A Mediapart nevű francia internetes újság interjút közölt Alföldi Róberttel. Nem szívesen, de elolvastam a teljes beszélgetést. Nem szívesen, de nem Alföldi miatt. Nem akartam a Mediapart-t pénzelni, még fillérekkel sem, ugyanis ez egy előfizetéses oldal.

Hát, hogy fogalmazzak finoman… Egy elég tipikus propagandaújságról van szó. Nagyjából másfél hete mondta nekem valaki, hogy van egy ilyen beszélgetés Alföldivel. Amikor megkerestem, az oldalon az első hír éppen egy érzékenyítő eposz volt. Nem szeretem valamiért ezt a kifejezést, hogy érzékenyítés, de sajnos nincs ennél pontosabb. A Lifeline-nal Európába jutó migránsok közül beszéltek öten a riportban. Ez ugye az a hajó, amit az olasz belügyminiszter Soros-hajónak nevezett. Ha végignézzük az oldalt, egy fordított világ jelenik meg előttünk, egy olyan világ, amelynek a valósághoz túl sok köze nincs. A francia vidéki társadalom számára fontos hagyományon, a vadászaton gúnyolódtak, betegesnek titulálták például a rókavadászatot, zavaros dolgokat írtak a holokauszt áldozatairól remekművet készítő, 92 éves korában meghalt Claude Lanzmann állítólagos szexuális zaklatásairól, nem mutattak túl nagy örömet a francia fociválogatott sikere miatt, természetesen szidták Trumpot és ünnepelték az avignoni fesztivált, mégpedig azért, mert szerintük üdvösen kellő mértékben foglalkozik idén a transzneműek problémáival. A Mediapart a régi francia baloldal internetes fóruma. Ez volt az az újság, amelyik úgy foglalkozott a szalafista, azaz a muszlim terroristákhoz közeli filozófussal, Tariq Ramadannal, hogy elfelejtettek arról beszámolni: a rendőrség nyomoz utána, magánélete (pontosabban: köztörvényes ügyek) miatt. Azóta börtönben van, ugyanis legalább két nőt megerőszakolt.

Vagyis ez az internetes újság – tehát messze nem a Le Figaro – kérdezte Alföldi Róbertet.

A magyar ellenzéki propagandaoldalak idéztek már bőségesen az interjúból, azt kell, hogy mondjam, a politikai értelemben legérdekesebb részeket. Hivatásos politikusként és külföldi álláskeresőként Alföldi elmondja teljes monológját, fideszezik és orbánozik és elvettékanemzetiszínházamatozik. Megismerkedhetünk ismét állandó repertoárjával, és mivel hosszú ideje színész, monológját nem rontja el.  

Az újságíró egyrészt nagy művésznek nevezi Alföldit, másrészt azt állítja, hogy kirúgták a Nemzetiből. Legalább a második állítást el kellett volna utasítania, de nem, sőt, meg is erősíti. Így fogalmaz: feltett kérdéseket (mármint a nagybetűs hatalomnak), és ezért eltávolították. Ez ugye, jól tudjuk, hazugság. Alföldi Róbertet nem rúgták ki. Lejárt az ötéves szerződése, pályázatot írtak ki a Nemzeti Színház vezetésére, ő is pályázott, de nem ő nyert, hanem a Meyerhold-díjas rendező, Vidnyánszky Attila. Ennyi történt. Persze, ha ezt mondaná, nem lenne francia internetes cikk, és nem lenne remény egy-egy külföldi vendégrendezésre.

