Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Achilles és a vörös gruppenpartik

Szentesi Zöldi László

2020.07.20. 16:59

Na, most vegyünk egy nagy levegőt és írjuk le: már az Achilles-ínnal is baj van. És nem, nem az a gond, hogy meghúzódik vagy elszakad, hanem nagyon tessék figyelni: az a baj vele, hogy egy férfiről nevezték el.

Mindenekelőtt én kérek elnézést, hogy a görög mitológiában férfi és női istenek, héroszok, emberek szerepelnek (illetve vannak köztes lények is, ahogyan például a 21. századi Amszterdamban és Brüsszelben, de ez most nem ide tartozik).

Ízlelgetjük kissé ezt a már nem is olyan szokatlan hírt, az agybaj újabb diadalittas jelét, és arra gondolunk, hogy végtére is lényegtelen, igaz vagy nem. Ennél ezerszer durvább előírásokat is követelnek a roppant öntudatos feministák és csatolt részeik. Az igazi kérdés az, hogy mi lesz ebből az egészből.

Nos, a pesszimista nézőpont szerint – hallom ezt sokat a környezetemben is – a világnak vége, Európában bezárult minden kapu, megérkezett a nemzethalál, az elmúlás. Én viszont azt mondom, tényleg nagy a baj, de bízhatunk a történelem nagy tanulságaiban. Ezek sorában az egyik legfontosabb, hogy a vadhajtások csak ideig-óráig burjánzanak a közéletben, mert amikor már teljesen átfordul az ember abnormálisba, érkezik valamilyen új erő, ami elsöpri az utópistákat és szépen minden visszazökken az eredeti kerékvágásba. Ha zsarnoki, kegyetlen is az új rendszer, a leghülyébbeknek akkor sem terem babér, nem beszélve a barátságos politikai berendezkedésekről, ott egyenesen érdem a normalitás.

Kevesen tudják, de a friss szovjethatalom azzal indított Oroszországban, hogy nemes egyszerűséggel eltörölték a pénzt. Leninék azért tettek így, mert a marxista közgazdaságtanból azt olvasták ki, hogy a szocialista államban az árucsere helyettesítheti a fizetőeszközt. Mesterséges hiperinflációt csináltak, eltörölték a cári rubelt, és éppen ünnepelni kezdték volna hallatlan okosságukat, amikor magától összedőlt minden. Az államosított nagyvállalatok ugyanis nem tudtak megállapodni a cserearányokban, senki nem tudta biztosan, hogy három vagon birkáért tízezer vagy tizenötezer férfi alsónadrágot kell-e adni, esetleg nyolcvanezer szájharmonikát. Így aztán – saját utópiájuk kudarcát beismerve – a bolsevikok újra bevezették a pénzt. Lehetünk hülyék, de annyira mégsem, hogy elméletekre alapozzuk az emberek mindennapjait, mert maguk az emberek mondanak előbb-utóbb nemet a legfeltűnőbb hülyeségekre.

Vagy ott van Kollontaj asszony (?) története. A feminizmus e nemes lelkű apostola többek között azért lett bolsevik, hogy kedvenc foglalatosságát, a szabad szerelmet minél szélesebb körben gyakorolja. Ehhez méltó társat is lelt egy Dibenko nevű matróz személyében, aki rövid házasságuk alatt elnézte, hogy hősnőnk vad szexuális kalandozásokra indult Szovjet-Oroszországban. Addigra Kollontaj már faképnél hagyta a családját, férjestől, gyerekestől. De fájdalom, az orosz emberek és maguk a bolsevik vezetők sem tartották annyira jó ötletnek, hogy mindenki csinálja mindenkivel, még akkor sem, ha Kollontaj kisasszony nagyszerű írásművekkel és beszédekkel rukkolt ki e témában. A köztudottan prűd Leninnek sem tetszett a dolog, legalábbis erre utal Clara Zetkinnek kifejtett véleménye: „Bizonyára ismeri azt a hírhedt elméletet, amely szerint a kommunista társadalomban a nemi ösztön, a szerelmi szükséglet kielégítése olyan egyszerű és jelentéktelen, mint amikor az ember »megiszik egy pohár vizet«. Ez a pohár víz elmélet teljesen megbolondította ifjúságunk egy részét. Sok fiatal fiúnak és leánynak végzetévé lett.” És figyeljük csak, mit mond még Lenin a szabad szerelemről? „Aki szomjas, az inni akar. De vajon a normális ember normális körülmények között az út sarába fog feküdni, hogy a pocsolyából igyék? Vagy egy olyan pohárból, amelynek széle zsíros a sok szájtól” (…) „Nem esküdnék olyan nők megbízhatóságára és harci kitartására, akiknek egyéni regénye összefonódik a politikával...”

Kemény idők. A normalitást tehát a tömeggyilkos Lenin képviselte a vitában, volt, amit még az ő sokat próbált bolsevik gyomra sem vett be. Sztálin egyeduralmával nagyjából, egészében vége is szakadt a család intézményét felváltó vörös gruppenpartiknak. Jezsovnak, Berijának és a többi perverz állatnak már volt annyi esze, hogy titokban csinálja fiúcskákkal, kislányokkal, amit Kollontaj a háztetőkről hirdetett. Mert lehetünk hülyék, de annyira mégsem, hogy elméletekre alapozzuk az emberek mindennapjait, mert maguk az emberek mondanak előbb-utóbb nemet a legfeltűnőbb hülyeségekre.

Valahogy így vagyunk most Achilles ínjával is. Nem, nem fogják betiltani a férfiakat, nyugalom. A normalitás mindig visszaveszi a saját felségterületét, csak ki kell várni a végét. Lehet, hogy még nem vagyunk a tengerfenéken, meglehet, zuhanunk tovább, de a végén az elmebeteg túlzások csak lábjegyzetek lesznek az emberiség krónikájában. Átmeneti korszak, átmeneti hülyeség.

Erre gondoljunk, amikor valami hasonlót olvasunk.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére