Nehéz megmondani, hogy ki a legkomikusabb magyar politikus. Nagyon sok esélyes van erre a kitüntetésre, de Fekete-Győr András feltehetően mindenkinek eszébe jut ebben a tekintetben.

Fekete-Győr András. Õ az, aki nem tud egy nyolcadik kerületi utcát mondani, ő nem tudja, mennyi egy liter tej ára, ő regélt még a régi, Kálmán Olga-féle Hír TV-ben egy francia barátnőről, ő képtelen felsorolni elméletileg saját bejáratú, önnön öt pontját (amit ha elmondanának egy azon pillanatban az összes magyar televízióban, elsősorban a Comedy Centralon, akkor azonnal lemondana a kormány). Õ bohóckodik füstbombával, ő akar játszótereket takaríttatni nyugdíjasokkal. Õ mondja, hogy a Momentum lesz a Fidesz fő ellenfele az uniós választásokon (jó, igaz, ezt még akkor mondta, amikor még nem derült ki, hogy lesz közös listája lesz a balliberális oldalnak és a Jobbiknak). És ő tört be az Origóba, mert nem tetszett neki, hogy a pénzügyi ügyeskedéseikről írtunk. És ő is kullogott el gyorsan, mihelyt meglátott egy biztonsági őrt.

És ha már Origo: a választások előtti napokban – éjfél felé, amikor már biztosak lehettek benne, hogy nincs forgalom, legfeljebb egy-két ügyeletes riporter lehet csak a szobájában – párt- , harcos- és eszmetársai halált megvető bátorsággal megközelítették az Origó épületét. Aztán a bejárat elé a járdára egy festékszóróval az ellenzék ismert vezetőit szidalmazó mondatokat festettek. Igen, az ellenzék vezetőiről. Na de micsoda fondorlat volt ám emögött! Így ironizáltak a csúnya, általuk kormánypártinak tartott médiumok ellenzéki vezetőkre vonatkozó jelzőin. Így artikulálták, hogy milyen abszurd, amit mondjuk az Origo is állít egy-egy ellenzéki politikusról.

A trükk a következő volt – mert hát nincs Momentum-akció valami trükk nélkül –: Fekete-Győr nevét is felfestették, mintegy jelezve, hogy ő is számít, ő is létezik. Most ne is beszéljünk a kormány politikusairól, csak az ellenzékről. Még közéjük is hogy jön ez a szerencsétlenkedő fiatalember? Nem képviselő, nem volt miniszterelnök, nem polgármester, nem vezette az akkor legnagyobb ellenzéki pártot (jó, rendben, azóta már se Jobbik, se Vona, de ez most mindegy). Fekete-Győr meg… hát, ő Fekete-Győr, és nehéz ennél diffamálóbb dolgot állítani róla. És ezzel nem ért véget ravasz akciójuk. Míg Botkáról meg a többi ellenzéki politikusról a nem ellenzéki médiumok valóban kemény állításait firkálták, festették fel, Fekete-Győrről ezt írták saját maguk, mint ellenzéklejárató, rémséges rágalmat: álomgyilkos. Úúúúú… Ez már olyan sértés, ami után ennyi és ne tovább! Úgy akarja megmutatni, hogy milyen csúnyaságokat írtak róla, hogy természetesen egy teljesen ártalmatlan (és valószínűleg sohasem mondott, leírt) jelzővel illeti saját magát. Csak beleolvasgattam, hogy hogy jellemezték Fekete-Győrt különböző médiumokban: mondták nevetségesnek, hülyének (igen), tarhálónak, írták róla, hogy segget csinált a szájából, s a többi, s a többi. Szerinte a legborzalmasabb, amit róla állítottak, hogy álomgyilkos. Csak meg ne bántsa saját magát.

Ha nézzük a Hír TV és az Echo TV beszélgetős műsorait, Fekete-Győr tényleg az az ember, akin mindenki csak nevet. Durvábban: röhög. De most megjelent egy újabb momentumos. Egy Hajnal nevű. Eddig is tudtuk, kicsoda, ő az a startupos ügyeskedő a huss, elillanó 12 millió forinttal, ő az, aki szigorúan próbálgat vicsorogni. Nem néztük vissza annak idején a biztonsági kamera felvételeit, hogy ki firkálta össze az Origo épülete előtt a járdát, főleg azért, mert egy órával később jött egy eső és munkájukból az lett, amennyit ér, amennyit érnek, de az egyik riporterünk mintha Hajnalt látta volna egy-két haverjával festegetni.

