Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

A szeretet angyalkái

Horváth K. József

2021.12.24. 11:10

Szenteste közeleg. Még néhány óra és megszólal az otthonokban a kis harang, jelezvén, hogy megjött a Jézuska. A családtagok izgatottan lépnek be a szobába, ahol áll a karácsonyfa, csillognak a díszei, ég a gyertyája, alatta pedig már várják új gazdájukat a szeretet szépen becsomagolt ajándékai.

Előbb azonban a család összekapaszkodik és elénekli a Mennyből az angyalt, az egymás iránti szeretet legnemesebb pillanatainak ilyenkor elmaradhatatlan dallamát.

A napkeleti bölcsek már megérkeztek Betlehembe, hogy a fényesen világító csillag által odaérjenek a Kisdedhez, amit az ének így mutat be: „Mellette vagyon az édesanyja, Mária, Mária. / Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szent fia.”

A politikának egyáltalán nincs most itt az ideje. Annyit azonban érdemes megjegyezni, hogy Brüsszel új irányelvei között a karácsony betiltásának a szándéka is szerepel, és még azt is megtiltanák, hogy valakit Máriának hívjanak. Ugye, milyen elképesztő? Egy egész országot, sőt a keresztény világot akarják megfosztani az adventi készülődés gyönyörűségétől, s attól a várva várt pillanattól, amely a kis harang esti megszólalásáig, a közös éneklésig, a karácsony semmivel nem pótolható szeretetének egymást átölelő kinyilvánításáig vezet.

A szeretetről talán Szent Pál beszél a leggyönyörűbben, amelynek átiratából kitűnnek karácsonyi kísértéseink is.

„Ha a házamat fenyőágakkal, gyertyákkal, égőkkel és csilingelő harangocskákkal díszítem fel, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint díszletrendező.

Ha a konyhában fáradozom, karácsonyi süteményeket sütök kilószámra, ízletes

ételeket főzök, és az evéshez pazaron megterített asztalt készítek elő, de a családom felé nincs bennem szeretet, nem vagyok egyéb, mint szakács.

Ha a szegénykonyhán segédkezem, az öregek otthonában karácsonyi énekeket

éneklek, és minden vagyonomat segélyként elajándékozom, de a családom felé

nincs bennem szeretet, mindez semmit sem használ nekem.

Ha a karácsonyfát csillogó angyalkákkal és horgolt hópelyhekkel díszítem fel,

számos ünnepen veszek részt, a templomi kórusban énekelek, de nem Jézus Krisztus a szívem vágya, akkor nem értettem meg, hogy miről szól a karácsony.

A szeretet félbeszakítja a sütést, hogy a gyermekét megölelje.

A szeretet hagyja a lakásdíszítést, és megcsókolja a házastársát.

A szeretet barátságos az időszűke ellenére is.

A szeretet nem irigyel másokat házukért, amiben jól kiválasztott karácsonyi porcelán és odaillő asztalterítő van.

A szeretet nem kiált rá a gyerekekre, hogy menjenek már az útból, hanem hálás

érte, hogy vannak, és útban tudnak lenni.

A szeretet nem csak azoknak ad, akiktől kap is valamit, hanem örömmel ajándékozza meg épp azokat, akik ezt nem tudják viszonozni.

A szeretet mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr.

A szeretet soha el nem múlik. A divat változik, az okostelefonok elavulnak, a

felszínes élmények feledésbe merülnek… de a szeretet ajándéka megmarad.”

És lám, Brüsszel és itthoni helytartóik ezt is el akarják venni tőlünk. Ám ahogy eddig nem sikerült, ezután sem fog, mert a magyarok egymás iránti szeretete megvéd minket az idegenek rossz szándékától.

Ahogy a karácsonyi énekünk ezt elmondja: „A kis Jézuskát egyenlőképpen imádják, imádják, / A nagy Úristent ilyen nagy jóért mind áldják, mind áldják.”

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére