Ezek sorában az első, hogy a frissen felbukkant zöldgondolat, amelybe olyan szellemi hatalmasságok, mint Ujhelyi István vagy éppen Fekete-Győr András is belecsimpaszkodnak, határozottan importtermék. A nyugati világban a munkásosztály kimúlt, a bevándorlásról nem szabad beszélni, marad tehát a klímavédelem, az esőerdők kimúlása és a szegény kis állatkák bántalmazásának jogi és erkölcsi kérdései.

Magától értetődően a környezetvédelem komoly téma, és üdvözlendő, ha hozzáértő tudósok, politikusok, szakemberek irányt szabnak, hogyan őrizzük meg teremtett világunkat. De szép gondolat volt az is, hogy a föld azé, aki megműveli. Vagy hogy a termelőeszközöket a munkásosztálynak és a vele szövetséges dolgozó parasztságnak kell tulajdonolnia. Az emberiség krónikája telis-tele van gyönyörű gondolatokkal. A baj csak az, hogy azokat az eszméket meg is kell valósítani, cselekvéssé kell formálni, azon kívül érdemes szemrevételezni, kívánságműsor vagy komoly munka folyik egy-egy szép gondolat örve alatt. Probléma továbbá, hogy az elmúlt kétszáz esztendőben, amióta kikovácsolódtak a modern politikai ideológiák, minden szép, új gondolat képviseletével elveszett valami az ember normális ösztöneiből, szokásaiból, életmódjából.

Ma jórészt olyanok beszélnek a globális felmelegedésről, akik a saját életükben még a legalapvetőbb ügyeiket sem rendezték el. Semmijük nincs, nincs miért tisztelni őket, senki nem szereti őket, de merész módon biztos megoldást kínálnak a globális problémákra. Szó se róla, merészek és határozottak, holott az egész kérdéskört csak a velük szimpatizálók propagandakiadványaiból ismerik. A Mit kell tudni a globális felmelegedésről? – 13 kérdés és válasz típusú brosúrák azonban – fájdalom – arról nem rendelkeznek, hogy ezeknek az egypólusú embereknek mit kellene kezdeniük saját magukkal.

Árulkodó az is, ahogyan a nemzetközi baloldal egyszerűen rátenyerelt a környezetvédelemre. Hiszen miért is kellene ideológiai skatulyába gyömöszölni egy nemes kezdeményezést? Létezik baloldali szárazság és jobboldali ivóvízhiány? Ha nem, akkor miért jártatja a száját a melegházasságról, a nők felszabadításáról és a színes, multikulti Európáról az aktivista, ahelyett, hogy a fákat locsolgatná?

Hát azért, mert a zöldmozgalom a nemzetközi baloldal új maszkja. Tetszetős, szépen kikészített portéka, amely mögött megbújik a vigyorgó arc. Ha már a szocializmusok megbuktak, a liberalizmus Európa-szerte szitokszó, itt az új csali. Ki nem szereti az édes kis kutyusokat? Ki ne szeretne több zöldövezetet? És ki nem sajnálja a kipusztuló állatfajokat (amelyek mellesleg folyamatosan pusztulnak ki a világ kezdete óta)?

Így hálóz be téged, így ejti foglyul gondolataidat a nemzetközi baloldal a környezetvédelem ürügyén.

Félreértés ne essék: nem tudom, kinek van igaza a globális felmelegedés ügyében. Nem tudom, mekkora a baj, van-e baj egyáltalán. Azt azonban tudom, hogy a környezetvédelem zsíros üzlet. Akik azzal vádolják a „lelketlen” nemzetállamokat, hogy nem figyelnek a szén-dioxid-kibocsátásra, úgy mellesleg milliárdokat nyelnek el. Hihetünk abban, hogy a Greenpeace-ben a jók adnak randevút egymásnak, és csak a cél a lényeges, nem a pénz, persze. Azt a nézetet is képviselhetjük, hogy a baloldali környezetvédők mintegy véletlenségből szállítanak be hajóikon afrikaiakat Európába, és nyilván nem működnek együtt az embercsempészekkel – mondom, mindenben hihetünk, csak akkor kezdjük el végre az első általánost, és ne akarjunk a felnőttek dolgába belebeszélni. Mindenesetre szögezzük le: egyelőre annyit tudunk a felmelegedésről, a globális klímavédelemről, amennyit ők elmondanak nekünk a rendelkezésünkre álló, nagyszámú médiumban. Vagy úgy van, vagy nem. Ennyi azért kevés a bizonyossághoz. Nyilván Trump elnök is így gondolkodott, amikor az amerikai munkahelyeket választotta a bizonyíthatatlan, ideológiai maszlaggal kevert (ál)tudományos diktátumok helyett.

A nemzetközi zöldmozgalom legbőszebb aktivistái Budapesten is hajszálpontosan olyan emberek, mint Nyugaton. Jobbára nagyvárosi fiatalok, akik állatokat az állatkertben, növényeket a Városligetben láttak. Ők azok, akik még csak nem is hallottak vadgazdálkodásról, erdészetről, sem életformaként, sem hobbiként nem részesei a mezőgazdaságnak. De ahhoz van elég bátorságuk, hogy kioktassanak szakembereket. Hogy odakötözzék magukat azokhoz a fákhoz, amelyek életkora véges, és előbb-utóbb rádőlnének egy babakocsis kismamára. Az aktivista nyilván nem hallott még róla, de az ember a legrégebbi idők óta fát ültet az elpusztult vagy kivágott fák helyére. És talán éppen azért, mert a mezőgazdaságról fogalma sincs, a mi aktivistánk lármázik, hisztériázik, tüntet valamiért, amiről fogalma sincs, hogy eszik-e vagy isszák.

Mostantól figyeljünk oda a zöldekre! A baloldali környezetvédőkre. Persze, ne arra figyeljünk, amit a leghangosabban mondanak – azt úgyis kitaláljuk előre –, hanem a járulékos mondatokat csípjük el. Az árulkodó mellékközléseket, az ideológiai árukapcsolás termékeit.

És ha ezt megtettük, azonnal látni fogjuk, miféle jövőt szánnak nekünk a hivatásos állat- és növénybarátok. Nekünk, embereknek, akinek nincs olyan jó sajtónk három álló napon át, mint egy agyoncsapott állatkerti teknősnek.