Miközben az ellenzéki sajtó megírja, hogy itt minden rossz, szörnyű, a vakcinák nem így és nem úgy, sem az orvosok, egyébként meg parizeren éhezik a magyar, azért az elnyomás és a megkülönböztetés ellen is küzd egy kicsit.
Vagy inkább támogatja?

Több liberális lap is beszámolt egy hírről, miszerint: „A fekete költőnő maga választotta ki holland fordítóját, aki mégis kénytelen volt visszalépni, mert fehér.”

„Kisebb botrány kerekedett abból, ki fordítsa le hollandra Amanda Gorman amerikai költő verseit, aki az utóbbi hetekben azzal lett világhírű, hogy felszólalt Joe Biden elnöki beiktatásán. A 22 éves Gorman egy 29 éves holland írót, a tavalyi Nemzetközi Booker-díj győztesét, Marieke Lucas Rijneveldet választotta, aki nem bináris identitása miatt vett fel női keresztneve mellé egy férfit is.”

Mi, leragadt mucsaiak azt hinnénk, hogy ez egy happy end, és minden úgy alakul, ahogy azt a haladók megálmodták, a munkások indulnak az indulóra, mindenki száztizenhét százalékot teljesít, és a vas és acél országa leszünk, akarom mondani, feketék, fehérek és sárgák énekelnek kéz a kézben egy szivárványszínű migránsóvoda avatóünnepségén, de sajnos volt egy banánhéj.

Egy banánhéj, amin ez a megható történet elcsúszott. És ez olyan lehetett, mint amikor az MSZMP-káder épp hozzáadná a lányát egy élmunkáshoz, mire kiderül, hogy a nagyapja kulák volt.
A költőnő ugyanis fehér!

Fehér!
Értik? Fehér!

Rijneveld először örömmel fogadta a feladatot, ám az internet és a haladók tábora felhördült.
Mi az, hogy fehér? Egy fehér hogy fordíthatja le egy néger verseit? Hogyan fordíthat le verseket, olyanokat, amelyek küzdenek az egyenlőségért, a diszkrimináció eltörléséért, a faji megkülönböztetés felszámolásáért stb. Legfőképp egy aktivista és újságíró, Janice Deull, aki számon kérte a kiadón, hogy miért nem egy olyan fordítót választottak, aki Gormanhez hasonlóan fekete.

Marieke Lucas Rijneveld – aki, mint említettük, nem bináris, de ez itt kevés – a támadások hatására bejelentette: visszalép a megbízástól.

„Megdöbbentett a felháborodás, amely részvételemet övezte Amanda Gorman üzenetének terjesztésében, és megértem azok fájdalmát, akik sérelmezik, hogy rám esett a Meulenhoff kiadó választása. Örömmel vetettem volna bele magam Amanda műveinek fordításába, amelyeknél a legnagyobb kihívást a belőlük áradó erő, hangvétel és stílus visszaadásában éreztem. Bár megértem, hogy én abban a pozícióban vagyok, hogy így érezzek, míg mások nem. Ettől függetlenül azt kívánom, bárcsak annyi nyitott szívű olvasót érnének el ezek a versek, amennyit csak tudnak.”

Hüp-hüp-hüp.

Mellesleg a cikkekben (444, 24.hu stb.) láthatjuk a szomorú fejét is, amint lemondóan, csüggedten bámul maga elé. Nem csoda. Hiába nem bináris, hiába tett a neve mögé egy férfiutónevet is, ő nem fordíthat. Punktum!
Az, hogy fehér, mindent visz. Lehet ufó-meleg-vega-transz, ez kevés.

A másik képen a néger meg élettel teli, kicsattan. Nem csoda. A világ ura! Néger művész. Ez olyan, mint a zsírban a hetes. Mindent visz. Verset szinte már nem is kell írnia. Azonnal Nobel-díj.

Szegény Mariska. Szinte pityereg. Ott ül a nem binárisságával, ott ül a biggyesztett férfinevével. Teljesen kész. Az ág is húzza. Nemcsak hogy nem fordíthatja egy felsőbbrendű fekete verseit, de tuti, hogy a Hádából is elfogytak a női pulcsik, és kénytelen volt férfit vásárolni. Sőt lehet, hogy szegénynek még a vegán samponja is elfogyott. Szegény úgy gondolta, hogy a fehér is ember, de a népharag elsöpörte.

Hát, így élünk mi itt 2021-ben a zárt osztályon. Igaz, mi, magyarok csak az üvegen át nézzük ezt a műsort, de azért átszűrődnek zajok.
Rajtunk múlik, hogy jövőre bekerülünk-e az ápoltak közé.