A szürkeállomány Don Quijote-küzdelme Orbánnal
2019.07.30. 11:05
A tusványosi évi rendes Orbán-beszéd mindig megerősíti a világ rendjét: a miniszterelnök mondja az irányt, a haladó sajtó meg lohol utána és értelmez, leginkább lányos hisztéria formájában.
Ez pedig így normális.
Bizonyos szempontból a magyar miniszterelnök persze ismét csak a józan ész szabályait foglalta össze. Például azt, hogy szemben a liberális utópistákkal, akik minden emberi viszonyt kontraktuálisnak tekintenek, melyek önkéntes beleegyezésen alapulnak, és bármikor felbonthatók, a józan ész szabályai alapján vannak olyan kötelékek, melyek nem ezen alapulnak. A családunkat nem választjuk, ahogy a nemzetünket, kultúránkat, nyelvünket sem. Akik ezekből kilépnek, azokból lesznek a karikatúrák. (Nem is beszélve azokról, akik a saját nemüket szeretnék elhagyni – levágni a szafaládét, mondják a haladók, teljesen természetes dolog, szemben azzal a nemmel, amellyel születtünk.)
A saját szellemi felsőbbrendűségében sütkérező haladó éttermiség aztán a hisztéria közepette akkora marhaságokat mond és ír, amire tényleg csak kivételesen képzett emberek képesek.
Itt van például Lakner Zoltán, aki képes volt Rákosi-idézetnek nézni egy Bibliából származó passzust. Ez sem újdonság, rendre Rákosi találmányaként szokták tálalni az „aki nincs velem, az ellenem van“ kitételt, holott ez magától a megváltótól származik, aki az ateista félműveltségben érlelt éttermiség legnagyobb bánatára talán mégsem volt egy kommunista hippi.
Aztán itt van ez a vezérpocok is, aki szeretett volna intellektuális magasságokba emelkedni, hogy aztán mint Ikarosznak, elolvadjanak szárnyai. Persze ebben is van obligát Mészáros Lőrinc-ezés (enélkül nem létezik haladó publicisztika), mint az Orbán által hangoztatott közérdek elsőbbségének élő cáfolata, de szerencsére tudjuk, hogy a valódi közérdeket a liberálisok által favorizált külföldi tulajdonlás jelenti, különösképpen akkor, ha a liberális elit nyugati tartótisztjei fölözik le a hasznot, és abból csurran-cseppen valami az itthoni helytartóknak is. Utóbbi esetben kiváló a magyar vezetés külföldi sajtója is, hiszen francia ebédjegyekért cserébe barterben születnek az ódák a sikeresen felkapaszkodó magyari demokráciáról.
Akkor is, ha közben szemeket lövet ki az aktuális karhatalom, de ne kukacoskodjunk a kispolgári szentimentalizmus apróságain.
A rengeteg tárgyi tévedésből elég, ha egyet emelünk ki afféle illusztráció gyanánt. Vegyük például a szavazati jog ügyét. Az Orbánnál jobb filozófus és őszintébb politológus szerint ugyanis nem képesség, hanem kötelesség az alapja az általános választójognak, vagyis az, hogy mindenkire ugyanúgy vonatkoznak a törvények és az adóterhek. A mindennapi tapasztalatai alapján mindenki nagyon jól tudja, hogy ez pont nem így van. A törvények persze mindenkire ugyanúgy vonatkoznak, csak nem mindenki tartja be ugyanúgy őket, ám ettől még nem vonják meg automatikusan a szavazati jogukat. A fasisztoid orbáni Alaptörvény pedig mellékbüntetésként határozza meg a közügyektől való eltiltást, tehát még szabadságvesztéssel sem jár automatikusan együtt – ez még akkor is igaz, ha ez az eset ritkább.
Talán emlékszünk még arra, hogy a kettős állampolgárságról való népszavazás idején azzal érveltek a humanista balosok, hogy aki nem adózik ide, az ne is szavazzon – bár ezt az érvet nem terjesztették ki az itthoni nem adózókra (pl. az akkori segélyezettekre), akikre szavazókként azért bőven számítanak. Ez, gondolom, továbbra is így van, és nem vettek a balosok reakciós fordulatot, nem számolnák fel az általános választójogot, és kötnék azt az adófizetéshez, vagy tévednék?
Akárhogy is van, pillanatnyilag ez az elvárás nem teljesül. Legjobb tudomásom szerint egy egyetemista és egy nyugdíjas pont ugyanúgy szavazhat, mint egy köztisztviselő vagy egy vállalkozó, sőt talán azok is, akik munkanélküliek, pedig az említettek igen eltérő módon viszonyulnak azokhoz a bizonyos adóterhekhez.
De nyugodtan tessék jelezni, ha a humanista baloldal hirtelen azon gondolkodik, hogy a kreatívan adózóktól, a narkósoktól, az egyetemistáktól, esetleg a különféle „alternatív helyek“ üzemeltetőitől megvonnák a szavazati jogot, csupa fül vagyok. Puszta kíváncsiságból.
Minden egyes évben azzal próbálkozik a haladó éttermiség, hogy megmagyarázza, miért elhibázott, téves, megalapozatlan az orbáni gondolatmenet, hogy miért rossz filozófus Orbán. Ez valószínűleg azért van, mert a haladó éttermiség szerint nekik születési előjoguk eldönteni, melyik gondolat legitim és melyik nem. És skandalumnak tartják, hogy nem ők, a szellem fényesen világító fáklyái döntik el a Bitó-szalon szív alakú ágyán, milyen politikát folytasson a magyar kormány. (Ez nem speciális magyar betegség. Az értelmiség nemcsak pénzre és hatalomra vágyik, hanem elismerésre is – tessék csak megnézni, mi lett szegény Anne Applebaummal, miután a Clintonné-féle Pax Americana mégsem jött be.) Az ő alapélményük az, hogy ők mint Sztálin bolsevikjai „különleges anyagból vannak gyúrva“, ezért a tudatbefolyásolás az ő monopóliumuk. És miközben az egyenlőségről papolnak, magától értetődő számukra, hogy ők kiemelkednek az egyenlők közül különleges szürkeállományuk révén.
De van itt valami bibi. Állítólag a liberális szürkeállomány úgy szakmailag, mint morálisan jobban érti a politikát, mint a mucsai jobboldal. A magyar miniszterelnököt vidéki bunkónak tartják, aki egyszerűen méltatlan arra, hogy miniszterelnök legyen. Ám ha ők – szemben a mucsai jobboldallal – sokkal jobban értik a politikát, hogy lehetséges, hogy immár több mint egy évtizede egyetlen választási győzelmet sem tudtak kiizzadni magukból? Hogyan lehetséges, hogy ez a sok tudós kobak azokon a szív alakú ágyakon teljesen képtelen arra, hogy politikai sikereket érjen el? A szellemi elit (ön)tudata maga a hübrisz. Az igazság az, hogy az általuk lenézett miniszterelnök a teljes szürkeállománynál frissebb intellektuálisan. Többek között ez magyarázza a sikerét. És a szürkeállományt semmi sem idegesíti jobban, mint Orbán sikere.
Ezért is olyan édes ez a siker.
A szürkeállomány által elképzelt ideális világban a „filozófuskirályok“ zsarnoksága érvényesül, ahol nem kell holmi felhatalmazásra meg a népre várni. Ott sosem lehetne sikeres egy mucsai, és végre érvényesülhetne természettől kapott előjoguk az uralkodásra.
Ez az elképzelt világ szerencsére beszorult néhány szalonba meg a szív alakú ágyakra.