresztnevét), tehát Rokker Zsoltti az ellenzéki propaganda szerint példátlan csalássorozattal nézett szembe. Ugyanis, Miskolcon elindult egy névrokona. Nem, nem egy másik Rokker Zsoltti, ugyanis Rokker Zsolttit valójában Erdei Sándornak hívják. Vagyis, elindult független jelöltként egy másik Erdei Sándor. Végül a példátlan csalássorozat azt jelentette, hogy a névrokona 1 darab százalékot sem szerzett, hiszen az a kevés miskolci ellenzéki szavazó természetesen nem idióta és tudja, hogy ki a közös ellenzéki jelölt.

Nézzük egy kicsit magát Rokker Zsolttit. Mert rajta keresztül látjuk az ellenzéket és látjuk azt is, hogy mit gondolnak a választókról. Tehát nézzük Rokker Zsolttit, de ehhez hívjunk segítségül néhány társát.

Vaskos Teca, Nagymuter, Nagyfater, Dagadt Bejmüller, Szemüveges Sugovácz, Részeges Kondrát Feri, Halináné, a házmester, valamint Becsületes Gyuszi és Aljaséletű Tibi (ők mindketten hentesek, Rokker Zsoltti művészi elmélyültségét ismerve feltételezhetjük, az ellentétpár Pierrot-ra és Harlequin-re, esetleg a Fehér bohóc és August ellentétpárjára utal, azt mindenesetre egyelőre nem tudom megfejteni, hogy Watteau vagy Cézanne művei ihlették-e meg inkább Rokker Zsolttit.) Ja, és nem szeretnék megfeledkezni Fifi kutyáról sem. Hogy ők kicsodák? Rokker Zsoltti énjei. Az ő nevükben is szokott egyszemélyes viccműsoraiban beszélni.

Nem véletlenül soroltam fel a neveket. Az egyik portréműsorban – igen, egy kampányban miért ne készülne ilyen egy esküvői ceremóniamesterről – hallottam egyik énjéről, talán Nagymuterről, és ezután éreztem szükségét, hogy utánanézek: még hány énje van. Felsoroltam őket. De ahogy írtam, nem véletlenül tettem. Ízlelgessük ezeket a neveket. Mintha a hetvenes években lennénk. Ez még a Szeszélyes évszakok előtti, legbékésebb kabarévilág. Amikor az előadó (a „showman”) eleve abból indul ki, hogy csak végtelenül primitív ember az, aki őt nézi. Rokker Zsoltti, amikor elindult a miskolci választáson, ilyen választókat képzelt maga elé. Aki Dagadt Bejmüller-vicceken nevetgél. És ami a nagyobb baj: az ellenzéki pártok, Jobbiktól DK-ig is úgy gondolták, hogy a választók Dagadt Bejmülleren nevetnek. Milyen csoda ezek után, hogy mégis nagyon kikapott Rokker Zsoltti.

Rokker Zsoltti ellenzéki jelölése nagyon fontos esemény. Számomra kiderült: az ellenzéki vezető (médium- vagy pártvezetők) tényleg azt gondolják nagyjából a választókról, hogy ennyit érnek. Hogy egy ilyen humoristát el lehet indítani és még sikerrel is fog szerepelni. Rokker Zsolttit negyven év körülire tippelem, de ez az ember mintha a hetvenes évekből ragadt volna itt. Egy olyan korszakból, amikor még nem is élt. Olyan humoristák a szellemi és persze ideológiai atyjai, akik valójában sokkal többek szerettek volna lenni, mint egyszerű humoristák. Aradi vértanúkról elmélkedő történészek vagy a Nibelung-mondakör szakértői szerettek volna lenni, értelmiségszervező George Sand-ok vagy éppen politikusok. Persze, a végeredmény az, hogy nemhogy többek nem lettek, mint humoristák, de még azok sem nagyon tudtak lenni.

Az áprilisi sorozatban harmadik kétharmados Fidesz-győzelem után hetekig hallgattuk, olvastuk a megmosolyogtató ellenzéki magyarázatokat: buták a választók, ráadásul el sem jutnak hozzájuk sajnos Kálmán Olga meglátásai, intelmei. Rokker Zsoltti miskolci jelölésével és médiatámogatásával kiderült: a választókat nemcsak azért szidják, mert csalódottak és a kudarc valódi okaival képtelenek szembe nézni és kitaláltak, hazudnak maguknak valamit. Nem. Ahogy már írtam: az derült ki számomra: ők tényleg azt gondolják, hogy egy választónak jó Dagadt Bejmüller.

Arról pedig nem is érdemes beszélni, hogy milyen valóságtól idegen gondolat az, hogy tömegével léteznek magukat pusztán ellenzéki szavazónak tartó szavazók. Akiknek teljesen mindegy, hogy Gyurcsányra vagy Vonára szavaznak, mert utálják a kormányt és ennyi elég. Ennél is értelmesebbek az emberek. De csak próbálkozzanak nyugodtan. Közös ellenzéki jelölt, egy közös jelölt, úgynevezett civil jelölt, úgynevezett pártoktól független jelölt, satöbbi, satöbbi. Csak nyugodtan.

Az áprilisi választási kampány talán legőszintébb és bizonyos értelemben egyik leggátlástalanabb plakátja az LMP-é volt. Most mi jövünk, ez volt a szlogen. Semmi lózung, semmi locsogás. Nincs zöldtudatosság, nincs bicikliutat minden buszsáv helyett, nincs szűnjön meg ne csak az atomenergia, hanem minden energia, nincs Paks helyett ültessünk fákat. Nincs semmi. Csak a puszta cél, a valódi, az őszinte cél. Most mi jövünk. Eddig még sajnos sohasem voltunk hatalmon, most már aztán szeretnénk hatalomra kerülni.  Igen, ez egy őszinte ellenzéki mondat.

Bár igazságtartalma aprócskának tűnik. Nem jöttök.