Az írásmű enyhén szólva megmosolyogtató. Alföldi a cikk születésének pillanatában éppen egy budapesti színházban egy amerikai musicalt rendez. A cikk szerzője elmondja, hogy készített fotókat a próbáról, de Alföldi megsemmisíttette a képeket. A szerző ezt azzal magyarázza, hogy Alföldi nagyon feszült hangulatban van, merthogy ellenséges légkörben kell dolgoznia. Egy baráti színházban (az egykori Május 1. mozi színháztermében), ahol ő maga amolyan művészeti vezetőszerűség. És milyen érdekes: a cikk szerzője (és persze Alföldi) arról elfelejtett beszélni, hogy például éppen ebben az évadban a magyar állam által kegyetlenül, borzalmasan üldözött színész és rendező Szombathelyen az állami (önkormányzati) színházban egy Arthur Miller-darabot rendezett, illetőleg eljátszotta az állami (önkormányzati) Radnóti Színházban a III. Richárd címszerepét. Hát igen. A legsötétebb diktatúrákat idéző terror: egy ellenzéki alkotó arra kényszerül, hogy egy, a diktatúrák lélektanáról szóló darabot rendezzen állami pénzből. És ez még mind semmi. Arra is kényszerítik, hogy egy, az emberi aljasságról, a hatalomról, a politika kegyetlenségéről szóló klasszikus tragédia címszerepét, a világirodalom egyik legcsodálatosabb szerepét eljátssza az egyik legdivatosabb színházban. Azon kívül idén még kénytelen volt rendezni egy Ibsen-darabot is egy másik pesti állami (önkormányzati) színházban, valamint egy operettben (hivatalosan: musicalben) is mórikálnia kell magát havonta többször, természetesen nem magánszínházban. Hát ez maga a pokol.

A legabszurdabb rész az interjúban, amikor Alföldi ezt mondja: Orbán Viktor azzal fenyegetőzött a kampányban, hogy bosszút áll azokon, akik nem rá szavaztak. A Mediapart csekély olvasótáborát leszámítva mindenki tudja, hogy hazugság, ilyet Orbán Viktor sohasem mondott. Itt a riportalany gátlástalansága az érdekes. Hogy semmi sem számít. Õ is tudja, hogy nem igaz, mégis mondja.

Alföldi Róbert egy végtelenül racionális ember. Tisztában van vele: neki egyetlen áruja, árucikke van – a politikai üldözött művész figurája. Ennek az árusításával lehet próbálkozni, ebből lehet esetleg külföldi meghívást szerezni. A tényleges művészi teljesítményből – finoman szólva – már nehezebb lenne. Pontosan tudjuk: igazgatóságának utolsó évében vagy száz külföldi vendéget meghívott/szereztek neki, hogy nézzenek előadásokat a színházában: azért, hogy vegyék meg a produkcióit. Nem járt sikerrel. Egyetlen egy előadását sem tudta eladni külföldre.

Vagy nézzük csak a Mephistót. Ez volt az utolsó rendezése a Nemzetiben. Miután az előadás körül megszűnt a hazug „betiltott”, „tiltott” és hasonló jelző, és a Vígszínház úgy ahogy van, megvette az előadást, havonta egy-két alkalommal játszotta is, de – fájdalom - a második évben egy idő után már le is vették a műsorról, ugyanis nem ölték egymást az emberek, hogy láthassák Alföldi alkotását. Így már nem tolongtak a nézők. Így, hogy nem volt körülötte mesterségesen megszervezett hisztéria.

Menjünk is vissza még egy kicsit. 2010 tavaszán meg akartam nézni A park című előadást a Nemzetiben. Botho Strauss darabja, a Szentivánéji álom parafrázisa. Esztétizálni nem akarok, nézzük csak a tényeket. Közvetlenül előadás előtt akartunk venni jegyet, többen. Sikerült. Szombat este volt, igen, szombat, azaz a legjobb színházi nap. Hatodik sor közepére is volt jegy. A nézőtér félig üres volt. Nyugodtan mondhatom: kongott. A rendező Alföldi Róbert. Igen, 2010 tavasza, kánikula sem volt, az eső sem esett. Alföldi akkor még nem talált rá a hangos politizálásra. Ezen kívül négy vagy öt előadást láttam Alföldi Nemzetijében. Amire tisztán emlékszem: az ismert színészek ellenére egy Úri muri kínos félházzal, és egy nagyon-nagyon üresen tátongó Jó estét nyár, jó estét szerelem, pedig még szegény Garas Dezső is játszott benne egy pármondatos szerepet. Még egyszer: mindez azokban az években történt, amikor Alföldi még csak színész és csak rendező volt, és nem színészi vagy rendezői munkát végző politikus.

Egyébként, lehet hogy eljön majd egyszer Alföldi Róbertnél az őszinteség ideje. Egy tévéműsorban arról beszélt, félig-meddig persze viccelődve, hogy elvben akár a pártalapítás is érdekelné. Ha ez megtörténne, akkor legalább hivatalosan is azt csinálná, amit már évek óta tesz. Politikusként politizál.