Hajnal megirigyelte egy jobbikos kiabáló szánalmas bohóckodását a Hír TV-ben, így nagyjából hasonló szerencsétlenkedést produkált az Echo TV-ben. Ha lehet ilyet mondani: még a jobbikosnál is nevetségesebb volt. Hajnal ugyanis egy számára kellemetlen téma miatt volt a stúdióban. Már megint azok a csúnya momentumos pénzügyek. Ejnye. ÁSZ-vizsgálat, hiányzó jelentések, elszámolási rosszcsontságok. Aki rossz fát tett a tűzre, az legalább maradjon csendben, magyarázkodjon, esetleg érveljen. De egy olvashatatlan papírt mutogatni, majd megtámadni a műsorvezetőt, szánalmasan visszaélni a vendégjoggal, aztán kicsattogni a stúdióból – ez tényleg ellenállhatatlanul komikus.

Az ellenzéki politikusok az elmúlt hetekben kicsit megváltoztak. A parlamenti képviselők nem akarnak képviselőként viselkedni; amikor hivatalos ülésnap van, azt nem akarják hagyni; amikor meg nincs, akkor meg akarnak egyet. Az ülésteremben kiabálnak, szelfibotokkal hadonásznak, esetleg sípolnak. Valószínűleg a rendszerváltás utáni magyar politikatörténet egyik legnyomorúságosabb pillanata volt, amikor Szabó Tímea Párbeszéd-képviselő egy tüntetésen, a néhány száz tüntetőnek, büszkén megmutatta a sípját, amivel sípolt a teremben és várta, hogy megtapsolják. Igazi politikusi eredmény: nem okos hozzászólása volt a parlamentben, nem elfogadták egyik törvénymódosító javaslatát, hanem sípolt. És meg is tudja mutatni a sípját.

Mert az ülésterem helyett utcára mennek hergelni az embereket, vagy bemásznak a köztévébe, ott ki a földön fetreng, ki felmászik a korlátra, ki nekifut az ajtónak, ki szimulál (bocsánat, itt indokolt lenne a többes szám), más meg segédrendezőként dirigálja a többieket.

Amikor meg bemennek egy nem ellenzéki tévébe mint riportalanyok, elkezdenek nem riportalanyok lenni. Nem válaszolnak a kérdésre, bohóckodnak.

Jó néhány évvel ezelőtt láttam az egyik francia televízióban egy feltűnően okos reklámszakembert, ha jól emlékszem, éppen Jacques Séguélát beszélni. (Séguéla találta ki Mitterrand 1981-as kampányához a „Nyugodt erő” kifejezést, de vele győzött a francia szocialista elnök 1988-ban is. Aztán Antall József MDF-jének is adott kampánytanácsokat, sőt, odaadta a Nyugodt erő szlogenjét is. Egyébként sokat bírálták, hogy nincs politikai meggyőződése, hanem egyszerűen munkának tekinti a politikai kommunikációt. Õ maga mesélt arról, hogy 2007-ben a francia elnökválasztás első fordulójában a szocialista Ségolene Royalra szavazott, de két héttel később már a konzervatív Nicolas Sarkozyre, mert Royal rengeteget hibázott a köztes időszakban és kiábrándult belőle.) A reklámtanácsadói munkájáról beszélt. Például az utcai óriásplakátokról. Talán a Decathlonról vagy éppen az Evianról mesélte, hogy milyen visszás úgy tervezni egy óriásplakátot, hogy mondjuk egy üveg vagy egy táska kilóg a plakátról, mert a reklámszakember csak így tudja érzékeltetni, hogy hatalmas az az üveg. Igen, a kereteket át kell hágni, de nem ilyen direkten. A gondolat hiánya úgy érzékeltetni egy sportszer behemótságát, hogy mondjuk a súlyzó két vége kilóg az óriásplakát mindkét oldalán.

Itt tart az ellenzék is. Kimászni az óriásplakátról. Nincs gondolat, nincs támogatottság, már nagyot mondani kevés – most már a forma (szánalmas) felrúgásánál tartanak. Sípolás a parlamentben, fetrengés egy középületben, nem riportalanyként viselkedni egy tévéstúdióban.

És innét csak lefelé vezet az út.